Orbán Viktor egyik olcsó propagandafogásáról

Azt olvasom, hogy Azbej Tristan úr, az üldözött keresztények megsegítésével foglalkozó államtitkárság vezetője a jelenlegi keresztényüldözést feldolgozó könyvet küld nekem és még néhány közéleti szereplőnek, akikről úgy véli: bagatellizálják vagy cinikusan közelítik meg a problémát. Államtitkár úr fb oldalán, erről szóló írása alatt válaszoltam neki, de sajnos a hozzászólásom egyelőre nem olvasható, ezért a kérdés fontossága miatt megkísérlem emlékezetből itt is összefoglalni a lényegét. Nem lesz rövid, dehát a vitánk is többrétegű.

Tisztelt Államtitkár Úr!

Köszönöm figyelmét. Értékelem, ha könyvekkel igyekszünk érvelni igazunk mellett, ezt a kulturált vita módszerének tartom.. (A „cenzorozás” alaptalan rágalmának használatát már kevésbé, de feltételezem, nem Ön adta az ezt használó címet írásának.)

Szeretek olvasni (az ajánlott kötetet is el fogom), ahogy bizonyára Ön is. Ezért talán kérhetem arra, hogy olvassa el még egyszer a Népszavában megjelent véleménycikkemet és -amennyiben arra is utal- nézze meg újra a témát érintő atv-interjút. Engedje meg, hogy az előbbiből idézzek:

„Eszem ágában sincs elviccelni az üldözött keresztények tragédiáját. Elfogadhatatlan gonosztett, ha bárkit hite, meggyőződése miatt bántanak, gyilkolnak, kergetnek el szülőföldjéről. Én ugyan nem tennék különbséget a keresztény és nem keresztény kisgyerek között, akinek felgyújtották a házát, de már az is nagy szó, ha ez a lágyszívűnek nem mondható kormány legalább valaki iránt irgalommal van. Bár tenné ezt többször és többekkel!”

Van tehát, amiben nincs vitánk

Van viszont abban, hogy a miniszterelnök EP választási programjában az egyik pont a keresztények Unión belüli hátrányos megkülönböztetése, üldözése ellen lép fel, mintha ez a veszély az EU szervezetei és államai részéről fenyegetne. Ez nemcsak valótlanság, de -ha nem haragszik érte- olcsó propagandafogás is. Állam és egyház szétválasztása,ami valóban fontos része az európai elveknek és gyakorlatnak, nem vallásüldözés. Éppen a vallásszabadságnak, az egyházak államtól való függetlenségének záloga.

Az Ön által felsorolt példák ezt az elvet: állam és egyház különválasztását igyekeznek érvényesíteni. Az olasz állami iskolákban pl. azért nem javallják kitenni a feszületet, mert oda más vallásúak és vallástalanok is járnak. Franciaországban azért nem engedik a törvény által lehetővé tett feltételek között abortuszt kérő nők műtétének megakadályozását, a nők vegzálását, mert nem lehet valakit meggátolni abban, hogy szorult helyzetében egy törvényes lehetőséghez hozzáférjen. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy keresztény hívőket abortuszra köteleznének. És ugyan komikus túlbuzgóságnak tartom, ha egy városban a hivatalosan állított karácsonyfát „télfának” nevezik, ezt nem nevezném keresztényüldözésnek. (Nem beszélve arról, hogy a karácsonyfa ugyan a 19.századtól kedves és szép része az ünnepnek, biblikus jelképnek mégsem tekinthető.)

Önnek ellentétben úgy vélem, az sem keresztényüldözés,

hogy az EU alkotmányában nem szerepeltették külön kitételként a keresztény gyökereket, pláne egy olyan időszakban, amikor még reálisan közelinek tűnt Törökország csatlakozása. Noha vallási értelemben nem vagyok hívő, én is magaménak érzem kulturális és morális keresztény gyökereinket, szeretem őket, és táplálkozom belőlük. De sokakkal együtt ugyanígy vagyok az antikvitás, a reneszánsz, a humanizmus, a felvilágosodás és a „szabadság-egyenlőség-testvériség” eszmekör örökségével is, viszont nem kívánom, hogy ezeket mind felsorolják az alkotmányban.

Nyilván jó poén volna, ha cserében én is könyveket küldenék Önnek,

de nem akarom ellopni az ötletét, és nyilván nem is volnának újak az Ön számára. Így viszonzásként pusztán ismételt figyelmébe ajánlok a nagy választékból két olyan szerzőt a francia felvilágosodásból, akik ugyan a vallásszabadság és egyház és állam szétválasztásának hívei voltak, de életútjuk hitelessé teheti őket az Ön szemében is. Condorcet-t, akit éppen a szekuláris állam gondolatával egyet nem értő jakobinus diktatúra börtönzött be, és kergetett a halálba, valamint Lamennais-t, aki papként emelt szót az állami oktatás szükségességéért.
Kérem, vegye úgy, hogy könyvajándékát megköszönve elküldtem műveiket.

Tisztelettel üdvözli: Lendvai Ildikó

Forrás

Kapcsolódó