Kerítésen túl
Lengyel politikus: „Orbánt el kell dobni, mint egy rohadt gyümölcsöt”
Az Onet nevű lengyel honlap idézi a Polgári Platform politikusát, aki egy interjú során azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök az európai határok revíziójáról álmodik, akárcsak Vlagyimir Putyin.
A magyaroknak „komplexusuk van”
„Orbán nagyon veszélyes és nagyon intelligens” – fogalmazott a mérsékelt jobboldali párt képviselője. Nitras azt is hozzátette, ő és a PO nem akarja Európa destabilizálását, ezért „Orbánt el kell dobni, mint egy rohadt gyümölcsöt”.
A magyar kormányfő a lengyel politikus szavai szerint művelt, nyelveket beszélő ember, aki tudja, hogyan kell viselkedni a szalonokban, ám ugyanez nem mondható el a Lengyelországot a háttérből irányító Jaroslaw Kaczynskiról. „Orbán okos politikus. Neki könnyű dolga van, az Európai Uniónak pedig nehéz” – vonta le a tanulságot a képviselő.
A beszélgetés azonban nem állt meg ennyinél, Nitras Magyarországot is veszélyesnek nevezte, mert a magyarok szerinte a(z első) világháború után kialakult rendszer lebontásáról álmodnak, mert „komplexusuk van”, amióta elvesztették területük egy részét.
Zsirinovszkij 2014-ben Magyarországnak adta volna Kárpátalját
Korábban Moszkvából is érkeztek Ukrajna felosztására vonatkozó javaslatok – például a magát „liberális demokratának” nevező, valójában az orosz katonai hírszerzéshez köthető Vlagyimir Zsirinovszkijtól. A lassan három évtizede botrányt botrányra halmozó, extravagáns politikus felvetése szerint Lengyelország megkaphatná Ukrajna nyugati határvidékét, Magyarország a Kárpátalját, Románia Csernovcit, Oroszország pedig természetesen „vinné” az ország keleti részét.
A javaslatról Zsirinovszkij, aki akkor az orosz törvényhozás, a Duma alelnöke volt, 2014-ben levelet is írt a varsói, bukaresti és budapesti kormánynak. Vlagyimir Putyin azonban sosem utalt ilyesmire, és a hír gyorsan elaludt. Slawomir Nitras mostani állítását ukrajnai honlapok is átvették. Ukrajnában hajrájához ért az elnökválasztási kampány, míg a PO az európai parlamenti választásokon egy széles ellenzéki összefogás tagjaként indul Jaroslaw Kacyinski kormánypártja, a Jog és Igazságosság ellenében.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’
- Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazott