Connect with us

Kerítésen túl

Letartóztatták a médiamogult

rabló,
Megosztás

Őrizetbe vették Jimmy Lai hongkongi médiamogult hétfőn a Hongkongban júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény által bűncselekménynek minősített „külföldiekkel való összejátszás” gyanúja miatt. 

A totalitárius rendszer márcsak ilyen

A 71 éves Lait két fiával, valamint az általa alapított Apple Daily című hongkongi lap felsővezetőivel együtt vették őrizetbe a nemzetbiztonsági törvény betartatásáért felelős, új rendőrségi egység tisztjei – írja a SCPM meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A gyanú szerint Lai „külföldi országgal játszott össze, lázító szavakat használt, és megtévesztő célú összeesküvésben vett részt”.
A rendőrség közlése szerint az akció során elfogott további hat embert szintén a nemzetbiztonsági törvény által meghatározott bűncselekmények gyanúja miatt vették őrizetbe. Hozzátették: az akció ezzel nem ért véget, és nem zárnak ki további letartóztatásokat.

Razzia a szerkesztőségben

A rendőrség hétfőn razziát tartott az Apple Daily-t működtető Next Digital székhelyén, ahol átkutatták a lap szerkesztőségét.
Lai köztudottan Peking-ellenes nézeteket vall, ami lapjában, az Apple Daily-ben is gyakran tükröződik. A férfi aktív résztvevője volt a 2014-es Occupy nevű demokratapárti mozgalomnak, és a tavaly kezdődött újabb tüntetéshullámnak is elszánt támogatója. A hongkongi rendőrség egy tavaly augusztus 31-én tartott demonstráció résztvevői ellen folytatott akció keretében már február végén is őrizetbe vette a médiamogult, aki még ugyanaznap óvadék ellenében távozhatott.

Hírfolyam >>>>>>>>>>>>>

A médiamogul kapcsolatrendszere

Jimmy Lai tavaly júliusban Mike Pence amerikai alelnökkel és Mike Pompeo amerikai külügyminiszterrel is találkozott a hongkongi tüntetések idején. A pekingi vezetés Hongkongban működő képviseleti irodája elítélte Lai viselkedését. Az iroda szóvivője akkor úgy fogalmazott: Lai „külföldi erők politikai eszközeként szolgál a Kína ellen folytatott harcban”.
A Peking által június 30-án elfogadott, majd azonnal hatályba is lépő nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal, vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának. A törvény életbe lépése óta a hétfői letartóztatásokkal együtt már összesen 21 embert vettek őrizetbe a jogszabály megszegésének gyanújával. A törvény bírálói szerint azonban a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló város az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.
A nemzetbiztonsági törvény bevezetésének tükrében több ország – Kanada, Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland és Franciaország – függesztette fel kiadatási egyezményét Hongkonggal. Az Egyesült Államok pedig szankciókkal sújtotta Carrie Lam hongkongi kormányzót, valamint további tíz hongkongi és kínai tisztségviselőt, akiket Hongkong autonómiájának aláásásával és a lakosság szabadságjogainak korlátozásával vádolnak.

médiamogul

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük