Kerítésen innen
Lezsák Sándor kapta a 2024-es gróf Batthyány Lajos-díjat, aki „a nagy elődök egyenes ági örököse”
Lezsák Sándor József Attila-díjas költő, tanár, politikus kapta idén a gróf Batthyány Lajos-díjat, a mártír miniszterelnök feleségéről elnevezett gróf Zichy Antónia-díjat pedig Tímár Böske táncművész, táncpedagógus a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes egyik alapítója vehette át vasárnap Budapesten, a Fiumei úti sírkertben tartott ünnepségen, ahol bemutatták az aradi vértanúk emlékére kibocsátott emlékérmet is.
A Batthyány Alapítvány idei posztumusz díjazottjai:
- Székely József iskolaigazgató,
- Urbán Aladár Batthyány-kutató, történész,
- Vízkelety Mariann jogász, korábbi közigazgatási és igazságügyi államtitkár, valamint
- Wittner Mária, az 1956-os forradalom szabadságharcosa, politikus, az Országgyűlés egykori tagja részére.
A nemzet vértanúi utolsó leheletükig hittek a becsületben, a szabadságban és a jövőben. Hittek a nemzetben és mindenek előtt Isten irgalmában
– hangsúlyozta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára az ünnepségen. Az államtitkár szerint
a vértanúk hite bizonyossággá vált, hiszen erős, öntudatos, független, múltját tisztelő és hőseit nem feledő magyar nemzet él ma Európa szívében. Az út nem volt könnyű és ma sem az.
Az önkényuralmi rendszereknek az ország ellenállt, nem hagyta magát eltaposni, eltörölni.
„A vértanúkat újak követték, de mindig születtek hősök, éltek méltó örökösök. Megmaradtunk és itt vagyunk, bennünket már nehéz megfélemlíteni és zsarolni”
– hangoztatta Závogyán Magdolna, aki szerint elődeink jó tanítóink voltak, hiszen nem kerestek kifogásokat, nem halogattak, nem torpantak meg és nem féltek.
A szabadságot, amiért vérüket adták, végül mi nyertük el, mert szerencsésebb korban születtünk
– hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, olyan történelmi időket élünk most, amelyben a szabadság megtartásához, a nemzeti identitás megerősítésén, az értékek megőrzésén át vezet az út.
„…a nagy elődök egyenes ági örökösei…”
Závogyán Magdolna a gróf Batthyány Lajos-díj és a gróf Zichy Antónia-díj kitüntetettjeit a nagy elődök egyenes ági örököseinek nevezte, akiknek tudása, szorgalma, hivatás- és küldetéstudata a nemzet szerves részévé vált. Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke hangsúlyozta:
az idei év díjazottjai új világot teremtettek munkásságukkal, amelyet a kreatív erő, a kitartás, a tenni akarás és az értékteremtés jellemez.
A Magyar Batthyány Alapítvány idén ötödik alkalommal ítélte oda a 2019-ben alapított gróf Batthyány Lajos- és gróf Zichy Antónia-díjakat. Pataki Tibor, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta:
a Magyarország szabadságáért mártírhalált halt Batthyány Lajos miniszterelnök és a tizenhárom aradi vértanú emléke előtt érmekibocsátással tiszteleg az MNB. Batthyány Lajosra emlékezve a kétszáz forintos forgalmi érmék emlékváltozatát, továbbá a Batthyány Lajos és a tizenhárom aradi vértanú megnevezéssel 30 ezer forintos címletű ezüst és 7500 forintos címletű színesfém emlékérmét bocsát ki a jegybank.
A jubileumi érmék hétfőtől érhetők el az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül – ismertette Pataki Tibor.
Újítás
Ebben az évben a Batthyány Alapítvány hagyományteremtő szándékkal indított pályázatot az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint gróf Batthyány Lajos miniszterelnök halálának 175. évfordulója alkalmából felső tagozatos általános iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak. A pályázat győztesei a díjakat az ünnepségen vehették át. (Forrás)
Tudta?
„A Magyar Batthyány Alapítvány filozófiája szilárd és időtálló, melyhez körülményektől függetlenül tartja magát. Az Alapítvány számára kiemelten fontos, hogy az általa képviselt öt alapérték – Hit, Család, Nemzet, Föld és Közösség – erejét embertársai felé közvetítse. Az Alapítvány a Díjakat társadalmi célú innováció keretében gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és felesége, gróf Zichy Antónia emléke tiszteletére alapította 2019-ben. Olyan kiemelkedő személyeknek adományozzák, akik nemzetünkért, közösségünkért, a családokért, a magyar anyaföldért és hitünkért példamutató tevékenységet végeztek.” (forrás)
„A Magyar Batthyány Alapítvány – gróf Batthyány Lajos miniszterelnök és felesége, gróf Zichy Antónia emlékének tisztelegve – támogat minden olyan kiemelkedő és példamutató tevékenységet vagy hősies cselekedetet, mely korunk társadalmi, gazdasági, politikai kihívásaira pragmatikus, a lehetőségekkel és szükségszerűségekkel arányos választ ad. Ezzel pedig a magyar nemzet jobbítását, Magyarország sikerességét és nemzetközi elismertségét, a gazdálkodói tradíciók megőrzését és megújulását, a kisközösségek és a család egységét, a hitbéli és egyetemes értékeket érvényesülését, a tudomány, a kultúra, a művészet és az oktatás fejlődését is erősíti.”
Eddig őket tartottál méltónak:
- 2023-ban a gróf Batthyány Lajos-díjat Vizi E. Szilveszter a Magyar Szent István-renddel és a Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Széchenyi-díjas magyar orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja érdemelte ki, míg a gróf Zichy Antónia-díjat Tordai Teri kapta, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és érdemes- és kiváló művész. A gróf Batthyány Lajos-posztumusz díjban Duray Miklós (1945-202), felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár, eredeti foglalkozása szerint geológus, valamint gróf Zichy Antónia-posztumusz díjban Csilla von Boeselager (1941-1994), magyar származású vegyész, marketingszakember, német báróné, filantróp, máltai dáma, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik alapítója részesült.
- 2022-ben a gróf Batthyány Lajos-díjat Martonyi János, jogtudós, korábbi külügyminiszter érdemelte ki, míg a gróf Zichy Antónia-díjat Ritz Judit, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Bálint Sándor Szeretetszolgálatának intézményvezetője vehette át. A gróf Batthyány Lajos-posztumusz díjban Szőcs Géza (1953-2020), magyar költő, politikus gróf Zichy Antónia-posztumusz díjban Kopp Mária (1942-2012), orvos, klinikai pszichológus, az MTA doktora; illetve Konrád Istvánné (1951-2022), a Magyar Piac Szövetkezet elnök-alapítója részesült.
- 2021-ben a gróf Batthyány Lajos-díjat Kónya Imre, az Ellenzéki Kerekasztalt kezdeményező Független Jogászfórum elnöke, míg a gróf Zichy Antónia-díjat Bogyay Katalin kapta, aki nagykövet, a Magyar ENSZ Társaság elnöke, Magyarország korábbi ENSZ és UNESCO állandó képviselője, az UNESCO 36. Közgyűlés elnöke, a londoni Magyar Kulturális Központ alapító-főigazgatója, író, diplomata. A Gróf Batthyány Lajos-posztumusz díjban Balázs Fecó (1951-2020), Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, zenész és zeneszerző részesül. A Díjat fia, Balázs Fecó fia, Balázs Ferenc vette át. gróf Zichy Antónia-posztumusz díjban Prof. Dr. Zimányi Vera (1930-2021), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi Karának alapító tagja, egyetemi tanár, majd professor emeritája részesült, akinek neve összeforrt a Batthyány család történetének hiteles kutatásával is. A Díjat, Dr. J. Újváry Zsuzsanna, a PPK történésze, nyugalmazott egyetemi docens, Zimányi Vera szellemi örököse vette át. Mindkét posztumusz Díj átadására az Ünnepélyes Gálán került sor.
- 2020-ban a gróf Batthyány Lajos-díjat Balog Zoltán, református püspök, míg a gróf Zichy Antónia-díjat Dr. Nagy Natália, az Ungvári Egyetem docens asszonya kapta. Ebben az évbe a COVID-19 járvány miatt csak szűk körű hivatalos átadásra volt lehetőség.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat