Ez a nap
A Liberálisok elfogadták az MSZP-Párbeszéd listáját

A Magyar Liberális Párt küldöttgyűlése hétfőn elfogadta az MSZP-Párbeszéd országos választási listáját, amelynek 15. helyén Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője szerepel. Fodor Gábor, a párt elnöke nem került a listára, és várhatóan egyéniben sem indul, de Bősz Anett közlése szerint erről még nincs végleges döntés.
Lesz liberális képviselet az új parlamentben
A képviselőjelölt keddi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy 2018-tól is lesz liberális képviselet a magyar parlamentben.
Az ellenzék pártjainak kompromisszumokat kell kötniük annak érdekében, hogy minél nagyobb csapattal vágjanak neki a kampánynak, és leválthassák a kormányt – mondta.
Bősz Anett hangsúlyozta: a Liberálisok komoly kompromisszumkészségről tettek bizonyságot, amikor lemondtak arról, hogy a szavazólapokon szerepeljen a logójuk. Megjegyezte, hogy a választási plakátokon viszont meg fognak jelenni, és közösen tartanak majd sajtótájékoztatókat is partnereikkel.
Az összefogás nem személyi kérdésekről szól
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy habár elfogadták a listát, de szeretnének további, szimbolikus, vagyis nem befutó helyeket kapni. Emellett arról is tárgyalnak, hogy a fővárosi 1. számú választókörzetben a Magyar Liberális Párt indíthasson egyéni jelöltet.
Bősz Anett hangsúlyozta, nehéz volt elfogadniuk, hogy a párt elnöke nem kerül fel a listára. Számos helyen kritizálták is a döntést, de egyúttal megpróbálták világossá tenni, az összefogás számukra nem személyi kérdésekről szól.
Az ügyvivő egyúttal cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint Fodor Gábor lemondana a pártelnöki posztról.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…