Kerítésen innen
Lohad a Fidesz-harcikedv? – Az orosz hekker-támadás és a Sulyok-ügy nem üti meg az ingerküszöbüket
A kedd esti házbizottsági ülésen a Fidesz nélkül arról döntöttek, hogy pénteken este 8 órakor tartja meg a parlament azt a rendkívüli ülést, amelyen két ellenzéki napirendi pontot tárgyalnának. A Fidesz már jelezte, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok nem lesznek jelen, írta a Gulyáságyú Média.
A nem rendkívüli rendkívüli….
Kedd délutánra gyűjtötték össze az ellenzéki képviselők a megfelelő mennyiségű aláírást ahhoz, hogy kezdeményezzék a parlament rendkívüli összehívását az alábbi két ügyben.
- Múlt pénteken Dobrev Klára feljelentést tett Sulyok Tamás ellen. Dobrev két nappal előbb fogalmazta meg, bizonyítékai vannak arra, hogy Sulyok Tamás külföldi kézre játszott át magyar földeket.
- Arról, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervereit orosz kibertámadás érte, még a Direkt36 írt 2022-ben. Az utóbbi időben azért lett újra központi téma az orosz hekkertámadás ügye, mert a 444 videóban mutatott be egy államtitkári levelet, ami alátámasztja, hogy a minisztérium tudott a támadásról, pedig Szijjártó két évvel ezelőtt még „kampányhazugságnak” nevezte az erről szóló híreket.
Hová lett a harci kedv?
A pénteki rendkívüli ülés nem lesz határozatképes, mert a házbizottsági ülésre küldött levelében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt írta, hogy
a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja nem megy majd el rá. A Fidesz egyébként a kedd esti házbizottsági ülésen sem vett részt.
Kocsis azt azért hozzátette, hogy
a Fidesz azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésén – melyen ők nem vesznek részt – a napirendi javaslatról kézfelemeléssel történő határozathozatal után a szavazást szavazatszámláló gép alkalmazásával ismételjék meg.
Pénteken a Telex megpróbálta kérdezni Szijjártótól a hekkertámadással kapcsolatban, akkor a TEK rendőröket küldött rájuk.
Végül kedden nagykőrösi fóruma után megállt a Telex, a 444 és a 24.hu tudósítóinak, hogy válaszoljon az orosz hekkertámadással kapcsolatban felmerülő kérdésekre.
Friss
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék