Bulvár
Életfogytiglanit kapott a színészt agyonverő fiú – Az ország Lópici Gáspárja, már halála előtt is sokat szenvedett brutális gyereke kezétől
Egy kedves színészt, szilágyi Istvánt, akit mint lópici Gáspárt, vagy mint Sipos urat ismert az ország a saját fia verte agyon. Ítélet született.
Szilágyi Istvánt az ország 1974-ben mint a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspár nevű plakátragasztóját zárta a szívébe a néző. Ki gondolta volna akkor, hogy a kedves arcú művészt saját fia veri egyszer agyon, de ez is megtörtént.
Tárgyilagosan a borzalomról
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését, és jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte csütörtökön Szilágyi István fiát, aki 2020 májusában kalapáccsal agyonverte édesapját – írja az MTI.
Az ítélőtábla közleménye szerint
A rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki a helyszínen meghalt.
A vádlottat különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes ember sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélték első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre. A bíróság egyúttal elrendelte a vádlottal szemben korábban kiszabott, 2 év, 3 évre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is. Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője is felmentésért fellebbezett-írja a 444.
A már a szintén halott anya egykori vallomása lett perdöntő
Az ítélőtábla felülbírálatában nem találta alaposnak a vádlottnak azt a védekezését, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett, mert édesanyja egyértelműen arról számolt be: a fia nekiesett az édesapjának, brutálisan bántalmazta, többször fejére sújtott a kalapáccsal, és a mellkasára is többször ráugrott. A vádlott ugyan pszichiátriai kezelés alatt állt, de az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint személyiségzavara a beszámítási képességét nem befolyásolta.
Jelentős súlyosbító körülmény volt az ügyben, hogy „a vádlott élet elleni cselekménye többszörösen is súlyosabban minősült”, ráadásul a bűncselekményt a korábban szintén édesapja bántalmazásáért kirótt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.
Visszanéző
A gyilkosság idején az egész ország elborzadt, hiszen a közönség soha nem engedte el annak a kedves színésznek, még gyűjtést is rendeztek amikor kiderült milyen méltatlan körülmények között éli öreg napjait szobrászművész feleségével, és később gyilkosává váló fiával, a kezét, akit Szilágyi Istvánnak hívtak.
Legyen könnyű neki a föld!
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?