Connect with us

Sport

Lőrincz Tamás bronzérmes, Lám Bálint az ötödik helyen végzett

Megosztás

Lőrincz Tamás bronzérmet nyert kedden a kötöttfogásúak 77 kilogrammos súlycsoportjában az oroszországi birkózó Európa-bajnokságon, Kaszpijszkban. Lám Bálint elveszítette bronzmérkőzését, így az ötödik helyen végzett a kötöttfogásúak 130 kilogrammos súlycsoportjában.

A Budapesti Honvéd versenyzője hétfőn egy magabiztos győzelem után simán kikapott a világbajnok vajdasági Nemes Viktortól, ugyanakkor a keddi vigaszágon újabb esélyt kapott, és élt vele. Délelőtt mindössze két perc alatt végzett a fehérorosz Kazbek Kilovval, este pedig a svéd Alex Michel Bjurberg Kessidis nehezebb ellenfélnek bizonyult ugyan, de nem volt veszélyben az újabb győzelem.

Kissé mulatságos látványt nyújtott egymással szemben a két birkózó, a svéd ugyanis legalább másfél fejjel magasabb Lőrincznél, akinek gyakorlatilag akkor is a magasba kellett nyújtania a kezét, ha riválisa hóna alá akart nyúlni. A méretbeli különbségek ezért meghatározták a meccs képét, a magyar birkózó nem a benyúlást erőltette, de így is aktívabb és kezdeményezőbb volt. Közel két perc után meg is intették ellenfelét, akit a feje fölé helyezkedve összefogott és gyönyörűen be is billentett.

A félidőre így 3-0 volt a magyar előny, amely a második menetben sem került veszélybe, sőt, az ötödik perc elején Lőrincz gyönyörűen kontrázott meg egy svéd támadást, és levitte riválisát. A magyar kötöttfogású a hajrában már láthatóan fáradtan mozgott, de így is hatástalanította a svéd fogásait. Bár a mérkőzésvezető szabálytalanság miatt két pontot érően megintette őt, a meccset így is simán nyerte úgy, hogy a dudaszó pillanatában állította be a 7-2-es végeredményt egy mögékerüléssel.

Fotó: Max Rose-Fyne

„Nehezen indult az Eb, ezt a reggeli mérést még szoknom kell. Kicsit többet vártam magamtól, mert a fogyás nagyon jól sikerült, még úgy is, hogy beteg voltam nemrég” – értékelt Lőrincz Tamás a győzelmét követően. – „Örülök az éremnek, mert nem volt egyszerű megszerezni. A Nemes Viktor elleni tegnapi negyeddöntőt sajnálom, készültem ellene, de annyi pozitívum van benne, hogy talán az októberi budapesti vébén sem fog túl nagy ellenállásra számítani tőlem…”

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki második Lőrincz a magyar csapat első dobogós helyezését szerezte meg a dagesztáni fővárostól, Mahacskalától mintegy 15 kilométerre zajló kontinensviadalon.

A 31 éves birkózó a riói olimpia után hagyta el eredeti súlycsoportját, a 66 kilogrammot és lépett feljebb két kategóriát. Azóta eddig minden világversenyén dobogóra állhatott. Tavaly az Eb-n és a vb-n is harmadik helyen végzett 75 kilogrammban, utóbbin viszont végül második lett az orosz ezüstérmes doppingvétsége miatt.

Nemes Viktor kikapott a döntőben

Az aktuális világbajnok, Nemes Viktor és az olimpiai bajnok, Roman Vlaszov összecsapása pár másodperc után az utóbbi ápolásával kezdődött, mivel egy összefejelés után kivérzett a szemöldöke, így az orvosi stábtól egy turbánt kapott. Az első pontot a sokkal aktívabb Nemes szerezte (1:0) egy perc eltelte után. Vlaszov hiába erőlködött, és élvezte a szurkolók buzdítását, Nemesen nem talált fogást, így a menet végéig nem változott az eredmény. A rövid pihenő után a második menet elején Vlaszov egyenlített (1:1), majd egy négypontot érő dobással 5:1-es előnyre tett szert. A rendező ország versenyzője magabiztosan őrizte meg előnyét a menet végéig, így ő lett az Európa-bajnok, Nemesnek pedig be kellett érnie az ezüstéremmel.

77 kg, Európa-bajnok:

Roman Vlaszov (Oroszország)
2. Viktor Nemes (Szerbia)
3. LŐRINCZ TAMÁS ÉS
Elvin Murszalijev (Azerbajdzsán)
a döntőben:
Vlaszov-Nemes 5-1

Lám Bálint az ötödik helyen végzett

A tavalyi kontinenstornán ezüstérmes magyar nehézsúlyú a vigaszágon délelőtt aratott sima győzelmét követően este a román Alin Alexuc Ciurariu ellen lépett szőnyegre. A tavalyi Eb-n a magyar nyert és most is ő volt az esélyes, ám a jó kezdés után a második menetben a román akarata érvényesült.

A Budapesti Honvéd Torony becenevű birkózója valósággal felszántotta a szőnyegig vezető utat, láthatóan nagyon felpörgette magát a meccsre. Sike András szövetségi kapitány pedig éppen arra hívta fel a figyelmét, amikor a dobogóra felért, hogy kicsit nyugodjon meg.

A meccset rendkívül elszántan kezdte a magyar junior világbajnok, folyamatosan hajtotta riválisát, aki láthatóan minden erejével azon volt, hogy megálljon előtte a szőnyegen. Ez sikerült is neki, ám az intést nem kerülte el (1-0). Lám ugyanakkor nem kérte a lenti helyzetet, hitt abban, hogy állásból meg tudja törni riválisát, a szünetig azonban nem változott az állás, majd a szünet után egyre kevesebb ereje maradt a magyarnak.

A román megérezte, hogy van esélye, és az ötödik perc közepén a magyart intették meg (1-1), ami már Ciurariunak volt jó. A hajrában Lám Bálint mindent megtett, hogy visszavegye a vezetést, de nem tudta kitolni riválisát a szőnyegről, majd hiába fogta össze, kicsúszott kezei közül ellenfele, ő pedig alá esett, mögékerüléssel pedig már 3-1-re a román vezetett, és meg is nyerte a meccset.

Az elkeseredett magyar birkózó szótlanul viharzott be az öltözőbe, Sike András szövetségi kapitány pedig arról beszélt, hogy versenyzőjének meg kellett volna nyernie a meccset.

„Bálint akkor tud nyerni, ha ki tudja tolni ellenfelét a szőnyegről. Akció kellene tőle” – összegzett röviden a szakvezető, aki Lőrincz Tamás bronzérmének örült, és reméli, szerdán még legalább egy dobogós helyet szereznek versenyzői.

130 kg, Európa-bajnok:

Riza Kayaalp (Törökország)
2. Viktor Scsur (Oroszország)
3. Alin Alexuc Ciurariu (Románia) és
Jakobi Kajaia (Grúzia)
5. Lám Bálint
a döntőben:
Kayaalp-Scsur 2-1

Forrás: MTI/Szabad Magyar Szó

Sport hátán sport

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük