Lőrincz Viktor ezüstérmet nyert hétfőn a kötöttfogásúak 87 kilogrammos kategóriájában, míg testvére Lőrincz Tamás olimpiai kvótát szerzett a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában, miután bejutott az elődöntőbe a nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon.


Visszavágó Las Vegas-ért

A Budapest Honvéd 2017-es Európa-bajnoka vasárnap türkmén, kirgiz és kínai, majd üzbég rivális legyőzésével szerzett tokiói kvótát és jutott döntőbe, melyben Zsan Belenyukkal, a riói játékok ezüstérmesével, a 2015-ös vb és az idei Eb győztesével találkozott. A két birkózó versenyen csak egyszer, éppen négy éve, a Las Vegas-i világbajnokságon mérkőzött egymással. Akkor Belenyuk szoros meccsen nyert, és most is kiélezett csatára volt kilátás.

Lőrincz vasárnap este még nem tudta megmondani, mi lesz a taktika a ruandai édesapától született ukrán ellen. A látottak alapján úgy tűnt, nem bánná, ha őt küldenék le először passzivitásért. Viszont Belenyuk is éppen ezt akarhatta, legalábbis erre utalt, hogy az első egy-másfél percben nagyon óvatosan bántak egymással az egyébként kőkemény birkózók. A bírók számára sem lehetett könnyű eldönteni, ki a passzívabb, végül úgy határoztak, inkább Lőrincz. Az egy pont így az ukráné lett (0-1), fentről próbálkozhatott.

Belenyuk pörgetése nagyon erős, ezúttal is jól összefogta riválisát, aki azonban két alkalommal is egészen bravúrosan védte az indításait, és nem engedte átbillenteni magát. A szünetig más izgalom már nem történt, majd azt követően sem, csak a menetrendszerű visszaintés törte meg az állóháborút.

Az állóharc folytatódott

Lőrincz Viktor ekkor – később szerzett ponttal – 1-1-es előnybe került, és lentről próbálkozhatott, ám nem tudta megingatni Belenyukot. Még két perc volt hátra, az ukrán pedig nagyobb fokozatra kapcsolt. Az állóharc folytatódott, ám érezhetően a korábbinál sokkal keményebben feszült egymásnak mindkét birkózó. Az ukrán ment előre,  fáradozásait a bírók értékelték, egy perccel a vége előtt megintették a szerintük passzív magyart (1-2), aki ezek után hiába tett meg mindent, nem tudta kibillenteni az újból védekező “üzemmódba” kapcsolt Belenyukot, és végül ezüstéremmel zárt.

A finálé után nagyon csalódott Lőrincz Viktor így is karrierje legjobb vb-eredményét érte el, korábban, 2013-ban és 2014-ben egyaránt bronzérmes volt. Egyúttal az övé a magyar küldöttség második dobogós helye a kazah fővárosban, miután vasárnap Korpási Bálint bronzérmet nyert az olimpiai műsorán nem szereplő 72 kilogrammos súlycsoportban.

“Nehéz most értékelni a meccset, nagyon friss még az élmény. Eredetileg azt szerettem volna, hogy őt küldjék le először, és a visszaintést követően rámegyek és őt intetem meg újra, de sajnos nem így alakult. A védekezés nagyon jól ment, amikor én voltam felül akkor viszont kétszer tudtam ráfogni és már fel is állítottak, szerintem túl gyorsan. A második intésem is gyorsan jött ezek után, a végén pedig már hiába mentem. Akkor már be tudtam tenni a kezem, egy pillanatra ki is billent, de nem hiába vannak ilyen eredményei, klasszis birkózó. Holnap jobban fogok örülni ennek az eredménynek, jövőre az olimpián, egy jó felkészülést követően pedig hiszem, hogy már le fogom győzni” – mondta a döntő után Lőrincz Viktor.

Kötöttfogás 87 kg, világbajnok:

Zsan Belenyuk (Ukrajna)
2. LŐRINCZ VIKTOR
3. Denis Kudla (Németország) és
Rusztam Aszakalov (Üzbegisztán)
a döntőben:
Belenyuk-Lőrincz 2-1

Lőrincz Viktor, Zsan Beleznyuk, Denis Kudla és Rusztam Aszakalov. Fotó: Tony Rotundo/WrestlersAreWarrior

Lőrincz Tamás elődöntős, olimpiai kvótát szerzett

A háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes magyar birkózó két kemény csatában kivívott, mégis összességében magabiztos győzelemmel menetelt el a legjobb nyolcig, ahol nem kapott legyőzhetetlen ellenfelet a litván Paulius Galkinas személyében.

A 12 eddigi világversenyes érmével magyar csúcstartó birkózó több mint tíz éve tartozik a világ közvetlen élvonalába, s 2017 óta szerepel a 77 kilóban, melyben eddig minden világversenyen érmet szerzett, melyen elindult. A sorsolást látva, ha az újabb érem előzetesen nem is tűnt biztosnak, az elődöntőbe kerülésre nagy esély mutatkozott, s ennek a megvalósulásához a két siker után “már csak” Galkinast kellett legyőznie.

A meccset Lőrincz a korábbiakhoz hasonlóan jól kezdte, folyamatosan kivette riválisa jobb karját, akinek hatalmas energiákat kellett mozgósítania, hogy a lábán maradjon. Ez 50 másodpercig sikerült neki, amikor aztán beesett Lőrincz alá, ám ez nem jelentette a magyar vezetését, mert nem az ő akciója eredményezte Galkinas elhasalását. A pontra fél percet kellett még várni, amikor megintették a litvánt (1-0), lentről viszont ezúttal nem jött akció. Márpedig az 1-0 nem megnyugtató előny, Lőrincz is tisztában volt ezzel, így még az első menetben tovább hajtotta Galkinast, folyamatosan kivette a jobb karját, s egyszer sikerült lerántania és mögé mennie (3-0).

A második menetben ott folytatódott minden, ahol az első végén abba maradt, a ceglédi születésű kötöttfogású karkivételével nem tudott a litván mit kezdeni, s a negyedik perc végén újra a földön találta magát. Ezzel 5-0-ra alakult az eredmény, a folytatásban pedig Lőrincz Tamás biztosan őrizte előnyét, ami olimpiai kvótát és elődöntőt ért a számára.

Volodimir Jakovlev és Lőrincz Tamás. Fotó: Martin Gábor/UWW

Nem tudtak Tomin akciót csinálni eddig, de ezért nagyon meg kellett küzdenie. Le a kalappal előtte, mert minden eddigi meccsén nagyon jól, koncentráltan birkózott”

– mondta Sike András szövetségi kapitány az MTI-nek, hozzátéve, hogy a két érem és két kvóta szép, de nem szeretne ennyivel megelégedni, s bízik benne, hogy Lőrincz Tamás is bejut a fináléba, csakúgy, mint egy nappal korábban öccse, Viktor (87 kg).

Jön a döntő?

A döntőért meglepetésre a hazai közönség előtt szereplő Askat Dilmuhamedovval kell majd megküzdenie, aki a kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszovot és a 2017-es vb-győztes szerb Nemes Viktort is legyőzte.

“Lesz rajta nyomás az biztos, de ha Tomi rá tudja erőltetni a saját birkózását a kazahra, akkor le tudja majd győzni.”

A kazahsztáni vb-n minden ötkarikás kategóriában hat versenyző szerez országának kvótát, Lőrincz Tamás pedig elődöntőbe kerülésével már legrosszabb esetben is az ötödik helyen végez.

Korpási Bálint bronzérmes 72 kilóban

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét