Kultúra
Lukács Flóra kapta idén a Makói Medáliák díjat
Lukács Flóra kapta idén Egy sanghaji hotel teraszán című verseskönyvéért a város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat.
Lukács Flóra kapta idén Egy sanghaji hotel teraszán című verseskönyvéért a város önkormányzata által elsőkötetes költők számára alapított Makói Medáliák díjat.

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész az átadóünnepségen úgy fogalmazott, a járvány időszaka a könyvkiadásra is rányomta a bélyegét. Tavaly kevesebb lírai kötet jelent meg, talán ezért erősebbek is voltak az átlagosnál.
Az elsőkötetes költők munkáit áttekintve azonban a kuratórium számára nyilvánvaló volt, Lukács Flórát illeti az elismerés.
Turi Tímea, a kuratórium tagja méltatásában úgy fogalmazott, Lukács Flóra versei sokszínűek. Sok szín van bennük és egészen meglepő társításokban: rózsaszín, kékeslila, infravörös, neonnarancs, palakék, szaharavörös, ezüst, olajzöld, gyöngyház és feketénél feketébb fekete.
Első olvasásra ez az, ami meglepi az olvasót: a színek és a váratlan, mégis következetes képek. Egy imaginárius világ, szép ázsiai férfiakkal, álmatlan éjszakákkal és fényes reggelekkel. Ez a világ részletesen kidolgozott, mégis távoli: a versek nem árulnak zsákbamacskát, pontosan elmondják, hogy milyen távol vagyunk ettől a hiperrealisztikusan ábrázolt, mégis álomszerű tájtól.
A makói önkormányzat 2005-ben József Attila születésének centenáriuma alkalmából alapította a Makói Medáliák nevet viselő irodalmi elismerést. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogy az történt egykor József Attilával is.
A Csányi Katalin szobrászművész készítette József Attilát ábrázoló bronzemlékplakettet és a vele járó 100 ezer forintos pénzjutalmat a Turi Tímea, Bíró-Balogh Tamás, Orcsik Roland alkotta kuratórium javaslata alapján ítélik oda.
Lukács Flóra kötete jó érzékkel közelíti és hasonítja egymáshoz a testi-nemi identitás transzformációs potenciálját, valamint a tüköződő felületek adta, önmagával sosem azonos látványt, a chiaroscuro, a fényviszonyok és azok hatásainak a dinamikáját, valamint a színek keveredését, amelyek egyaránt a diszkrét elemek összefonódásából, egymásba nyílásából, tehát átváltozási-keveredési lehetőségeiből fakadnak. Forrás: Kortársonline
Lukács Flóra 1994-ben született Miskolcon, jelenleg Budapesten él
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztétika szakán végzett. Publikációi többek között a Műútban, az Apokrifben és a KULT.er.hu-n jelentek meg.
A díjátadót megelőzően újságíróknak elmondta, az első, a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent kötetének anyaga tíz év munkáját mutatja be. A könyv alapját egy féléves kínai ösztöndíj alatt született versek adják, de jóval korábbi költeményeket is beválogatott, ami összekapcsolja a költeményeket, az a vizualitás.
Forrás: MTI
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel