Connect with us

Ez a nap

Ma gyorslefolyású hidegfront —  70-90 km/h- széllel

frontok
Megosztás

Napközben egy hidegfront hatására északnyugat felől egyre nagyobb területen fordul át a délies irányú szél északnyugati, északi irányba (a délkeleti országrészben csak az esti órákban) és megerősödik, délutántól a Dunántúlon, estétől pedig az északkeleti országrészben viharossá (70-90 km/h) is fokozódik.

Vasárnap már minden rendben lehet

Kiemelten a Dunántúli-középhegység területén és a Balaton térségében 90 km/h körüli széllökések is előfordulhatnak. A késő esti órákra némileg veszít erejéből a légmozgás, de erős lökések (40-60 km/h) még vasárnapra virradó éjszaka is lehetnek.

Zivatar

A délutáni óráktól kezdve északnyugat felől elszórtan lehet számítani zivatarok kialakulására, – nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton, illetve az Északi-középhegység térségében – itt egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. A záporok, zivatarok legkésőbb (a vasárnap éjjeli órákban) a délkeleti országrészt érhetik el, így ott szombaton zivatarok kialakulásának kicsi az esélye. A zivatarokat elsősorban viharos széllökés (60-80 km/h), esetleg jégeső, valamint az Északi-középhegység térségében akár felhőszakadás (helyenként > 20-30 mm) is kísérheti.

Hőség

A hidegfront előterében az Alföldön még szombaton is marad a hőség, több helyen 25 fok feletti, délkeleten néhol 27 fok körüli napi középhőmérséklettel.

Frontérzékenyek

„Az időjárás változásait sokan előre megérzik. Gyakran a frontmentes napokon is fáj a fejünk, álmosabbak, ingerlékenyek vagyunk. Az iskolákban pedig a pedagógusok a megmondhatói, hogy a gyerekek is érzékenyen reagálnak az átvonuló frontokra. A gyerekek és az idősebb emberek érzékenyebben reagálnak a frontokra, a nagy légköri változásokra. Ennek az oka, hogy a gyerekek még tanulják az alkalmazkodási folyamatot, az idősek elfáradt szervezete pedig már lassabban reagál. Az egyének érzékenysége – amit természetesen több tényező is befolyásol, mint például a genetikai adottság, vagy ameglévő betegségek, pillanatnyi lelki állapot – különböző mértékű lehet. Akik eleget mozognak és egészségesen táplálkoznak, kevésbé érzik meg a légköri hatásokat, szervezetük rugalmasabban reagál a változásokra.”  (HÁZIPATIKA.COM)

Más a témában!

hidegfront

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük