Banánköztársaság
Magyar György a rezsiemelésről: hiába tűnik jogellenesnek a jogalkotás, az új rendszert tudomásul kell vennünk
A jogállamiság egyik alapértéke a jogbiztonság, amit most a hatalom lábbal tipor. Egyik napról a másikra felrúgták a rezsicsökkentés megőrzésére tett ígéretüket, és hétfőtől új tarifarendszer lép életbe, amelyről nem folytattak semmilyen egyeztetést, miközben a fogyasztóknak adtak vagy két hetet a felkészülésre.
A jogállamiság egyik alapértéke a jogbiztonság, amit most a hatalom lábbal tipor. Egyik napról a másikra felrúgták a rezsicsökkentés megőrzésére tett ígéretüket, és hétfőtől új tarifarendszer lép életbe, amelyről nem folytattak semmilyen egyeztetést, miközben a fogyasztóknak adtak vagy két hetet a felkészülésre.
Kihez fordulhatnak jogorvoslatért a rezsicsökkentés változásának elszenvedői?
A rezsicsökkentés csökkentésére – magyarán a rezsi emelésére – vonatkozó, statáriális gyorsasággal augusztus 1-jétől érvényes rendelkezést az érintett polgároknak érdemi jogorvoslati lehetőség híján tudomásul kell venniük – nyilatkoztam korábban a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Különben senki nem látott ezzel kapcsolatos előkészítő anyagokat, hatásvizsgálatot, és nem volt társadalmi egyeztetés sem. Ez azonban nem jelent semmit, bár a kormányrendeleteket – a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva – a jogalkotásról szóló törvényben foglaltakat semmibe véve hirdették ki.
Ám érdemi jogorvoslatra esély sincs, miközben a hatályos szabályozás szerint a „jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre”.
Ezzel szemben
kaptunk nem egészen két hetet a magyar háztartások mindegyikét érintő változásra való felkészülésre, hiszen villanyt mindenütt, s a családok többségében gázt is használnak. Az ismeretlen számítások alapján a villamosenergiára és a gázra is megállapított alapfogyasztáson felül a villanyért a jelenlegihez képest kétszeres, a gázért pedig hétszeres díjat kell a jövő hónaptól fizetni.
Ez olyan durva beavatkozás a polgárok életébe, amit nem lehetne szinte egyik napról a másikra bevezetni. Ám ebbe csak beletörődni lehet, mert az Alkotmánybíróság hatáskörét – ahová egyetlen lehetséges fórumként eséllyel fordulhatnánk – korlátozták, és a testület a központi költségvetést érintő ügyekben kizárólag az emberi méltóságot sértő ügyekben járhat el.
Az pedig, hogy van-e valahol villany, s azért mennyit számláznak, nem olyan alkotmányos alapjog, amely az emberi méltóságot sértené. Miközben dehogynem, hiszen elektromos energia nélkül elképzelhetetlen az emberhez méltó élet.
Mindezek ellenére nincs más hátra,
mint az, hogy az új tarifák alapján kell majd fizetnünk, különben a szolgáltató kikapcsolja a villanyt vagy a gázt. Emiatt tehát nem lehet panaszkodni, bár próbálkozhatunk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál, amelynek feladata, hogy a
„felhasználók érdekeit szem előtt tartva folyamatosan ellenőrzi az engedélyesek számlázási, szerződéskezelési és ügyfélszolgálati tevékenységét”.
Esetleg szóba jöhet a fogyasztóvédelmi hatóság is. A tarifákat – amelyeket egyébként éppen az energetikai és közmű-szabályozási hivatal állapít meg – viszont nem lehet felülvizsgálni.
S hogy mi lesz hétfőtől?
A vonatkozó jogszabályokat szinte senki nem érti, legfeljebb kérdéseket lehet feltenni. Például
- mi van a többgenerációs családi házakkal, amelyekben nagyszülők, szülők, gyermekek és unokák élnek együtt, de csak egy mérőóra van? Ők bizonyosan túllépik a keretet, és a többlet villany- és gázfogyasztás után fizethetnek súlyos tízezreket.
- Miként kell majd kiszámolni a társasházak közös villanyfogyasztását (lift, közös helyiségek világítása stb.)?
- Vajon mit jelent, hogy a téli és a nyári gázfogyasztás radikális eltérése miatt az elszámolószámlát egy úgynevezett fogyasztási jelleggörbe alapján állítják ki?
- Az egész évre vonatkozó, rezsicsökkentett gázmennyiséget tehát nem egyenlően osztják el a hónapok között, hanem az adott hónapra becsült átlagfogyasztás mértékéig, azaz eltérő kedvezményes mennyiséget lehet fogyasztani télen és nyáron.
- Érti valaki, mi az a fogyasztási jelleggörbe? Ami különben nem újdonság, mert ezt a fogalmat egy máig hatályos kormányrendelet 2010 óta tartalmazza.
A képet tovább árnyalja,
hogy a távfűtéses lakásban élőket ez az egész csak a villanyszámla esetében érinti, miközben a szolgáltató gázt használ a melegvíz előállításához, illetve a téli fűtéshez is. Vagy majd hirtelenjében őszre ezzel kapcsolatban is kitalálnak valamit, mert most erre hirtelenjében nem találtak megoldást? És mi lesz a villamosenergia-fogyasztást az előző év alapján átalánydíjban fizetőkkel? Nekik – már ha jól értjük – megbecsülik, hogy szeptembertől mekkora lesz a számla? Ha mostantól próbálnak takarékoskodni, előfordulhat, hogy olcsóbban megússzák, és akkor ők előlegezték meg a szolgáltatónak a vélelmezett túlfogyasztás miatti összeget.
De fejezzük is be a találgatást, mert igazából akkor leszünk okosabbak, ha megérkeznek ősszel az új rendszer alapján kiállított számlák.
Még egyszer: a jogállamiság egyik alapértéke a jogbiztonság, amit most a hatalom lábbal tiport
Ráadásul napokon belül kétszer is, gondoljunk a katás vállalkozókra, akiknek adtak alig valamivel több mint egy hónapot, hogy újra tervezzék az egész életüket. Az meg csak hab a tortán, hogy decemberben a kedvezményes kereten felüli energiafogyasztásért fizetendő tarifákat újraszámolják, ami minden negyedévben változhat. Lehetséges, hogy a költségvetés – nem kis részben a Fidesz választások körüli eszement költekezése miatt – nagy bajban van, de amit most a kármentés okán művelnek, teljességgel elfogadhatatlan. Ráadásul becsapták a választókat is, hiszen a rezsicsökkentés megőrzését ígérték.
Ennyit ér a NER szava, de szolgáljuk továbbra is Orbán Viktort és csapatát…
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat