Magyar György: ki kell törni a ránk erőltetett keretek közül. De hogyan?

Nincs vitám Molnár Gyula szocialista politikus korábbi írásával: ki kell törni a ránk erőltetett keretekből!

A megoldásnak azonban hosszú ideig a közelébe sem jutottunk,

miközben minden felelős értelmiséginek pontosan tudnia kellett, hogy a Fidesz a kétharmad birtokában már regnálása első éveiben – s azóta lassan nyolc-kilenc esztendő telt el – csapdába csalta az ellenzéket. Csak ismételni tudom a közismert változásokat: többek között az egyfordulós választás bevezetésével, az érvényességi küszöb megszüntetésével, a parlament létszámának csökkentésével, ezen belül az egyéni válaszkerületek arányának növelésével, a listás mandátumok kiszámításánál bevezetett trükkös megoldással – a győztes egyéni jelölt után is jár az országos listán töredékszavazat –, a körzethatárok önkényes kijelölésével, a kamupártok létrehozására ösztönző kampánytámogatási rendszerrel már jó előre biztosították 2014-re az újabb kétharmadot. Nem volt meglepetés, hogy – megfelelő ellenzéki válasz nélkül – 2018-ban is maradt a minősített parlamenti többség.

Az persze azért meglepetés volt, hogy az ellenzéki oldal semmit nem tanult a 2014-es eredményekből,

és a következő választás előtti, a lehetséges együttműködés körül folytatott áldatlan huzavona szükségszerű következménye egy újabb látványos bukás lett. Némi bizakodásra viszont a tavalyi önkormányzati választások már reményt adnak. Ahol sikerült félretenni az egyéni ambíciókat, a pártérdekeket, és közös polgármesterjelölteket indítottak, látványos sikereket értek el. Így az ország népességének nagyjából harmada olyan településen él, amelyet az ellenzék irányít. Más kérdés, hogy a kormány mindent megtesz a számára nem tetsző önkormányzatok működésének ellehetetlenítésére.

Miközben abban is igaza van Molnár Gyulának, hogy éppen az önkormányzati terepen bizonyíthatná az ellenzék a 2022-es választás előtt: van más út is. Már ha képes rá, mert a helyhatóságoknak egyre inkább gúzsba kötve kell táncolniuk. Elvették ugyanis saját bevételeik jelentős részét, például a gépjárműadóból befolyó összeg eddig helyben maradó negyven százalékát, ugyanakkor emelték a tehetősebb városokat sújtó szolidaritási hozzájárulás összegét. Arról már ne is beszéljünk, mennyit buknak a települések az iparűzési adón, hiszen a gazdaságban a koronavírus-járvány miatt jelentősen kevesebb jövedelmet realizáltak.

Az önkormányzati rendszernek tehát igen jelentős bevételcsökkenéssel kell számolnia,

miközben éppen a járvány miatt a kiadásaik számottevően nőhettek. Ebből a helyzetből hogyan lehet kikeveredni? Úgy bizonyosan nem, hogy a helyi koalíciók egymásnak feszülnek, és saját pártérdekeiket előtérbe helyezve igyekeznek a kampányban még szorosan együttműködő partnerek az esetleges kudarcokért a másikat felelőssé tenni. Józan önkorlátozásra lenne szükség még akkor is, ha a közös programban vállaltakat nem a külső körülmények változása miatt, hanem akár önhibájukból – mert esetleg túlígérték magukat, ami szinte minden kampány része – nem tudnák teljesíteni.

Ennél biztatóbb módszer lenne,

ha egységesen tiltakoznának az önkormányzatok önállóságát korlátozó újabb, egyoldalúan bevezetett intézkedések ellen. És nem helyi szinten, hanem az ellenzéki helyhatóságok közösen tudatnák a polgárokkal, milyen sorozatos „merényletekkel” támadt rá a Fidesz a NER-rel szembenálló településekre. Ettől persze nem lehet csodát remélni, de világossá lehetne tenni, hogy a jelenlegi hatalom nem tűri a helyi autonómiákat sem, és mindent megtesz azok megsemmisítése érdekében. Ami válasz lehetne arra a kormányzati érvre is, hogy „ezek” még egy várost sem tudnak irányítani, nemhogy az egész országot.

Ezzel kapcsolatban érvként kellene felhozni,

hogy a magyar önkormányzati rendszert az elmúlt tíz esztendőben miként üresítették ki. A megyék szerepe gyakorlatilag a nullára csökkent, de a településektől is feladatok sorát vonták meg, így „államosították” a kórházakat és a teljes közoktatási rendszert, kivéve az óvodákat. Helyben már az építésügyi hatósági jogköröket sem gyakorolhatja a 174 járásban és Budapest 23 kerületében a jegyző, mert ezen ügyeket is a kormányhivatalokhoz delegálták.

„Ezek” még egy várost sem tudnak irányítani?

Ilyen feltételek mellett tényleg igen nehezen. Hiszen se pénz, se posztó. A kiutat csak egy újabb alapos változás jelenthetné: a NER illiberális demokráciának, máskor keresztény szabadságnak minősített rendszerét a minden jelző nélküli demokráciának kell felváltania. „Annak idején, 1989-ben a szétforgácsolt ellenzék – pár tucat ember – szinte kilátástalan helyzetben az Ellenzéki Kerekasztal (EKA) összehívása mellett döntött, mert egy másfajta Magyarország álmát kergették” – írja a 168 Órában megjelent véleménycikkében Somfai Péter újságíró. Akkor azokat keresték, akiknek „elegük lett a néhány évtizede regnáló idős politikus rögeszméjéből – nyilván Kádár Jánosra utalt –, aki szerint minden demokráciák legmagasabb szintű demokráciája az ő egyetlen pártjának érdekeit szolgáló szocialista demokrácia”.

Az a pár tucatnyi ember az EKA összehívása mellett döntött, és mi lett belőle? Rendszerváltozás…

Mi most azt gondoljuk – Somfait idézve – hogy az Ellenzéki Együttműködés (ELEGY) keretében

„ismét a szétforgácsolt ellenzéket kellene közös nevezőre hozniuk azoknak az embereknek, akik egy másik Magyarország álmát kergetik. Nekik is elegük lett abból, hogy egy idősödő politikus rájuk akarja erőltetni a maga demokráciáját, miközben szentül hiszi, hogy minden demokráciák legjobbika az ő hatalmi érdekeit szolgáló illiberális demokrácia”.

Az idősödő politikus – nyilván Orbán Viktorra utalt Somfai – ott ült a rendszerváltást előkészítő EKA asztalánál, ám mindent elfeledett

Pedig legalább annyit megőrizhetett volna az emlékezetében, hogy a demokrácia fordulathoz biggyesztett bármilyen jelző a lényeget kérdőjelezi meg. Szocialista, illiberális? Orbán azért segít az eligazodásban:

„nem tudok jobb definíciót adni, minthogy az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság”.

Míg a liberálisok szerint

„mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti”,

a keresztény szabadság arról szól, hogy

„amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal”

– üzente a kormányfő.

Ehhez képest a Fidesz a kétharmad birtokában agyagba döngölte az ellenzékét,

pedig ezt vélhetően fordított helyzetben magának sem kívánta volna. Az ELEGY sem ezt akarja: az ellenfelet nem megsemmisíteni kell, hanem a következő választások előtt mindenkinek a figyelmét felhívni arra, hogy miről szól a demokrácia. Egyebek mellett a vélemények nyílt ütköztetéséről, a mások álláspontjának tiszteletben tartásáról, meg arról, hogy a mindenkori többség szolgálja a társadalom valamennyi rétegének – különösen a leginkább kiszolgáltatott emberek – érdekeit.

Most akkor hogyan is van ez?

„Amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, azt te se tedd másokkal”

– nem győzzük elégszer ismételni Orbán Viktort. Az ELEGY egyik célja éppen az, hogy felhívjuk a figyelmet arra: ez így nem mehet tovább. A kormányfő demagóg szövegeit könnyű leleplezni. Illetve nem is annyira könnyű, mert nagyon ügyesen építi fel a hazugságbeszédeit. Ahhoz tehát, hogy a társadalom minden rétege számára nyilvánvalóvá tegyük, hogy a hazug, saját csatlósait képviselő király meztelen, 2022-re széleskörű – akár előválasztásokon alapuló – összefogásra van szükség. Ígérjük, mindent megteszünk annak érdekében, hogy Magyarország a következő parlamenti választás után tényleg egy minden jelző nélküli demokratikus jogállam legyen.

„Fogy az idő, cselekedni kell, most!”

– írja Molnár Gyula. Megint csak egyetértünk vele. Tényleg fogy az idő, de rajtunk nem fog múlni: tesszük a dolgunkat. Úgy vélem, a kinyilatkoztatások ideje lejárt, szavak helyett hatékony cselekvésre van szükség.

Forrás:kerekasztal-mp

Megszületett az országos ellenzéki koalíció! De figyelem! Ez még nem a hepiend nem a vége a történetnek, hanem az eleje!