Kultúra
Magyar György: megcselekedtem, amit megkövetelt a haza
Dr. Magyar György ügyvéd, az MSZP- Párbeszéd országgyűlési képviselőjelöltje a siófoki választókerületben. A jogász nem tartja kockázatosnak, hogy egy jól menő ügyvédi iroda vezetőjeként ellenzéki jelöltként indul a választáson.
Nincs vesztenivalóm
„Azon az állásponton vagyok, amit megválasztása után John F. Kennedy az Amerikai Egyesült Államok elnökeként mondott: nem azt kell nézni, hogy a haza mit tett értem, hanem azt, hogy te mit tettél a hazáért. Így 68 évesen azt hiszem ennél pontosabban én sem tudnám megfogalmazni a lényeget. Nekem pedig, mint jogász embernek, nincs vesztenivalóm. Van egzisztencián és ezért is hallgattam azokra a civilekre, akik megkerestek és kértek, próbáljak meg segíteni azon a nagy bajon, ami egyebek mellett a jogalkotásban Magyarországon történt. Magam is úgy gondolom, egyetértve a a bennem bízó emberekkel, hogy országgyűlési képviselőként eredményesebben léphetek fel a mostani dúvad jogalkotás ellen.”
Nem csak pártérdekek léteznek. Az Országgyűlésben el kellene jutni odáig, hogy olyan jogszabályok szülessenek, amelyek a társadalom nagy többségének érdekében állnak:
„Jelenleg túlnyomórészt személyre szabott jogalkotás, bosszúállás, ellenségkép-gyártás folyik. A kormánypárt részéről olyan magatartás tapasztalható, amely a hatalomgyakorlás technikájáról, a hatalom megtartásáról szól. Ezek szemben állnak a jogállamiság alapvetéseivel. Fölháborító, hogy a magyar parlament tevékenységét Európának állandóan korrigálnia kell, éppen az alapjogok, illetve az európai jogok sérelme miatt.”
Lehet, hogy nekem nem jó, de nekik igen!
Amikor az őt jelölőktől azt kérdezte, miért jó az neki, ha elvállalja jelöltséget, azt mondták, lehet, hogy neki nem jó, de nekünk igen:
„Innentől kezdve ez már lelkiismereti kérdés, nem mondhattam azt, hogy nem vállalom. A szükséges aláírások kétszeresét egyetlen nap alatt összegyűjtötték az engem támogató állampolgárok. A kampány kezdetén készült előzetes felmérések szerint az ismertségem és elfogadottságom jóval meghaladja a két másik potenciális jelöltét, a fideszes és a jobbikos vetélytársamét. Elbizakodni nem szabad, de a felmérések azt mutatják, ha a jobbikos jelölt visszalép, megvan az esély arra, hogy a Somogy megyei 4-es körzetben legyőzzük a Fideszt.”
A fideszes képviselőjelölt jelenleg is ott ül a parlamentben, de jobbára tényleg csak ül, mert hallani nem igen lehetett felőle:
„Az elmúlt négy évben egyszer sem szólalt fel. Miközben büszkén vallja, hogy ő 50 milliárd forint fölött rendelkezett a választókörzetben, azt elfelejtette hozzátenni, hogy abból 40 milliárd a vasútépítésre ment el, ami az egész déli partra szólt. A siófokiaknak ígért elkerülő utat, uszodát, új városházát, de egyikből sem lett semmi. Ha lehetőséget kapok rá, szeretném ezeket az ígéreteket valóra váltani. Szeretném elérni, hogy Siófok a Balaton fővárosa maradhasson és az ottani gyerekeknek ne Tabra kelljen átjárni uszodába.”
Ha nem győzök, az sem a világ vége!
„Nyugodt lelkiismerettel mondhatom a spártaiakkal szólva, hogy megcselekedtem amit megkövetelt a haza. Legföljebb visszatérek az ügyvédi irodámba. Nagy teniszező voltam annak idején és megtanultam, hogy kikapni lehet, de feladni soha.”
(forrás: nepszava.hu)
Hivatalos: Magyar György szocialista színekben indul Siófokon
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat