Banánköztársaság
Magyar György: Paks, a „bűnös” város – avagy lesz-e jövője az önkormányzatiságnak Magyarországon?
Különleges gazdasági övezetté nyilvánította a kormány a paksi atomerőművet, és ezzel hatmilliárd forint iparűzési adót vett el a várostól, de a telek- és építményadóval együtt már évi hétmilliárdot. Ezt az összeget Tolna és Bács-Kiskun megye önkormányzata kapja meg.
A rendelet azonban alighanem törvényellenes,
mert nem biztosított a jogalkotásról szóló törvény szerinti felkészülési időt a jogszabály alkalmazására. Ugyanakkor felvetődik: igazságos megoldás-e, hogy az évi 1100 milliárdos iparűzési adón közvetlenül a települések mindössze tíz százaléka osztozik, ami messzire vezető kérdés.
Megérdemlik a paksiak a hétmilliárdos elvonást, mert nem jól szavaztak. Megmondták ezt a helyi polgároknak korábban is. Nem értettek a szóból, hát így jártak. A fideszes politikusok ugyanis már a kampányban arról beszéltek, hogy elvehetik a várostól az iparűzésiadó-bevételek jelentős részét, ha nem kormánypárti lesz a polgármester, de a választók azt gondolhatták, hogy „ez csak blöff”
– nyilatkozta a júniusban megválasztott ellenzéki településvezető.
Tévedtek,
mert a Magyar Közlönyben megjelent szöveg szerint az
„Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre tekintettel a kormány Paks közigazgatási területén különleges gazdasági övezetet jelöl ki”.
Ez a rendelet a kihirdetését követő 15. napon, tehát mindjárt hatályba lép. Ráadásul a különleges gazdasági övezetet kategóriája jogi nonszensz. Egy jogállami Alkotmánybíróságon ez nem mehetne át.
Azt persze senki nem tudja, mi köze Paksnak a háborúhoz
Legfeljebb annyi, hogy a nem létező veszélyhelyzet okán addig tart a rendeleti kormányzás, ameddig a Fidesz úgy látja jónak. Ettől azonban a jogalkotási törvényre még illenék figyelni: a
„jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a jogszabály alkalmazására való felkészülésre”.
Most erről nehéz beszélni, mert a város idei költségvetését év közben kell az új szabályokhoz igazítani.. Ráadásul olyan helyzetben, amikor Paks jelenlegi polgármestere júniusban elbukta a választást, az ellenzéki utódja pedig októbertől lép hivatalba.
Ha jól értjük,
az augusztus 15-től hatályos jogszabály az idei bevételeket időarányosan egyelőre „csak” valamivel több mint kétmilliárddal kurtítja meg, de a 2024-re tervezett 19 milliárdos költségvetéshez képest ez sem kevés. Jövőre pedig már a teljes évre igaz lehet az elvonás, tehát a település nem is álmodhat arról, hogy ehhez mérhető büdzsével tervezzen. Annak eldöntését, hogy ez büntetés vagy a települések közötti egyébként valóban súlyos aránytalanságok mérséklésére irányuló racionális döntés – hiszen ezen pénzek elosztásáról Tolna és Bács-Kiskun megye önkormányzata dönthet –, az olvasókra bízzuk. Mindazonáltal tény, hogy az éves szinten befolyó 1100 milliárdos helyi iparűzési adó zömén az összes önkormányzat nagyjából tíz százaléka osztozik. Nem szeretnénk az olvasókat számokkal túlterhelni, de a fenti összeg több mint fele, 560 milliárd Budapestet illeti – aminek 56 százalékával a fővárosi önkormányzat, a maradék 44 százalékkal a kerületek gazdálkodhatnak–, míg a 25 megyei jogú város összesen 350 milliárdra számíthat.
Így 900 milliárd nekik, a többi pedig mintegy további háromszáz településnek jut, miközben van még legalább 2800 önkormányzat, ahol minimális vagy nulla az iparűzési adóból származó bevétel.
Elvileg a területi különbségek csökkentése érdekében találták ki a szolidaritási hozzájárulást,
amelynek teljes összege az idei költségvetés szerint 307 milliárd forint. Ami azt jelenti, hogy az önkormányzati szférának biztosított 1000 milliárdos állami támogatás csaknem harmadát a tehetősebb városokon hajtják be. Paks, a „bűnös” város ezen az alapon további kétmilliárd forint elvonására számíthat, mert az előző két év adóalapját veszik számításba. Ez igazságos megoldás? Nem tudjuk. Azt viszont nehéz kétségbe vonni, hogy az önkormányzatiság lényege a saját bevételekkel történő önálló gazdálkodás. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy Budapesten 1,7 millió, a mintegy 350 városban pedig ötmillió ember él, miközben a 2800 község teljes népessége 2,8 millióra tehető. Elnézést kérünk, de még egy adat:
nagyjából 2300 azoknak a településeknek a száma, ahol kétezer főnél kevesebben élnek. Ezek zömében iparűzési adót legfeljebb a vegyesbolt, esetleg a kocsma üzemeltetője fizet. Ebből miként lehet olyan színvonalon közszolgáltatásokat biztosítani, mint például a megyei jogú városok között listavezető, 130 ezres népességű Győrben, ahol a harmincmilliárdot is meghaladhatja az iparűzési adó? (Igaz, ennek harmadát szolidaritási hozzájárulás címén elveszi az állam.)
Nyilván sehogy
Véget kell vetni annak a káros gyakorlatnak, hogy egyes településvezetők városuk fejlesztése helyett mulatságokra, fesztiválozásra, szavazatszerzésre tapsolják el a helyi vállalkozók által befizetett adót, majd sorban állnak a kormánynál, hogy nyújtson mentőövet, mert elfogyott a pénz – erről beszélt az önkormányzati választás után szűk két héttel Lázár János építési és közlekedési miniszter. Ám korántsem új az a felvetés, hogy az állam szedje be az iparűzési adót.
Voltak már az adózás szabályait illetően váratlan döntések korábban is
Ilyen a személyi jövedelemadó ügye: 2013-tól a települések egyetlen fillért sem kapnak az ott lakók által befizetett szja-ból, miközben először – a rendszerváltozás idején – annak száz százaléka jutott nekik. Jött azután a gépjárműadó. Ez 2012-ig teljes egészében a helyhatóságokat illette meg, ami később negyven, 2020-tól nulla százalékra csökkent. Ezekkel kapcsolatban is sok százmilliárdról beszélünk. Igaz, államosították a korábban önkormányzati fenntartású közoktatási intézményeket és kórházakat, meg okmányirodákat, ám az azok fenntartására fordított összegnél több pénzt vontak el a helyhatóságoktól.
Mára az önkormányzatok – már a szerencsésebb adottságú települések – gyakorlatilag szinte egyetlen saját forrással gazdálkodhatnak, és ez az iparűzési adó.
Kivethetnének persze építményadót, telekadót, kommunális adót és idegenforgalmi adót is, ám ez az összes saját bevétel töredéke. Ha az iparűzési adót is elvonják, az az önkormányzatiság végét jelenti. Akkor az ilyen bevétellel rendelkező helyhatóságok – amelyek térségi feladatokat is ellátnak, ilyen például a közösségi közlekedés, az egészségügyi alapellátás, az óvodák fenntartása, a vízhálózat működtetése stb. – ugyancsak állami köldökzsinóron lógnának, miként a kistelepülések zöme.
A fiamnak mondom, hogy a menyem is értsen belőle – szól a közmondás. Félő, hogy most hasonló cipőben járunk: a kormány üzen valamit Paksnak, ezzel figyelmeztetve a többieket, is hogy abból mindenki felfogja: az önkormányzatok az iparűzési adótól is búcsút vehetnek. És akkor vége a Lázár János vizionálta dőzsölésnek!
Szerző
