Blogbazár
Magyar György: rendkívüli jogrend – Orbán bejelentette, de teljes a bizonytalanság
Rendkívüli jogrend lépett hatályba a koronavírus-járvány terjedése miatt szerda nulla órától. De hogy ez mit jelent, arról legfeljebb annyi információnk van, amit a miniszterelnök a kedd esti Facebook-üzenetében elmondott. Az azonban nem jogforrás, így a megfelelő végrehajtási rendeletek nélkül egyelőre csak találgatni tudunk, mi vár most ránk.
A biztos rossz is jobb, mint a bizonytalanság!
Szózatot intézett Orbán Viktor miniszterelnök az ő népéhez kedd este valamivel hét óra előtt, amely szerint a koronavírus-járvány második hullámának egyre romló számaira reagálva a kormány újabb szigorító intézkedéseket hozott. E szerint:
- rendezvényeken csak minden harmadik széken lehet ülni, a maszk viselése kötelező;
- a hatóságok minden rendezvényt ellenőriznek, és ahol kell, azonnal bezárják a helyet;
- a szórakozóhelyeket bezárják;
- éjfél és reggel 5 óra között kijárási korlátozás lesz, éjfélig mindenkinek haza kell érnie;
- a tömegközlekedésben a reggeli és délutáni csúcsban járatsűrítés lesz;
- újra ingyenes lesz a parkolás az országban mindenütt.
Mindezzel csak egyetlen nagy baj van:
Orbán közlése szerint szerda nulla órától életbe lépett a rendkívüli jogrend – az alaptörvény szerinti veszélyhelyzet –, de a Magyar Közlöny tegnapi számából mindössze ennyi derül ki. Illetve még annyi, hogy a
„veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről külön kormányrendeletek rendelkeznek”.
De hol vannak ezek a kormányrendeletek?
A miniszterelnök Facebookon tett nyilatkozata ugyanis nem jogforrás, hanem legfeljebb a kormányülés utáni tájékoztatás. Amíg nem születnek meg azok a bizonyos „külön kormányrendeletek”, addig mindenki bizonytalanságban marad, és úgy értelmezi a kormányfő bejelentéseit, ahogyan akarja.
Szóval teljes a jogbizonytalanság
Miközben a járvány megjelenése óta eltelt bő fél év, és minden érdekelt hangsúlyozta: számítani kell egy második hullámra is. A szakértők nem tévedtek, mert már szeptember elején lehetett látni, hogy nő a fertőzöttek száma, a pandémia egyre több áldozatot követel, s mára több mint kétezer a halott.
<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>
Mit tett azóta a kormány?
Úgy tűnik, halogatták a szigorító intézkedéseket, és a járvány megfékezéséhez szükségesnél jóval kevesebb embert teszteltek. Most hirtelen megvilágosodtak? De ehhez tényleg szükség volt arra, hogy a halálesetek száma megközelítse a napi százat?
Volt tehát idő bőven
arra, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki, amelynek része lehetett volna, hogy a szükséges jogszabálytervezeteket is előkészítsék. Ehhez képest mi történt: Orbán hirtelenjében videóüzenetet intézett a népéhez. Kár, hogy ezzel csak további bizonytalanságot idézett elő. Miközben megtagadták, hogy a járvány terjedésével kapcsolatban települési/kerületi, nemek és életkor, illetve foglalkozás szerinti részletes bontásban adatokkal szolgáljanak.
Vajon mit akartak ezzel elérni?
Miért gondolták, hogy célravezető eltitkolni az információkat a polgárok elől? Ez kinek állt az érdekében? Lehetséges, ha pontosan tudhatjuk, melyik városban, fővárosi kerületben, községben mekkora a fertőzés kockázata, talán kedvezőbb lenne a járványügyi helyzet.
Visszatérve az eredeti kiindulási ponthoz:
bejegyzésünk írásakor változatlanul mindössze annyi ismerettel rendelkezünk, hogy szerda nulla órától rendkívüli jogrend lépett érvénybe. Csak remélni tudjuk, hogy mire ez az írásunk megjelenik, a kormány tudni fogja, mit akar, és nyilvánosságra hozza azokat a rendeleteket, amelyek alapján egyértelművé válnak, milyen magatartási szabályok vonatkoznak ránk.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket
- Panamai államfő: ‘Trump elnök már megint hazudik’!
- Demeter Szilárd kultúr-dúlása Juszt László ‘megzenésítésében’
- Orbán Viktort Megafon-samesz erősítéssel reptetjük -mi, a köz- Európa-szerte
- Trump-coki: elutasították a kérelmét az USAID-pénzek befagyasztása dolgában
csipetke
2020.11.05 17:55 at 17:55
Ugyan mire kell már megint a különleges jogrend? Mi az, amit a kétharmadukkal nem tudnak megtenni? A eddigi ügyködésük kimerült az ellenzék szapulásában, és hogy az ellenzék akadályozza a védekezést. Ezen már nem tudja az ember, hogy sírjon,vagy nevessen.Szívesen meghallgatnám,hogy a kormány a pofázáson kívül ugyan mit tett az emberekért, mert hiába töröm a fejem, nem jut eszembe erről semmi. Európa országaiban, mindenhol segítettek pl az állásukat vesztett embereken, itt még az álláskeresési 3 hónapot se voltak képesek felemelni. Nem tudok olyanról, akin valóban segítettek volna. Ja, de mégis, ugyanúgy tolták pénzzel Lőrincet, a nemzeti töklámpás vejkót,a haverok bizniszeit, a válságkezelési alapból milliárdok sportra, templomokra, és felesleges, vagy halasztható dolgokra. Brávó magyar kormány! Ez ám a segítség! Remélem, ’22-ben majd az emberek eszébe jutnak ezek a dolgok is