Kerítésen innen
Magyar Péter élőben a hangfelvétel előéletéről
Magyar Péter délután beígérte, hogy hétfőn este fellebbenti a fátylat a kedden bemutatásra szánt hangfelvétel miért, hol készült. Nézze, hallgassa és véleményezze ki-ki maga!
A cikk frissül!
2023 januárjában készült a felvétel, ez előtt soha nem rögzítettem senkinek a beszélgetését, nem olyan típus vagyok. De ez egy olyan nap volt, amikor este a volt feleségem egy beszélgetés során elkezdte nekem magyarázni, amikor mondtam neki, hogy mondjon le, hogy ez egy maffiakormány, amiből nem lehet kiszállni. Mesélt egy-két dolgot, nem minden szerepel a felvételen. De úgy éreztem, ebből rögzítenem kell – mondta Magyar Péter a Gulyáságyú Médiának adott interjúban hétfőn.
A felvétel a lakásunkon készült – tette hozzá. Nem akartam felhasználni– mondta. Két-három hete beszélgetett is Varga Judittal, akkor jelezte neki, hogy ez megvan, és fel is fogja használni, mert egy ország várja tőle, és nem tehet mást, kötelessége. Arra kérte, hogy menjen be vele az ügyészségre és tanúskodjon mellette. Két okból teszi ezt közzé most: az egyik az ügyészség vislekedése a múlt heti meghallgatáson és az utána kiadott közlemény. „Aki azt megfogalmazta, az egyszerűen hazudik, vagy csúsztat” – fogalmazott.
Szerző
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’