Kerítésen innen
Magyar Péter gyorsan regenerálódott, újra a köztévé nyakán térdel – Frissítve az ATV-s kirohanással és a rá adott magyarázattal
Magyar Péter embertelen teherbírására az a jellemző, hogy miután végigkeccsölte a kampányát, átizgulta a választás éjszakáját, másnap széthaknizta a tévé- és rádióadókat, még arra is volt energiája, hogy megnézze riválisa fellépését a magyar közszolgálati adón. Sőt….
Nem cicózik, követel…
„A közmédia az imént készített hosszú interjút a választás kapcsán a miniszterelnökkel. Követelem, hogy mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjének, hasonló terjedelemben és idősávban biztosítson megszólalási lehetőséget a köztelevízió. Tisztelt Papp Dániel Vezérigazgató Úr,
A hazugságok, a sunnyogás és a hírhamisítás ideje lejárt. A TISZA Párt tegnap csak az európai parlamenti választáson, több, mint 1.340.000 szavazatot kapott. Követeljük a magyar emberek nevében is, hogy adjanak megszólalási lehetőséget a legnagyobb ellenzéki pártnak!
-írta közösségi oldalán.
A kiváltó ok….
Ahová viszont Magyart behívták….
Rónai Egon éppen csak felkonferálta az interjúalanyát, Magyar Pétert, már el is kellett tőle búcsúznia. A frissen politikussá vált üzletember, feldúltam távozott a stúdióból, miután már az első másodpercekben óriási feszültség alakult ki közte és a műsorvezető között. Rónai Egon ugyanis úgy kezdte a beszélgetést, hogy átadott Magyarnak egy piros mappát, amelyben azokat az időpontokat gyűjtötték össze, amikor meghívták az ATV-be, de ő egyiket sem fogadta el. Magyar annyit reagált, hogy majd adás után átnézni ezeket. Rónai ezután arra terelte a szót, miért terjeszti azt Magyar róluk, hogy nem engedik szerepelni a csatornájukon. Magyar erre már felkapta a vizet, és visszakérdezett, hogy
Kérdést is fog feltenni, szerkesztő úr?
Rónai közölte, hogy ez is egy kérdés. Erre a Magyar folyamatosan azt kérdezte Rónaitól, hogy van-e kérdése a tegnapi választásról, mire Rónai azt mondta, ő egyetlen dolgot kér,
„Ezt az áldatlan kutyakomédiát hagyjuk abba”.
Erre Magyar felállt, levette a mikroportot, majd közölte:
„Legjobbakat, Németh Sándort üdvözlöm.”
Csak úgy….
Dévényi István közösségi oldaláról való az alábbi bejegyzés:
„Nos, aki látta most este Magyar Pétert az Egyenes Beszédben, az nagyjából össze tudja rakni Magyarország jövőjét.”
Magyar-reakció
„A múlt héten történtek ellenére elfogadtam az ATV mai meghívását, mert azt jelezték, hogy a tegnapi politikai földindulásról és a következő lépésekről fog kérdezni a riporter. Sajnos nem ez történt.
A műsorvezető, nyilván Németh Sándor csatornatulajdonos, a HIT Gyülekezete vezetője és a Fidesz megbízható kiszolgálója (és fiának, aki a csatorna igazgatója) utasítására valótlanságokat állított, többek között arról, hogy engem hányszor hívtak meg az ATV-be. Pontosan tudom, hogy egy hónapig nem hívtak, mivel az összes sms megvan a telefonomban.
Szégyellje magát, mind a Fidesz házitelevizíója, mind a műsorvezető, akinek fontosabb volt hazugságokkal védeni a védhetetlent, mint foglalkozni több, mint 1.340.000 szavazó tegnapi döntésével.
Javaslom mindenkinek, hogy messze kerülje el az ATV propagandaműsorait. Ennél még a Hírtv is jobb, mert ott legalább nem hazudják azt, hogy függetlenek.”
Reakció 2.
„Ami ma az ATV-ben történt, az egy előre előkészített provokáció volt. A megafonos propagandisták oldalain 1 perccel azután, hogy levettem a mikrofont, már kint voltak az előkészített posztok. Igen hibáztam. Abban hibáztam, hogy elhittem, hogy egy korrekt interjút akarnak készíteni. Többet nem fog előfordulni. Messzire elkerülöm a Fidesz házitelevízióját. Néhány információ az ATV kapcsán:
- 1.) az ATV reklámidejét a Mészáros Lőrinc cége, az Atmedia értékesíti
- 2.) az ATV befogadja a Rogán-művek uszító kormányreklámjait
- 3.) az ATV vezérigazgatója Németh Szilárd NER-lovag, Németh Sándor Hit Gyülekezete-vezető fia
- 4.) az ATV online szerkesztője Hit Gyülekezete tag
- 5.) az ATV online másik szerkesztője Morvay Péter, volt III/III-as ügynök
- 6.) az ATV közéleti műsorainak szerkesztője Hit Gyülekezete tag
- 7.) Az Egyenes beszéd főszerkesztője és a Spirit Fm szerkesztője, Hit Gyülekezete tag
- 8.) az ATV online divíziójának vezetője Gavra Gábor, akit az elhíresült bajai videó ügy miatt távolítottak el a HVG-től
- 9.) az ATV reggeli műsorainak szerkesztője Hit Gyülekezete tag
- 10.) Németh Sándor, az ATV tulajdonosa és a Hit Gyülekezete vezetője az “Istentiszteletein” rendszeresen uszít a TISZA Párt és személy szerint ellenem és a Fidesz mellett kampányol. Cégei milliárdokat kapnak a NER-től.
Véletlenek nincsenek.”
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán