Kék fény
Magyar sorozatgyilkosok nyomában – Két évszázad rémtettei
A 19. századtól napjainkig több a hátborzongató és borzalmas sorozatgyilkos tombolt nálunk is.
Romagyilkosság sorozat
Az elkövetők 2008. július 21-én Galgagyörkön, augusztus 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én Alsózsolcán, 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán hajtottak végre támadást.
A kislétai és a tiszalöki bűncselekménynek egy-egy, a nagycsécsinek és a tatárszentgyörgyinek két-két halálos áldozata volt
– írtuk a szörnyű sorozat 10 évfordulóján
Az elsőfokú büntetőper 2011. március 25-én kezdődött, az ítéletet pedig 2013. augusztus 6-án hirdették ki. Az ügyet rendhagyó módon nem 1 hivatásos bíróból és két ülnökből, hanem két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanács tárgyalta. Az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat a Budapest Környéki Törvényszék bűnösnek találta. Kiss Árpád, Kiss István és Pető Zsolt tényleges életfogytiglani szabadságvesztést és 10 év közügyektől való eltiltást, míg Csontos István 13 év fegyházbüntetést és 10 év közügyektől való eltiltást kapott. Az indoklásban szerepelt, hogy aljas szándékból, rasszista indítékkal egy etnikum ellen hozták létre a bűnszervezetet. A négy vádlottnak a 107 millió forintos bűnügyi költséget is meg kellett térítenie.
Az utolsó tárgyalás 2016. január 12-én a Kúrián zajlott, amely fenntartotta a korábbi büntetési tételeket. (Wikipédia)
Az elmúlt években Magyarországon több sorozatgyilkos is megjelent, köztük Kocsis Zoltán, aki 2003 és 2009 között tevékenykedett. Kocsis hat nőt ölt meg, akik mind prostituáltak voltak. Pénz ígéretével csalogatta őket a házába, majd a saját ruhájukkal fojtogatta őket. Haláluk után a testüket is megcsonkította. Végül elfogták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
A 4-es út gyilkosa prostituáltakat ölt
A 2007 és 2010 között lezajlott kéjgyilkosságsorozatnak ma sem tudni pontosan menyi, de minimum öt (prostituált) áldozata volt, a tettes máig sem került kézre. A police.hu szerint a gyilkos karcagi, vagy környékbeli kötődésű, prostituáltak körében otthonosan mozgott, feltehetően időnként igénybe vette a szolgáltatásaikat. Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nőket lenézi, a határozott nőket pedig mélységesen megveti, gyűlöli. Erős féltékenység jellemző rá, a múltjában előfordulhatott zaklatás. Ilyenkor a kiszemelt, vagy őt elhagyó nőt figyeli, követi, akár személyesen, akár telefonon keresi vele a kapcsolatot, esetleg fenyegeti. Mint írják, valószínűleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért.
Valamilyen okból 2010-ben befejezte gyilkolási sorozatát. Ennek több magyarázata is lehet: meghalt, elköltözött, súlyos beteg, vagy éppen más bűncselekmény miatt börtönben ül.
Szerző
Friss
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!