Connect with us

Sport

Magyar Úszó Szövetség: Szilágyi Liliána igazat mondott, apja bántalmazta! – Drasztikus döntéseket hoztak apjával szemben

Megosztás

Beszámolt a Szilágyi Liliána ügyében folytatott vizsgálat eredményeiről a Magyar Úszó Szövetség vizsgáló bizottsága.

Megosztás

Beszámolt a Szilágyi Liliána ügyében folytatott vizsgálat eredményeiről a Magyar Úszó Szövetség vizsgáló bizottsága. Mint ismert, az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő a tavalyi év végén vallotta be, hogy édesapja, a korábbi olimpikon, ügyvéd Szilágyi Zoltán gyerekkora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg és szexuálisan is.

Ítélet után….

Dr. Papp Gábor, a bizottság elnöke elmondta,

meggyőződtek róla, hogy az úszónő állításai sajnos megfelelnek a valóságnak.

Ezt a következtetést támasztotta alá egy jogerős bírósági ítélet, amely kimondta, hogy Szilágyi Zoltán Szilágyi Liliána irányában agresszív viselkedést tanúsított, és kisebbik lánya, Szilágyi Gerda fejlődését akadályozza, illetve a meghallgatott személyek beszámolói. Többek közt kiderült az is, hogy

Szilágyi Liliána 2016-ban pszichológusának már beszámolt a bántalmazásokról.

Volt olyan válogatott úszó is, aki a meghallgatások során sírva erősítette meg Liliána állításait.

A szexuális bántalmazás vádja kapcsán ugyanakkor nem foglalt állást a bizottság.

Szilágyi Zoltán és kisebbik lánya, a szintén úszó Gerda, tagadta a vádakat.

Döntés

A bizottság beszámolója alapján az elnökség úgy döntött,

Szilágyi Zoltán a továbbiakban ellenkező döntésig nem kívánatos személy a MÚSZ rendezvényein.

Az elnökség elítéli, sportemberhez méltatlannak tartja a magatartását. Továbbá

nem akkreditálják edzőként sem.

Előzmény

Szilágyi Liliána a közösségi oldalán egy megdöbbentő írásban osztotta meg a világgal, hogy édesapja kislány kora óta bántalmazta őt testileg, lelkileg illetve szexuálisan. Majd D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában további részleteket osztott meg édesapja brutalitásáról.

Szilágyi felelevenített egy olyan esetet is, amelynek során az apja annyira elvesztette a fejét, hogy egy pillanatig úgy tűnt, még az életét is képes lenne kioltani. A családi botrány kirobbanása után az apa, Szilágyi Zoltán is megszólalt, egy levélben tagadta lánya vádjait.

Szilágyi Gerda, Liliána húga is szót emelt az ügyben azután, hogy az úszónő kijelentette, hogy aggódik a húga miatt, aki a költözésük után az apjánál maradt. Habár édesapja és húga sem áll mellette, hamisnak gondolják a szavait, a Magyar Úszó Szövetség kijelentette:

„Lilut meg kell védeni az édesapjától”

Forrás

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük