Banánköztársaság
Magyari Béla tiszteletére egy Gripen áthúzott Budapest felett
Katonai tiszteletadással búcsúztatták dr. Magyari Béla nyugállományú ezredest pénteken a Fiumei úti Sírkert Nemzeti Emlékhely ravatalozójában. A kiképzett magyar űrhajós április 22-én, életének 69. évében hunyt el.
„Csaknem harmincöt évig tartó pályafutása alatt beosztásaiban kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mindig lelkiismeretesen dolgozott, és a megszerzett sokrétű ismereteit kiválóan kamatoztatta. Elvégzett munkájára, elért eredményeire, kialakított jó kapcsolataira mindig büszke volt” – hangsúlyozta Sáfár Albert dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem főnöke. Hozzátette: dr. Magyari Béla példás szorgalommal, tiszta emberséggel, szilárd meggyőződéssel és igaz hittel végezte munkáját.
A dandártábornok megemlékező gondolataiban felidézte a nyugállományú mérnök ezredes életútját. Végezetül elmondta: családja és hivatása iránti hűsége kifogyhatatlan volt, így a világ egy tiszta szívű emberrel, katonával, pilótával lett szegényebb.
A beszédet követő néma csendet egy Gripen áthúzása törte meg
Ezután díszsortűzzel és a Magyar Takarodóval tisztelegtek a nyugállományú ezredes előtt. Utolsó útjára a szűk családja kísérte. Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter posztumusz Hazáért Érdemjelet adományozott a kiképzett magyar űrhajós részére.
Magyari Béla Kiskunfélegyházán született 1949-ben. Szakirányú tanulmányait 1967-től a hazai, 1970-től pedig a szovjet repülő-műszaki főiskolákon végezte. 1972-től tisztként teljesített szolgálatot a 47. Pápa Harcászati Repülőezred kötelékében, I. osztályú vadászrepülő minősítését öt évvel később szerezte meg.
Az Interkozmosz-program révén, amely a Szovjetunió és a szocialista országok közös űrkutatási projektje volt, lehetőség nyílt arra, hogy magyar űrhajós is a világűrbe jusson. Az alkalmassági vizsgálatok 1977-ben kezdődtek, végül Farkas Bertalan mellett Magyari Bélát választották ki a megtisztelő feladatra.
Magyari százados társával együtt 1978-től egészen az űrrepülésig, 1980-ig a Gagarin Űrhajóskiképző Központban végezte a felkészülést. Parancsnoka és társa Vlagyimir Dzsanyibekov lett volna, de az oroszok Farkas Bertalant választották ki az útra – ugyanakkor Magyari Béla is kiváló eredménnyel teljesítette a követelményeket. Végül tartalék űrhajós lett, és az űrrepülés alatt az irányítóközpontban dolgozott.
Hazatérése után őrnaggyá léptették elő
Bár a hazatérése után őrnaggyá előléptetett, a Magyar Népköztársaság Űrhajósa és a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetéseket megkapó Magyari Béla végül nem jutott el a világűrbe, a későbbiekben is igyekezett kamatoztatni megszerzett tudását. A magyar űrrepülés után ő is hosszú időn át járta az országot, előadásokat tartott, majd számos kutatásban, például különböző anyagtudományi vizsgálatokban vett részt. Ugyan sokáig reménykedett benne, hogy egy esetleges második szovjet-magyar repülés keretében ő is feljuthat a világűrbe, ez az elképzelés végül nem valósult meg.
Dr. Magyari Béla így, további elméleti képzéseken vett részt például a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 2001-ben a Magyar Asztronautikai Társaság elnöke lett. 2005-től éveken át dolgozott a Honvédelmi Minisztérium képviselőjeként a Magyar Űrkutatási Tanácsban.
Forrás: honvedelem.hu
Magyari Béla halálhírére. Mindörökké Farkas Bertalannal együtt emlegetjük
Szerző
Friss
- A 21 magyar EP képviselőből mindössze 5 tartotta fontosnak az európai demokrácia védelmét?
- Átadták a Szentkirályi Balázs-díjat
- Mese -sajna nem!- az ügyfélkapu hasznosságáról Orbániából
- Horoszkóp-segítség ahhoz, hogy a 2024-es karácsony-projekted felejthetetlen legyen
- A közgyűlés megszavazta Budapest 2025-ös költségvetését
- Orbán és vidéke – A liberálisok utolsó mentsvára mára már Brüsszel, Mordor vidéke
- Budapest vesszőfutása
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?