Banánköztársaság
Már bocsánat…
A „kormány” még reménykedik, hogy nem kell bocsánatot kérnie – hát húzza az időt.
Van, amikor könnyű, és van, amikor nehéz bocsánatot kérni. Az ember elkövet valamit, amit hosszabb-rövidebb idő után megbán; aztán meg kell győznie magát, hogy illik bocsánatot kérni. És megteszi. Előfordul bármelyikünkkel.
A bocsánatkérést illik elfogadni. Ha őszinte.
A magyar „kormánynak” is bocsánatot kell kérnie, legalábbis a jogerős bírói ítélet szerint. És nem is akárhogy: 30 napig…
Ám ezt valahogy nem akarja megtenni.
Teljesen érthető: a bírói ítéletet nyugodtan lehet kiterjesztő módon értelmezni – nemcsak a Helsinki Bizottságot rágalmazta a tudatosan aljas, antiszemita célzatú és hazug sorosozással és a többi ocsmánysággal, hanem még nagyon sokakat.
A Helsinki Bizottság perelt, és megnyerte a pert. A többiek nem pereltek. És a magyar társadalom sem perelt – pedig…
A kormány egész uralma hazugságra épül
A „kormány” ugyanis a Helsinki Bizottságot hosszú ideje folytatott, gyűlöletre uszító hecckampány keretében rágalmazta: erről mondta ki a bíróság, hogy hazugság.
Csakhogy ha az hazugság, akkor bizony minden ahhoz hasonló is hazugság! Az egész uralmuk hazugságra épül.
Ezt persze sokan tudjuk. Azok is tudják, akiket nem érdekel; akik mindennek dacára ezért vagy azért hívei, kliensei, haszonélvezői vagy éppen cselédei, rabszolgái a nemzetikeresztény kurzusnak.
A kormánynak az egész társadalomtól kellene bocsánatot kérni
Ha a Helsinki Bizottságtól bocsánatot kell a „kormánynak” kérnie, akkor a többiektől, az egész magyar társadalomtól is. És új választást kell kiírnia – addig ügyvezető „kormányként” kellene működnie…
Mert a választást a szó legteljesebb értelmében elcsalták: elbitorolták az országot, és minden módon hazudtak. És nem csupán a választást: egész uralmuk kezdettől hazugságokra épül.
Persze új választásnak mondjuk egy év után volna értelme: addig le kellene mondaniuk minden hazudozásról – és persze a tolvajlásról, a rablásról is…
Akár rögtön le is mondhatnának
Képzeljük el: egy évig visszaállna a normális rend. Volna sokszínű és többé-kevésbé tisztességes sajtó; a „kormány” tagjai akkor tájékoztatnák, ha van érdemi mondanivalójuk; a sorosozás és a többi mocskosság megszűnne… Egy év után aztán lehetne választani…
Vagy mégsem. Ha meggondolom, a „kormány”, ha bocsánatot kérne, tulajdonképpen rögtön le is mondhatna, és föladhatná magát… Ha volna kinek.
Szóval nem akarnak bocsánatot kérni. Igazából persze nem is kell, hiszen komolyan senki sem fogadhatja el: minden aljasságot tudatosan, előre megfontoltan, aljas indítékból, folytatólagosan és bűnszervezetben követtek el.
Nincs bocsánat!
Bocsánatot kérnek – és mondjuk azt, hogy ugyan, nem történt semmi..? Megtehetnénk, ha nem tudnánk: mindent ugyanúgy folytatnak, ahogy eddig: éppen most készülnek „Nemzeti Konzultációs Központot” létrehozni….
Egészen bukásukig folytatják. Vagy az egész ország bukásáig.
És tudják, hogy nincs bocsánat. Amit elkövettek és elkövetnek napról napra, az nem megbocsátható.
Szerző
