Connect with us

Bulvár

Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán

Már megint Novák Katalin! - Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
Megosztás

Lassan írhatjuk, hogy „napi Novák…”, hiszen csütörtökön kiderült, hogy famulusaival felkerestette a hernádnémetiben élő Galamb Alex péket, a Sütni Jó Alapítvány alapítóját, hogy süssön vele bejglit. Erre pénteken este nem egy új festményről mosolyog Sulyok Tamás faláról, ami persze véletlenül bekerült a köztársasági elnök (eddig) trilógiájának vágóképei közé?

Sulyok imázsépítés 3. fejezete

Újabb résszel jelentkezett a Kérdezze az Elnököt című videósorozat Sulyok Tamás Facebook-oldalán. A köztársasági elnököt egyebek mellett arról kérdezték, hogy kit tekint példaképnek az elődjei közül.

„Azt gondolom, hogy minden elődömnek voltak olyan tulajdonságai, amelyek méltán követhetők és követendők is”

– kezdte a tőle megszokott semmitmondó diplomatikus választ Sulyok, majd hozzátette:

„Azok a jógyakorlatok és azok vívmányok, amelyeket a korábbi köztársasági elnökök gyakoroltak Magyarországon, azokból én mindegyikből szeretnék hasznosítani.”

A videón közben megmutatták, hogy minden elődjéről készíttetett egy-egy olajfestményt a Sándor-palota. Így derült ki, hogy Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Sólyom László, Schmitt Pál és Áder János után már a februárban távozó Novák Katalinról is van egy portré a falon. A videóban azt is elárulta Sulyok, hogy szeret meditálni, és nagyon jól érzi magát.

„Azt kívánom mindenkinek, hogy legalább olyan jól legyen, mint amilyen jól én vagyok most.”

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Emlékeztetőül…

Valamilyen különös és érthetetlen okból a fideszes kommunikációs stáb, amelyiknek nem az ellenzéki karaktergyilok a feladata, hanem éppen fordítva, az alany fontosságának, népszerűségének bizonyítása, -legalább látjuk, hogy értik a fogalmat- azt a feladatot kapta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökről nyomasson pozitív dolgokat, ahogy Schmitt Páltól Novák Katalinig is.

novák katalin

Csokisbácsi?

Ilyet még Novák Katalinék se csináltak. Sulyok Tamás köztársasági elnök stábja csinált egy rövid videót arról, hogy a járókelők tudják-e, hogy hívják az államfőt. Az nem derül ki a videóból, hogy összesen hány embert kérdeztek meg, pedig tanulságos lett volna a helyes válaszok aránya, viszont akiket bevágtak, -4 fő- azok egészen véletlenül mind tudták, hogy a lassan nyolc hónapja hivatalban lévő Sulyok Tamás az államfő.

Kaptak is cserébe egy doboz Sándor palotás csokit, Sulyok Tamás aláírásával.

Upsz: a klip megjelenése után írt a Telexnek a videóban szereplő egyik fiatal anyja. Azt mondta,

lánya valójában nem tudta, hogy hívják a köztársasági elnököt, csak még a felvétel előtt megmondták neki, hogy a videóban már úgy szerepeljen, mintha tudta volna.

Ami ennél is jobban zavarta, hogy

a lányának nem mondták el, hogy mihez fogják felhasználni a videót. Másrészt mivel a lánya még csak 12 éves, szülői hozzájárulást is kérniük kellett volna a videó publikálásához, de ezt nem tették meg.

Az anya elmondása szerint

csupán annyit kérdeztek meg gyerekétől, hogy kér-e egy csokit, amiért cserébe egy kérdésre kell válaszolnia, amit felvesznek.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Kis színes Mikulás-ügyben

Szerző