Banánköztársaság
Már nem b..zizik; jobb ember lett, és gyengébb publicista - Lapzsemle
Heti lapzsemle. Meghökkenve láttam a HVG Vélemény rovatában a „Szivárványos zászlót a magyar templomokra” című publicisztikát. A szerzője Balavány György.
Verőemberek
Jól emlékeztem, hogy Balavány hírhedt figurája volt a magyar (szélső)jobboldali sajtó egyik legsötétebb korszakának. A Magyar Nemzetnél ő kollégájához, akkori példaképéhez, Bayer Zsolthoz méltó szellemi verőemberként működött. Lelkesen fújta kórusuk szólamát. A Magyar Nemzetet és társait a Gyurcsány-kormány iránti gyűlölet, az egyre magabiztosabban kormányra készülő Fidesz támogatása széles nyelvcsapásokkal, és a jobbikos „értékeknek” nyitott tágas tér jellemezte. Cigánygyűlölet, homofóbia, és az alig burkolt, kódolt antiszemitizmus mind-mind megtalálható volt „nemzeti-konzervatívéknál”.
Pálfordulás
Az sem kerülte el figyelmemet, hogy Orbánék első kétharmados győzelme után Balavány publicisztikái a Fidesz-rezsimet bíráló portálokon bukkantak fel. Az új harcostársat a liberális közönség lelkes üdvözlése kísérte. Mivel az új Orbán-rendszer az első perctől gyakorlatilag senkit nem tűr maga mellett, akinek kétségei támadnak és nem esküszik hűséget vezérüknek, a rezsimmel szembenállók spektruma igen széles, tehát akár egy magát konzervatívként meghatározó, a demokráciát féltő jobboldali közíró is belefér, és Balavány ilyennek számíthatott. Én, mivel jól emlékeztem magyarnemzetes „munkásságára”, nem osztottam sokak lelkesedését, de ezt megtartottam magamnak.
Hitvallás a melegek mellett?
Az előzmények ismeretében is meghökkentem azonban a szivárványzászlós, friss HVG-s Balavány-publicisztika láttán. Nem az LMBT-közösség melletti határozott kiállás hökkentett meg, hiszen magam is évtizedek óta, következetesen ezt vallom. Balavány György részéről viszont legalábbis „pikánsnak” éreztem ezt a kiáltványt.
Egy elkeseredett vita
2012-ben október 23-ára hatalmas tüntetést szervezett a Milla (ki emlékszik már azokra a rezsimváltó reményekre?…). A szónokok közé felkérték Balaványt is, akinek nem is olyan régi megnyilvánulásait örömmel szedték elő Orbán propagandistái. Sokan megbocsátottak volna, és Balavány is igyekezett eltávolodni korábbi önmagától. A meleg jogvédő mozgalom egyik különösen aktív szereplője azonban éppen a legkevésbé feszegetett homofób megnyilvánulásai miatt kemény támadást intézett ellene. („Nem sajnálom, hogy homofób voltam„) Erre Balavány védelmében Vári György írt ugyanott publicisztikát („Balavány György kiátkozásáról„). „Balavány György sok dolgot átértékelt a múltjából, míg sok más tekintetben az maradt, aki volt: ha jól értem, úgy látja, nem elhagyta, hanem éppen elmélyítette, igazabbá tette keresztény-konzervatív meggyőződését az utóbbi években. Nem „átállt”, más és mélyebb változáson ment át, és ez a változás a megélhetését is kockára tette, amint azt maga mesélte el a Narancsnak (az említett interjú itt olvasható — a szerk.)
” — írta Vári György.
„Tulajdonképpen nem az ő hibája, hogy azt hitte, úgy rázhatja le magáról az addig rátapadt hazudozást, gyűlölködést és uszítást, ahogy a kutya rázza le magáról a vizet, anélkül, hogy elszámolna a hátrahagyott sebesültekkel. Néhány hónap múlva ugyan még bocsánatot kért néhány közszereplő politikustól, akiket indokolatlanul sértett meg, de amivel a legtöbb kárt okozta, antiszemitizmusa, cigányozása és buzizása sértettjeivel sosem mert szembenézni. Miért is tette volna, ha egyszer nemcsak Vári György szerint van teljesen rendben, ha egy újságíró egyszer csak gondol egyet, és másnap reggeltől az ellenkezőjét kezdi el írni annak, amit addig, anélkül, hogy tisztázná viszonyát az addig megsértettekhez és megnyomorítottakhoz, hanem a HVG véleményrovata szerint is?” — válaszolta erre 2012-ben Kállai („Nincs bocsánat„).
Amikor még „fenékrázó pojácákról” gúnyolódott
Balavány az éjsötét, magyarnemzetes korszakában lelkesen, színes jelzőhasználattal és nagy láttató erővel foglalkozott a melegekkel. Néhány idézet:
„A homoszexualitás kedvező környezetben úgy terjed, mint sötét és langyos helyeken a gombafertőzés… Nem a társadalmat kell a defektushoz igazítani, hanem a problémával küzdő embert segíteni, hogy kilábaljon a helyzetéből. Ahol azonban a melegséget normálisnak tekintik, ott mintává lesz. Ahol homo párok házasodhatnak, ott növekszik a homoszexuálisok száma. Ahol gyereket is nevelhetnek, az maga a pokol.” (Ne jöjjön el az SZDSZ országa, Magyar Nemzet, 2005. február 25.)
„James Dobson pszichológus írja: »Homoszexuális férfiak százaival beszéltem. Nem találkoztam köztük olyannal, aki azt állítja, szereti és tiszteli az apját.« …Innen nézve azok, akik dobálták és szidalmazták a szombati felvonulás résztvevőit, igen sokat használtak nekik: biztosították nekik az ártatlan áldozat státusát. Nem véletlen, hogy a balliberális fórumok a támadások durvaságáról kiabálnak.” (Különös házasság, Magyar Nemzet, 2007. július 10.)
„…az ifjú már régóta botrányosan viselkedett a fiúkollégiumban, s a Sziget melegsátorában egy »meleg, református teológus vagyok« felirat alatt rázta fenekét, legfeljebb a kollégistáktól és a kínos ügyet közvetlenül ismerőktől hallani…” (Magyar Nemzet, 2004. január 19.)
És egy különösen durva, bármiféle empátiát nélkülöző szövege a 2007-es melegfelvonulás elleni náci támadás kapcsán: „Mi történt szombaton? Semmi. Pár bőrfejű és bőragyú alak megpofozott néhány fenékrázó pojácát. (Huh, most kimondtam.)” (Túl a Rubiconon, Orosz József coming outja, Magyar Nemzet, 2007. július 11.)
Szivárványos zászlót a magyar templomokra!
Talán nem véletlen mindezen előzmények után, hogy Balavány 2020-as hitvallása, amelyben a keresztényeket a meleg embertársak teljes elfogadására szólítja, emlékeim feltolulását eredményezte. Egyetértek a szándékával, valóban, régóta ideje lenne megszabadulni a „történelmi egyházakban” is a sötét középkortól.
A kívülálló számára Balavány írásában, és korábban idézett Magyar Narancs-interjújában is, különösen érdekes részletek az egyházában uralkodó belső állapotokról szóló utalások: „Van egy olyan egyházias réteg, keresztény közösségek, melyeket lelki otthonomnak tekintettem, és ahol nagyon sokan fordultak el tőlem. Ezzel azt üzenik felém, hogy a pártpreferencia felülírja az emberi kötelékeket. Főleg a fideszes-konzervatív körökből tapasztalok nagyon sok és elég durva támadásokat.” (Magyar Narancs, 2012.)
„S ha valaki azt gondolná, hogy a katolikus egyházon belül bárki szót emelt a vaskosan megbélyegző beszédmód ellen, nagyon téved. Az egyházban pontosan az folyik, ami Osztie száján keresztül most kihallatszott. A megvetés és lenézés mindenki iránt, aki nem a mi csoportunkba tartozik, és nem a mi elveinket vallja. Tradicionális keresztény olvasatban a nem hívők és a más vallásúak az ördög rabszolgái, a világ az igazhitűek kárhozatra méltó ellensége. Ha bárki ez ellen a körön belül szót emel, elnéző mosollyal próbálják jobb belátásra bírni. Ha pedig kifelé beszél, akkor vagy elhallgattatják — mint Beer Miklóst vagy Hodász atyát —, vagy olyan helyzetbe hozzák, hogy kénytelen legyen kilépni.” (HVG, 2020.)
Visszavenni az arcból
Balavány friss írásában megemlítette, hogy Osztie Zoltán a „buzizászlós” szövege után még „meg is erősítette álláspontját: a buzizás bőven belefér a kereszténységbe, merthogy „nevezzük nevén a gyereket”.
A publicista ezután odaszúr a pedofil botrányokból kikecmeregni nem tudó egyháznak: „Mondjuk Oszti atya egyházában sajnos mást is csinálnak a gyerekekkel, mint hogy a nevükön nevezik őket. S ahol előfordul a kiskorúak megrontása, ott azért szexuáletikai kérdések tekintetében illenék visszavenni az arcból.”
Nos, ezt a figyelmeztetést magának is címezhette volna Balavány György. Dicséretes, hogy most humanista üzenetekkel próbálkozik olyan témában, amiben annak idején nagyon durva dolgokat írt. Legújabb publicisztikájáról süt az erőlködés. Különös, de ha összevetjük hajdani magyarnemzetes uszításaival, újabb szövegeinek sokkal csekélyebb az ereje, lendülete. Ki tudja, talán ő maga is érzi valahol legbelül, hogy ebben a témában „illenék visszavenni az arcából”. Véleményét alapvetően helyeslem, nyugtáztam, de – éppen neki – nem kell ezt túlragozni.
