Banánköztársaság
Marhaságot beszélsz! – Tűnődés a közéleti viták értelméről
Ha úgy tetszik, akkor a semmiről készülök elmélkedni, merthogy ugyanis közérdekű ügyekről közszereplők között folytatott közéleti viták Magyarországon (jóformán) nincsenek. (A közgyülekezetekben inkább a kölcsönös anyázás a divat, a többség dönt erőből – kivéve most a fővárost.) Illetve egy vita mégis volt a minap, hat ellenzéki képviselő gyakorolta a szólás-morgás szabadságának jogát két kormánypárti képviselővel szemben a nemzetgazdaság állapotáról.
Végre egy eszmecsere
„Magyarország a hátsó padban – lehet még innen nyerni?” címmel tartott konferenciát a Republikon Intézet kedden. Az esemény azon ritka alkalmak egyike volt, amelyen ellenzéki és kormánypárti képviselők is részt vettek.
A döntően gazdaságpolitikai vita néhány beszólást leszámítva végig szakpolitikai mederben maradt.”
-írta terjedelmes tudósításának bevezetőjében az Index. A mellékelt fényképen a derék vitatkozók hosszú asztal mellett ültek, mint verebek a sürgönydróton, s kellemetlen dolgokat mondtak egymásnak. A fideszes Bánki Erik például kissé nyersen fogalmazva azt vágta a momentumos képviselő fejéhez:
„Marhaságot beszélsz!”.
A vitában a vitáról csupán azt a tényt dicsérték meg, hogy a vita egyáltalán létre jött. Végre egy eszmecsere! No hát ez is valami. Talán. Sőt talán egy gyönyörű barátság kezdete? Aligha! Csupán süketek párbeszéde. Évekkel ezelőtt vettem hitvesemnek egy hűtőmágnest, rátettem a hűtőszekrény oldalára – ezzel a felirattal:
„Ha én éhes vagyok, neked nem lehet igazad!”
Életem párja alapvetően megbocsájtó lélek, ezért csak nevetett az efféle balgaságon. De ugorjunk egy nagyot, s helyezzük a mondást közéleti mezőbe ekképp:
„Ha én fideszes vagyok (avagy Orbán Viktor jobban tudja!), akkor neked, te ellenzéki (nem is magyar) véglény, neked nem lehet igazad!”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A Fidesznek akkor is igaza van, ha nincs
A kormány (köz)pénzelte sajtó egyik-másik anyagához képest ez igazán nem goromba helyzet-értékelés. Márpedig ha ez igaz, akkor minden szakmai vita értelmetlennek tűnik, más álláspont, mint a Fideszé, nem győzhet, mert a döntéshozó testületekben és pozíciókban jobbára ők vannak többségben, s a többségnek mindig igaza van, akkor is, ha nincs. (Itt az élő példa: Magyarország akkor is akkumulátor-nagyhatalom lesz, ha nincs hozzá elég víz, energia, nyersanyag, munkaerő, és mostanában még kereslet sem; és akkor is, ha a gyárak elszennyezik a földet, vizet, levegőt, és alig is hoznak hasznot, ha majd egyszer hasznot hoznak.) Tényekről nem érdemes vitatkozni, és hitvitáknak sincs sok értelme. Politikusoknak (és grafomán hírlapíróknak) persze lételeme az öncélú fecsegés, hiszen így hallathatják hangjukat, bizonyságát adhatják hasznos létezésüknek.
Magam úgy vélem, szakmai vitáknak akkor van, akkor lehet értelme, ha a felek alapvető kérdésekben egyetértenek, vagyis a tényeket elfogadják tényeknek. Ez lehet kiindulópont bármely vitához. És kellene még a közös cél, amely lehet például a népesség anyagi és szellemi javainak gyarapítása a lehető legcsekélyebb nemzeti erőfeszítéssel. No ha ez megvan, akkor érdemes csevegni az alkalmazható, célszerű és hatékony eszközökről, módszerekről, ilyesmiről például, mint a gazdasági semlegesség, a legújabb orbáni varázsszer.
Új csodaszer: a melegvíz
Ebben a vitában sok mindenről szó esett, de nekem speciel Hargitai János KDNP képviselő eszmefuttatása tetszett leginkább, mert feltalálta a melegvizet:
„Hargitai János …a gazdasági semlegességről kifejtette, hogy amikor ezt a kifejezést használják, akkor a gazdaság belső törvényszerűségeire építve azt mondják, ne érje a gazdaságot indokolatlan ideológiai alapú korlátozás: kereskedhessenek azzal, akivel akarnak, szerezzenek be onnan, ahonnan a legracionálisabb, és értékesítsék a termékeket olyan irányba, ahonnan a legjobb árat kapják.”
A bazár működik
Kérem szépen!
A gazdasági semlegesség több ezer éves találmány. A föníciai vagy a bagdadi bazárban, aki lefizette a helypénzt, bárki árulhatott bármit, jött a vevő, aki bárki lehetett, megalkudtak, az üzlet létrejött, a vevő vihette a portékát. Technikailag sokkal bonyolultabban működik ugyan, de a bazár ma is nyitva van, a globalizáció révén immár bazár az egész világ, s ha gazdasági, politikai, netán ideológiai megfontolások okán államok, nemzetközi szervezetek vagy szövetségi rendszerek a bazár forgalmát korlátozzák, akkor azt ne kifogásolja egy olyan kormány, amely például az orosz agresszor elleni valamennyi közös EU-s szankciót elfogadta és aláírta. (Nota bene: én például semmiképp sem adnék el atomtechnikát Észak-Koreának még a semleges gazdasági bűvészkedés jegyében sem, és remélem, Petike sem készül erre!)
Csak a látszat!
Amúgy egyébként pedig a bamba semlegesség hirdetői alkalmilag belekukkanthatnának a magyar külkereskedelmi statisztikákba, és felfedezhetnék, hogy áruforgalmunk 75-80 százaléka az Európai Unióhoz köt minket, és hogy (még?) nem Kína, sem a sok-sok türk rokon nem a legfontosabb partnerünk.
Meggondolhatnák, hogy az évtizedek alatt kiépült, megbízható, kölcsönösen hasznos gazdasági kapcsolatokat nem szabad, nem érdemes és nem is lehet a kissé bornírt semlegességi hadovával átalakítani, mert az nagyon is fenyegetné az ország gazdasági stabilitását. Datolyát persze keletről kell venni, mert az ott van, és talán a kínai autógyárra sem megy rá a gatyánk (ámbár ez nem biztos).
De vitatkozni egyvalaki által már eldöntött kérdésekről (szerintem) álságos és felesleges dolog, nem több, mint a pusztában szerteszét szórt homok, pont olyan, mint
a magyarországi demokrácia: csupa hitvány látszat, és alig korlátozott önkény. Lám!
A választási törvény módosításáról, a főügyész kijelöléséről jóformán meg sem kérdezték azokat sem, akik állítólag döntési helyzetben lennének. Fél napot kaptak a morgásra. Hát minek is ültök ti ott? Vitatkozni? Semmirekellők!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….