Ez a nap
A Facebook ezentúl ellenőrzi a politikai hirdetések feladóit
A Facebook a jövőben ellenőrzi majd a politikai hirdetések feladóinak és a jelentős témák felvetőinek személyazonosságát – jelentette a Facebook-profilján Mark Zuckerberg, a közösségi platform alapítója és elnök-vezérigazgatója.
A Facebook átláthatóságot akar, és szigorúbb ellenőrzéseket vezet be – közölte Zuckerberg. Hozzátette, hogy ennek érdekében a politikai hirdetéseket közzétevők vagy politikai kampányokra felületet vásárlók és a bizonyos fontos témákat – például a fegyvervásárlás és -viselés korlátozását vagy a rasszizmust – felvető profilok tulajdonosainak nemcsak a személyazonosságukat, hanem a tartózkodási helyüket is igazolniuk kell, ellenkező esetben kitiltják őket a közösségi oldalról.
A közzétett politikai hirdetések esetében kifejezetten jelzik majd, hogy hirdetésről van szó, a különböző népszerű és nagyon követett oldalak adminisztrátorainak pedig kormány által kibocsátott személyazonosítót, valamint lakcímet kell benyújtaniuk a Facebook központjába, amely ellenőrzi és különleges kóddal igazolja vissza a megadott adatok valódiságát.
A változtatások legkésőbb június elejére várhatóak.
Bejegyzésében – amelyet a jövő heti kongresszusi meghallgatása előtt tett közzé – Zuckerberg utalt arra is, hogy célja az online információs háborúk és a különböző választási folyamatokba történő beavatkozások elhárítása. „A beavatkozások a választásokba minden másnál nagyobb probléma a platformon, s ezért támogatjuk a tisztességes reklámról szóló törvényt” – hangsúlyozta a Facebook elnök-vezérigazgatója.
Az elsősorban az amerikai politikát befolyásolni szándékozó külföldi felhasználók ellenőrzését szolgáló reklámetikai törvényjavaslatot – amely rádiókra, televíziókra és közösségi oldalakra egyaránt vonatkozik – tavaly ősszel nyújtották be, de a kongresszus még nem fogadta el.
Cheryl Sandberg, a Facebook egyik vezető menedzsere pénteken a Fox amerikai televíziónak adott interjújában bocsánatot kért a cég nevében a profilok adatainak illetéktelen felhasználásáért. Fontosnak tartotta ugyanakkor leszögezni, hogy a Facebook soha nem szolgáltatott ki adatokat pénzért.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….