Kerítésen innen
Maruzsa államtitkár egy szélsőbaloldali terrorszervezet nevét ajánlotta felvenni a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének
Vegyék fel a “Vörös Hadsereg Frakció elnevezést”, ez sokkal jobban lefedné a tevékenységüket – tanácsolta a köztévében Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a májusi érettségi vizsgák ellen ágáló Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének.
Tudta, hogy mit beszél?
Megdöbbentő, hogy a járvány közepette is politikai akciókat űz a balliberális elkötelezettségű PDSZ, és nyíltan az érettségi megakadályozására buzdítja a pedagógusokat, ezzel az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani.
“Javaslom nekik, hogy fontolják meg, módosítsanak nevet, vegyék fel esetleg a Vörös Hadsereg Frakció elnevezést, ez sokkal jobban lefedné a tevékenységüket“
– ezt Maruzsa Zoltán, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára nyilatkozta az M1-nek.
A Vörös Hadsereg Frakció
(németül Rote-Armee-Fraktion, röviden RAF) egy szélsőbaloldali terrorszervezet volt, amely 1968 és 1998 között tevékenykedett Nyugat-Németországban. Kezdetben olyan neves értelmiségiek is rokonszenveztek a csoporttal, mint Sartre és Heinrich Böll.
PDSZ-felhívás a tanároknak: “Most szüntesd be a munkát !“
Maruzsa Zoltán arra reagált a Vörös Hadsereges hasonlattal, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) korábban közleményben tudatta, nem hagyja, hogy 85 ezer gyereket és 6 ezer pedagógust „rángassanak” be érettségizni a járványügyi veszélyhelyzet kellős közepén. Ezért koordinált szabadságkivétellel akarja megakadályozni a májusban megtartandó érettségit.
„Most szüntesd be a munkát!”
– szólította fel a szakszervezet a pedagógusokat. Erről itt írtunk bővebben.
EMMI: Megdöbbentő
Az EMMI a nap folyamán megdöbbentőnek nevezte, hogy a járvány közepette is politikai akciókat űz a „balliberális elkötelezettségű” Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és nyíltan az érettségi megakadályozására buzdítja a pedagógusokat – írta az ATV-hez is eljuttatott közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A PDSZ az érettségiző fiatalok jövőjével is képes játszani politikai okokból – fogalmazott a minisztérium.
„Köszönet minden pedagógusnak, aki a diákok érdekeit szem előtt tartva nem ül fel ennek a hangulatkeltésnek, és ebben a rendkívüli helyzetben is teljesíti a hivatásával járó feladatokat, ahogy teszik azt az ápolók, orvosok, rendőrök, katonák, szociális dolgozók, kormánytisztviselők és más, közszférában dolgozók”
– áll a közleményben.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő