Blogbazár
Marx és Orbán – Mit is írt, a hogy is hívják?
Konok Péter történész-közíró, ezúttal Marx-ügyben teszi helyre az Orbán által elszabadított lakájmédiát. Mi pedig nem igazán értjük, miért nem vették még tudomásul, minél ordasabb a hazugság, annál biztosabb a bukta.
Marx-kutatás Patyomkin falván
Minthogy Orbán Viktor szövegírója Juncker ürügyén elővette Marx nevét is, a lakájmédia lelkes Marx-kutatásba fogott.
Márpedig ha a lakájmédia keres, akkor talál – ezúttal Marx antiszemitizmusának bizonyítékait.
„Ennél is tovább megy Marx a Tőkében, ahol így gyalázkodik: ‘Minden árucikk csak pénzt hoz a körülmetélt zsidóknak.’ Ez szó szerint idézet…”
– írja az Origó, majd a Magyar Nemzet, és utána sorra az összes betűvetemülő a legutolsó nertrollig.
Mi az, hogy „szó szerint”?
Azzal most nem foglalkoznék külön, hogy az „idézett” mű címe nem „Tőke”, hanem „A tőke”, lényegtelen. De a „szó szerinti idézet”, az ugye, azt jelenti, amit. Szó szerint.
A tőkében természetesen nem szerepel ilyen mondat. (Talán a Tőkében? De olyat meg Marx nem írt.)
Szó szerint ugyanis a mondat így néz ki:
„A tőkés tudja, hogy valamennyi áru, bármilyen toprongyos külsejű, vagy bármennyire rossz is a szaga, hitében és valójában pénz, bensőleg körülmetélt zsidó, s emellett csodaszer, amellyel pénzből több pénzt lehet csinálni.”
Nos, ez persze egészen mást jelent. Talán nem túl egyszerű mondat, de Marx nem a NER firkászainak és befogadóinak írt, mint a Bayer Zsoci, aki mindig érthető, bár jobb lenne, ha nem lenne az.
De ha valaki netán nem értené, abban sem Marx a hibás, hanem Pál apostol, akit ez a furi Marx parafrazál. Pál ugyanis azt írja a rómaiakhoz intézett levelében (2. 28-29.):
„Mert nem az részesül dicséretben, aki külsőleg zsidó, aki testén külsőleg van körülmetélve, hanem az részesül dicséretben – mégpedig nem emberektől, hanem Istentől -, aki belsejében zsidó, aki nem betű szerint, hanem szívében a Lélek által van körülmetélve.”
Hát, igen. Persze lehet, hogy az Origó és a Magyar Nemzet szerint Pál is antiszemita volt. Végülis, miért ne? Ezek a keresztények mindig gyanúsak, ha nem vadásznak helikopterről rénszarvasra.
A kádárizmusban Marx, az orbánizmusban Russell Kirk jelenti az ellenállást
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek