Vásárhelyi Mária: “magunkkal szemben is elvárás, hogy szálljunk le a magas lótól”

Tényleg nem értem! Az un. politikai elemzők és az ellenzéki média meghatározó szereplői egyszerre kérik számon az ellenzéki pártokon, hogy most az előválasztásokra való felkészülés során miért vitatkoznak, versengenek, de azt is kifogásolják, hogy miért egyezkednek, kötnek külön alkukat, intrikálnak és miért füstös szobák mélyén döntik el, hogy kik induljanak az előválasztáson. Ugyanakkor az is folyamatosan kritika tárgya, hogy miért szólalnak meg külön-külön hangon az egyes ellenzéki pártok, miért nem ugyanarról beszélnek. Vásárhelyi Mária szociológus blogbejegyzése.

De legyen nyílt verseny, amely során a választók döntik el, hogy ki a legalkalmasabb jelölt

Hát ez nagyjából olyan elvárás, mint a szűznek maradni, és …… vagy mintha az oroszlánt próbálnánk rábeszélni, hogy térjen át a vegetariánus étrendre. Ezek, akikre mi szavazni fogunk egytől-egyig politikai szereplők, akik igenis győzni akarnak, igenis az elérhető legnagyobb hatalmat szeretnék megszerezni, igenis alkukat kötnek, igenis a legnagyobb frakciót akarják összehozni és igenis a maximumot akarják kihozni saját maguk számára ebből a helyzetből. Mert a politika már csak ilyen. Nemcsak nálunk, itt a periférián, hanem a centrum centrumában is. És nemcsak most, hanem mindig is ilyen volt. Aki kételkedik ebben az nézze meg pl. a Borgen c. dán sorozatot, amiből láthatja, hogy még a szelíd, “növényevő” dánoknál is mennyi alku, intrika, apró árulás fér bele a demokratikus politizálásba. Pedig ott soha nem kellett összefogni olyan egymástól fényévnyi távolságra lévő politikai erőknek, mint most itt nálunk.

Feloldható dilemma

Azt vártuk az ellenzéki pártoktól, hogy fogjanak össze, előválasztáson méressék meg magukat, és ha ezen túl lesznek és megvannak a legalkalmasabbnak ítélt jelöltek, utána együtt induljanak harcba a fidesz ellen. De az alkalmasság a politikában szerintem bonyolult dolog, és ne gondoljuk, hogy ebben egyedül a választóknak kell dönteni, hiszen az egy-egy frakcióba megválasztott képviselőknek majd négy évig együtt kell dolgozniuk, fegyelmet kell tartaniuk, el kell fogadniuk az adott párt működésének szabályait. Éppen ezért nyilvánvaló, hogy alapvetően a pártoknak kell dönteniük arról, hogy egyáltalán kivel tudják elképzelni az együttműködést, kit tartanak alkalmasnak arra, hogy a közösségük tagja legyen. Éppen ezért tartom irreálisnak azt az elvárást is, hogy a helyi sikeres civilek közül válasszanak jelölteket. A civilek azért civilek, mert nem politikusok. És attól, hogy civilként az adott helyen sikeresek és ismertek, még semmiféle garancia nincs arra, hogy politikusnak is alkalmasak.
Persze vannak határok. Számomra ilyen pl. Tóth Csaba jelölése, de én saját magam számára ezt a dilemmát úgy fogom megoldani, hogy nem a saját lakóhelyemen, hanem a XIV. kerületben fogok szavazni Tóth Csaba ellen, Hadházy Ákos mellett. Ez az én egyéni stratégiám annak érdekében, hogy úgy érvényesíthessem az akaratom, ahogyan ez jól esik nekem.

Politikusnak lenni is egy szakma

Összességében azonban azt gondolom, hogy nagyon sokat árt az összefogás ügyének az, hogy az ellenzéki véleményvezérek egyszerre várják el a pártoktól, hogy pártként és bázisdemokrata alapon működő civilként viselkedjenek. Versenyezzenek de ne versenyezzenek, vitatkozzanak de értsenek egyet, szerezzék meg a hatalmat, de ne akarják nagyon a hatalmat. Politikusnak lenni is egy szakma és különösen nálunk nem is irigylésre méltó. Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik vonzónak találnak egy olyan pályát, ahol az elmúlt 11 évben kizárólag a kudarc, a megaláztatás, a tehetetlenség jutott volna osztályrészül neki. A jövedelem valóban nem rossz, de szerintem nem áll arányban azzal az árral, amit fizetni kell érte. Számomra legalábbis nincs az a pénz, ami megérné, hogy foglalkozás-szerűen Kövér László aljas pimaszságait, Orbán demagóg hazugságait vagy Németh Szilárd és Budai Gyula nyúlós, primitív, alányalós butaságait hallgassam napi 8 órában és közben egyetlen általam ill a pártom által javasolt törvény(kiegészítés), vizsgálóbizottság, rendkívüli ülésnap stb. se valósuljon meg.
Szerintem elmúltak azok az idők, amikor mi értelmiségiek eltartott kisujjal fogalmazhattuk meg elvárásainkat az ellenzéki politikával szemben. Ha a pártoktól elvártuk, hogy tegyék félre finnyáságukat és fogjanak össze a fidesz ellen, akkor magunkkal szemben is elvárás lehet, hogy “szálljunk le a magas lóról”.

Most ilyen idők járnak

-fejeződik be Vásárhelyi írása.

 

Kapcsolódó

Egy hozzászólás itt: “Vásárhelyi Mária: “magunkkal szemben is elvárás, hogy szálljunk le a magas lótól”

  • 2021.07.20 - 11:30
    Közvetlen hivatkozás

    Lényegében egyetértve Vásárhelyi Máriával azt mégis meg kell jegyeznem, hogy szerintem nem kezdehetünk mindig mindent előről, úgy mintha korábban mi sem történt volna! Azaz egy konkrét szituációban az éppen egyezkedők megítélésekor én szükségképp mindig visszaidézem az ahhoz/oda vezető utat, azt sem feledve, hogy útközben az apprehendálók, vitázók és egyezkedők némelyike – a kisebb-nagyobb politikai potenciálok birtokában – milyen módon viszonyultak a hatalomhoz, illetve választási/döntési helyzetben mire jutottak!
    Amiről is ők – mihelyst kihullottak abból a bizonyos pixisből, avagy kényszerből attitűdöt váltottak – érthető okokból igyekeznek elfelejtkezni; na de mi, a csak kárvallottak, miért engedjük meg nekik ezt az önzőn haszonelvű, az adott politikai konstellációban igenis csak fellengzős – pl. “konzervatív”?! -, lózunghitelű identitástudattal indokolt szelektív memóriát és “politizálást”!?
    Ugyanis meggyőződésem, hogy éppen a közösen tanúsított/vállalt halmaznyi következménynélküliségek sorozata miatt süllyedtünk ilyen, már-már kilátástalannak tűnő melységekbe!
    Biztosan hasznos az, ha a most magukat kínálgató ellenzéki pártokra/politikusokra úgy tekintünk, mintha valamennyiüket azonos súlyú felelősség terhelné az előbbiek miatt; biztos, hogy helyesen tettük, amikor nem követeltük már az egyezkedés kezedetekor – lényegében alapvetésként -, hogy tabula rasat teremtőn beszéljék ki egymás közt a múltjukat 2006-tól kezdődőn egészen a tárgyalások kezdetéig? Mert a szőnyeg alá söpört szemét nem tűnt el, sőt néha-néha máris előbukkan, s hiába rúgdossák vissza, ott megmarad továbbra is szemétnek…
    És hát a plebsz személyi döntésekbe való beleszólása, az ún. szubszidiaritás érvényesíthetősége kapcsán is vannak a lehetőségeket érdemben/érezhetőn cizelláló elképzeléseim…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük