Ez a nap
Még 4 ellenzéki pártot büntet a Számvevőszék
A Jobbik 663 milliós gigabüntetése után újabb ellenzéki pártokra rót ki milliós bírságot az Állami Számvevőszék.
A Mérce információja szerint, amelyet az Indexnek is megerősítettek két pártból, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd, és a DK is milliós bírságot kapott.
Az elmúlt évtizedekben nem volt jellemző a szigorúság az ÁSZ-ra, ám pár hete a Jobbik átvilágításakor megtáltosodott hirtelen az egykori fideszes képviselő, Domokos László által irányított szervezet. Ezúttal négy újabb ellenzéki párt következett.
Az Állami Számvevőszék a 2015-ös és a 2016-os évet illetően bírságolta meg a pártokat 5 és 10 millió forint közötti összegre. A bírságokban közös, hogy a számvevőszék nem fűzött indoklást a bírság összegéhez – írta a Mérce.
- A Párbeszédnél a központi iroda bérlését kifogásolták, szerintük tiltott állami támogatást vett igénybe a párt. Az esetben az a furcsa, hogy ez ugyanaz a 2014-ben keletkezett irodabérlet, amelyet az az évi jelentésében már vizsgált az ÁSZ, de akkor nem talált benne kivetnivalót.
- Szigetvári Viktor, az Együtt egyik vezetője azt mondta, náluk is hasonló a helyzet, egy olyan, 2014 óta bérelt iroda szerződését kifogásolták, amelyet már ellenőrzött és rendben talált egyszer az ÁSZ, ráadásul részben az Országgyűlés Hivatala intézi a bérlést.
- Sebián-Petroszki László, a DK pártigazgatója azt mondta, náluk az adott időszakban 25 vidéki és 2 központi irodát vizsgálhatott az ÁSZ, de a jelentéstervezetből nem derül ki, melyik irodákat és milyen alapon tartotta illegális támogatásnak a szervezet.
- Az LMP-t is az irodabérlése miatt büntették meg, de mivel még nem kapták kézhez a jelentéstervezetet, ezért nem kívántak nyilatkozni.
- A Párbeszédet az Együttel és a MOMA-val közös, 2016-os plakátkampányuk miatt is megbüntették, mivel az ÁSZ szerint piaci ár alatt dolgoztattak. Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője erre azt mondta, szerinte ez egy politikai megrendelésre készült jelentéstervezet, amelynek lényege, hogy a Jobbik illegális finanszírozási ügyével összekössék a többi ellenzéki pártot.
A Fideszt persze nem vizsgálják…
Az Index a Fideszt is megkérdezte, ők kaptak-e bírságot irodabérlésért vagy másért, de eddig nem reagált a párt. Az ÁSZ-t is megkérdezték, e-mailben küldött válaszuk szerint az idei második féléves ellenőrzési tervben szerepelt több ellenzéki párt szerepelt, a Fidesz és a KDNP azonban történetesen épp nem…
(Forrás: Mérce, Index)
Szerző
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája