Connect with us

Banánköztársaság

Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…

Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól - Napi Lendvaiság...
Megosztás

Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most Orbán Viktor két minapi bejelentését szedi darabokra….

„Meg vagyok nyugodva

Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól. Mert ő tudja, hogy kell kimaradni. Nem úgy, hogy erős védelmi szövetségbe tartozunk, á, dehogy.

Orbán majd olyan útvonal-engedélyt adat ki a rendőrséggel, (legfeljebb módosítja a világháborúra-gyülekezési törvényt, ez már a Pride-nál is bejött), hogy a többi hülye ország hadseregei össze-vissza vonulgathatnak a földgolyón, de minket mindenki elkerül. Legfeljebb egy kicsit el kell kanyarodniuk, mibe van az.

A kerítés úgyis megakasztja őket, ha csak nem hoznak magukkal embercsempészt is. Vagy létrát. De az is jó, ha kiírjuk mindenfelé a határon, hogy behajtani tilos, és a rendőrök megbüntetik, aki mégis szabálytalankodik. Szóval ez rendben lesz, már ha elegen szavazunk a Fideszre.

De még mielőtt ezt végképp elrendezi, nem tudná-e azt is valahogy elintézni, hogy vonattal simán el lehessen jutni Pestről Ceglédre?”

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>

Akkor most ki evett meg kicsodát?

„Orbán a régen kipécézett ellenfelét, „Brüsszelt”, illetve a számára azt megtestesítő Ursula von der Leyent köpködi. (Köpködni a fogatlan oroszlán is tud, a vicsorgás már nem ajánlatos.) Szerinte, amikor Trump és az EB elnöke az USA által követelt 30 százalékos vám helyett 15 százalékban állapodtak meg, Trump valójában „megette Ursula von der Leyent reggelire”.

Apró probléma, hogy Orbánt még a reggelizőasztal közelébe sem engedik. Reményei ellenére a nagy barát által lehullajtott morzsák után sem kapkodhat. Neki morzsák se jutnak. Nincs külön alku, nincs külön kutyatányér.

Mert igaz ugyan, hogy a megállapodás nem boldogító, Trump továbbra is az a rémes alak, aki nem partnernek, hanem alárendeltnek szeretné tudni Európát, a 15 százaléknál pedig nyilván jobb volna még kevesebb, de egyelőre még mindig jobb, mint a vámháború vagy a 30 százalék. És sajnos az is igaz, hogy a 15 százalék leginkább a német autóiparnak kellemetlen, amelyre Orbán egyoldalúan építkezett. És akkor még Kínáról (Orbán gazdaságpolitikájának másik pilléréről, az USA fő célpontjáról) nem is beszéltünk.

Akkor most ki evett meg kicsodát? Nem lehet, hogy Orbán éppen Trump őrlőfogai közül kiabál nagy hangon kifelé?”

Szerző