Kerítésen innen
Megcsíptük, Oszi! – Páva Zsolt a pácban
„Átmegyünk a hídon, ha odaértünk” – ezt bírta kipréselni magából Páva Zsolt, mikor a HVG munkatársa megpróbált értelmes választ kérni tőle. Mindezt irtó nagy zavarban és háttal a kérdezőnek mondta, testbeszédével jelezve: megvagyok!
Csalni akkor is gáz, ha nincs bukta! De van!
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban szabálytalanságok tömegét tárta fel – tudta meg a Wall Street Journal. A hírt az OLAF a hvg.hu megkeresésére megerősítette. 35 közbeszerzést néztek át, és megállapították, súlyos szabálytalanságok történtek a szerződés odaítélésekor, és összeférhetetlenség is fennállhatott.
Mivel ebben az időszakban Orbán saját lábán álló lemenői erősen érdekeltek voltak a vizsgált közbeszerzési ügyekben – ami ellen itthon is nyomozott a független nemzeti rendőrség is, de hamar rájöttek, hogy nincs is miért – az Elios lámpaszerelő cégen keresztül, így különösen kínos kérdés ez manapság Fideszes körökben.
Az OLAF azt javasolta, az Európai Bizottság kérje vissza a támogatási összeget – 40 millió eurót -, a magyar ügyészség pedig indítson eljárást. Több város is az Eliosszal kötött szerződést a világítás korszerűsítésére, így Pécs is. Sőt, Pécs volt az egyik város, amely hitelt is felvett, hogy szerződni tudjon a beruházásra.
A Soros-ellenes városvezetői gyűlésen részt vevő Páva Zsolt pécsi polgármestert a rendezvény után kapta mikrofonvégre a HVG stábja. A kérdésre, hogy mi a véleménye az OLAF javaslatra és ami abból következhet persze (?) érdemi választ nem adott. Annyit tudott hatalmas zavarában kinyögni, hogy
„Átmegyünk a hídon, ha odaértünk”
(forrás: HVG)
Szerző
Click to comment
Friss
- Tiszaigar rendíthetetlen: 338 érvényes voks 63,9 százalékával nyert a fideszes hölgy
- ‘Ez ‘bréking’, hogy a nyugdíjasok májusban megkapják a májusi nyugdíjat?’ – Nyitrai közszolga újabb szavazatvesztést intézett pártjának
- ‘Az ukrán férfit megrendezett színházi előadásban áldozták be, ez se nem békepárti, ne nem jogállami intézkedés volt’
- A magára hagyott választó
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’