Meghalt a Jászai Mari-díjas színész – Legyen könnyű neki a föld!

Gyászol a színház világa és a rajongók: életének 73. évében elhunyt Hunyadkürti György, a Csiky Gergely Színház Jászai Mari-díjas művésze.

A Hunya

A színész halálhírét a teátrum Facebook-oldalán erősítették meg. Hozzátették, temetéséről a későbbiekben fognak intézkedni. Hunyadkürti Györgyöt a Csiky Gergely Színház saját halottjának tekinti.

Pályaív

A Kaposvár Most felidézte, hogy Hunyadkürti György pályafutását a békéscsabai Minerva Színpadon kezdte, majd 1972-ben az Állami Déryné Színházhoz szerződött, 1975 óta volt a kaposvári teátrum társulatának tagja. A kaposváriak számtalanszor láthatták a színpadon, a tavalyi évadban az Apa című dráma főszerepét alakította, de játszott a Képzelt betegben, az Ádám almáiban és a Csárdáskirálynőben is. Láthattuk filmekben is: az 1993-as Sose halunk meg, a 2003-as József és testvérei, illetve a Workshop című filmekben, de feltűnt például a Sorstalanságban, a Hyppolitban, vagy a Megy a gőzösben is. Hunyadkürti György 2004-ben Aase-díjat, 2005-ben pedig Jászai Mari-díjat kapott. 2006-ban Kaposvárért aranygyűrűvel, 2013-ban a Csiky Gergely Színház által alapított Komor István-gyűrűvel ismerték el munkáját. A színészt 2014-ben érdemes művésznek, 2020-ban a Csiky örökös tagjának, 2022-ben pedig kiváló művésznek választották.

Kaposvár városa közleményében így írt a művészről:

„A pályatársak és a közönség szeretett „Hunyája” mindenekelőtt szolgálatnak tekintette színészi hivatását, mind a színpadon, mind a filmekben. De éppen így szolgálta imádott városát, Kaposvárt, és szolgálta, áldozatkészen segítette az embereket is. Amikor hitte, hogy használhat vele, kétnaponta 60 kilométert utazott, hogy felolvashasson egy kómában fekvő barátjának. Eközben pedig egész előadásokat vitt a hátán Kaposváron, nemegyszer egyes-egyedül, csupán saját személyiségével töltve be a teret és az időt. 2005-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat. Kiváló versmondó volt, aki rajongott Illyés Gyuláért. Aki ráköszönt, cserébe gyakorta egy rögtönzött Illyés-válogatást kapott tőle, szeretettel. Úgy érezte, hogy az életet csak szilárd erkölcsi alapelvekre építve érdemes leélni. Szálfatermetű volt, aki meghajolni csak a közönség előtt tudott. Magázódott majdnem mindenkivel, de sohasem élt magányosan: mély érzésű ember és művész, aki folytonosan vívta a saját harcait. Most csaknem 73 év bölcsességét, tapasztalatát és felhalmozott szakma-, város- és emberszeretetét vitte magával.”