Nem hiszem, hogy volt szerencsém nála emberségesebb embert ismerni.
Március 14-én, 95 éves korában elhunyt dr. Samu István, orvos-pszichiáter. Krízisintervenciós osztálya országos hírre tett szert, és ellenzékiek menedéket találtak ott. 87 éves koráig dolgozott; utolsó munkahelye az Oltalom Kórház volt.
Nehéz bármit is mondani róla:
mindent úgy tett, ahogy tennie kellett, tennie lehetett. A lehető legtermészetesebben.
Két személyes emlékem van. Kezdem a másodikkal, az kevésbé lényeges, csak nekem jelent sokat: az ő hosszas rábeszélésére vállaltam el 1990-ben az SZDSZ képviselőjelöltségét. Fontosabb, hogy barátja lehettem.
Az első az emlékezetes balassagyarmati terrorakcióhoz kötődik: az egyik sógornőm ugyanis a túszok között volt. Ő mesélte, hogy a túszejtők igazából senkivel sem voltak hajlandók szóba állni, egyedül vele. És még ők is tisztelettel szóltak hozzá.
Sógornőm szerint a lányok szerelmesek lettek belé.
Én meg elhallgatok, nehéz a szívem:
hosszú életet élt, nagyon szépen. Éppen ezért nem megrendültség, amit érzek: csak sírni szeretnék, szégyenkezés nélkül.
Elment egy ember, akinek halálával mi lettünk szegényebbek.
