Bulvár
Meghekkelte a Telekomot, de ráfizetett (szó szerint)
Lefogyott a mobilnete, gondolta lop magának, és meghekkelte a szolgáltatót a fiatalember, most megkapta a jogerős ítéletét.
Etikus hekker????
A Szolnoki Törvényszék jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki két éve feltörte a Magyar Telekom szerverét. A fiatalembert folytatólagosan elkövetett, információs rendszer vagy adat megsértése miatt mondták ki bűnösnek – közölte a Szolnoki Törvényszék pénteken.
A Szolnoki Törvényszék 2019. december 6-án meghozott másodfokú döntésében az elsőfokú bíróság törvényes és megalapozott ítéletét helybenhagyta, ezzel az ügy jogerősen befejeződött.
A közleményben felidézik, hogy a fiatalember, amikor 2017 tavaszán a mobilinternete elfogyott, elhatározta, hogy informatikai ismereteit felhasználva, jogosulatlanul megpróbál mobilinternet-szolgáltatást biztosítani magának. Ennek során egy biztonsági résre bukkant, amin keresztül belépett a cég belső szerverére.
Tettét a cég tudomására hozta, és azt kérte, hogy 700-800 ezer forintos havi fizetésért programozóként alkalmazzák.
A cég ettől elzárkózott, felhívták a figyelmét arra, hogy amit tett, törvénybe ütközik és felszólították, hogy ne folytassa a tevékenységét.
A hekker pancsolt az adatokba
A hacker ennek ellenére az elkövetkező csaknem három hétben több mint félszázszor lépett be jogosulatlanul a cég szerverére, ahol a saját részére jogosulatlanul felhasználói profilokat hozott létre, és a cég dolgozóinak belépési adatait, felhasználóneveit és jelszavait gyűjtötte.
A büntető törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, az információs rendszer vagy adat megsértését követi el, aki információs rendszerben lévő adatot jogosulatlanul vagy jogosultsága kereteit megsértve megváltoztat. A törvény ezt a cselekményt 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Lényegesen súlyosabb, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés azonban a törvényben előírt büntetés, ha közérdekű üzem ellen követik el azt.
Ez utóbbi, minősített eset miatt emeltek vádat a fiatalemberrel szemben 2018. július 20-án. A Szolnoki Járásbíróság 2019. július 10-én első fokon meghozott ítélete a vádtól eltérően a bűncselekmény alapesetében mondta ki bűnösnek a büntetlen előéletű férfit, és elegendőnek tartotta pénzbüntetés kiszabását. Az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett, így az ügy másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, amely a most meghozott ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
De ki is az etikus hekker?
A közvélemény és a média gyakran hivatkozik tévesen az „etikus hacker” kifejezésre, amikor olyan emberekre alkalmazza, akik maximum csak szándékukban lehetnek etikusak tevékenységük során, szakmailag egyáltalán nem. Itt egy táblázat amit érdemes megnézni.
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?