Connect with us

Banánköztársaság

Megkaptátok…

virus
Megosztás

Miközben a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben újra fellobbant a szupermarketekben a spájzolási láz, és az ablakomból – ahonnan jól látszik a szemközti patika bejárata is – a gyógyszertár előtt kígyózó sort nézegethetem, egyszer csak jelez az számítógépem: e-mailje érkezett…

Persze, megnyitom

A levél feladója a koronavírus által már „erősebben fenyegetett”, romló esélyű, javarészt nyugdíjaskorú túracsapatom egyik (az évei számát illetően ugyancsak érintett) hölgy tagja. Ráér már ő is a nyugállományban hódolni kreatív szenvedélyének: imád horgolni, kötögetni, kézimunkázni. És az optimizmusra nem épp okot adó járványügyi statisztika ellenére ő aztán juszt sem hajlandó pánikba esni. Sőt!
Egy fotót küldött most a túracsapatnak, mindannyiunknak, körlevélben. Ezt:


A kísérőszöveg pedig csupán ennyi volt:

„Ezennel megkaptátok a koronavírust. Remélem, kétszer nem lehet megkapni, úgyhogy innentől védettek vagytok!”

Amihez csupán annyit tehetek hozzá:

a nevetés talán jót tesz az amúgy már egyre gyengülő immunrendszerünknek.

Bízzunk benne… Legalább ebben!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük