Koronavírus
Mégsem lesz ingyenes a Lázár által beígért védőoltás
Lázár városában már fellélegezhetnek
Hódmezővásárhelyen, a megyei jogú városok közül 2015-ben elsőként indított átfogó védőoltási programot a bárányhimlő ellen, drasztikusan lezuhant afertőzések száma. Az elmúlt években 100-300 között alakult bejelentett esetszám, kiugró értéket mutatva 2013-ban, amikor 301 megbetegedést regisztráltak. A védőoltási program gyors eredményt hozott: tavaly november 15-ig mindössze 41 megbetegedést jelentettek a városban.
Hódmezővásárhely példáját követve tavaly Kaposvár, Eger, legutóbb pedig Miskolc és Salgótarján városa döntött bárányhimlő elleni támogatott védőoltási programról. Törökbálinton, Százhalombattán és Jászberényben térítésmentesen juthatnak hozzá a szülők a védőoltáshoz.
A védőoltás Nemzeti Immunizációs Programba való bevezetése hozzávetőleg 1,5 milliárd forint költségterhet jelentene az államnak. Ennek az összegnek azonban a dupláját, mintegy 3 milliárd forintot lehet megtakarítani az egészségügyi ellátórendszeren belül, ha a közvetlen és közvetett költségeket, mint például a kieső munkanapokat, az ellátásra fordított pénzt is figyelembe vesszük. Költséghatékonysági elemzések szerint az oltási program országos szintre való emelésével tehát évi 1,5 milliárd Ft takarítható meg.
Ilyen a Bárányhimlő
A lázzal, hólyagos kiütésekkel és viszketéssel járó, akár 2-3 hétig elhúzódó bárányhimlőn a gyermekek 90 százaléka még óvodás korában átesik.
„Ennek oka – mutatott rá dr. Póta György –, hogy a bárányhimlőt okozó varicella vírus rendkívül virulens: cseppfertőzéssel, testváladékkal is terjed, de a fertőzés átviteléhez nem is szükséges testi kontaktus. Poharak, evőeszközök, ruhanemű, ágynemű, kisgyermekek szájba vett közös játékai is terjesztik a kórt, illetve a bárányhimlő „elkapásához” általában az is elég, ha 15-20 percet közös helyiségben töltünk a beteggel.”
A bárányhimlő átlagos lappangási ideje 10-21 nap, a fertőzést követő 2-3 héten belül a tünetek már láthatóak. A beteg ugyanakkor már a kiütések megjelenése előtti 1-2 napban fertőz, ami könnyen járvány kialakulásához vezet.
A betegség a közösségbe kerülő gyermekek mellett a várandós nőkre és a fertőzésen még át nem esett felnőttekre is veszélyes.
A bárányhimlő az esetek többségében enyhe lefolyású, de a háziorvoshoz forduló betegek mintegy 2–6 százalékánál különböző szövődményeket – bakteriális fertőzést, agyvelőgyulladást, tüdőgyulladást, neurológiai elváltozásokat – okozhat, sőt ritkán halálos kimenetelű is lehet. Legismertebb szövődménye a hólyagos bőr felülfertőződése, ez pedig gyakran életre szóló hegeket hagyhat.
FIGYELEM!
Az ajánlások szerint az az optimális, ha a kisgyermekek a közösségbe kerülés előtt, 16-18 hónapos korban kapják meg a bárányhimlő elleni védőoltást.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…
Herczegfalvi György
2018.02.12 14:11 at 14:11
Tudják ezek egyáltalán mit is akarnak?