Megszabadítani a világot egy őrülttől – Egy rendhagyó film, és egy rendhagyó történelmi párhuzam

Tragikus időkben, a sokk, a gyász heteiben érzékenyebben figyelünk minden apró megerősítő jelre. Lehet, hogy csak véletlen, de jelentést tulajdoníthatunk annak, hogy Putyin Ukrajna elleni aljas támadása idején egy tévécsatorna kínálatában újra megnézhettünk egy rendhagyó filmet a második világháború sorsdöntő heteiről.

Visszaszámlálás

Az “Ike: Countdown to D-day” című film (a kissé nyögvenyelős magyar címe: “A normandiai partraszálláshoz vezető út”) 3 nem klasszikus háborús alkotás. Nem dördül el egyetlen lövés sem. A szövetségesek óriási méretű franciaországi partraszállásának előkészítését, a tervezést, a politikusok és főtisztek vitáit kísérhetjük 1944 áprilisától a D-day utáni első órákig. Szinte minden jelenet a főhadiszálláson játszódik. Eisenhower tábornok szemszögéből gondolhatjuk át, hogy egy erkölcsös nagy ember számára micsoda felelősség, micsoda dilemma volt negyedmillió bátor katonát az ismeretlenbe küldeni. Június elejére a viták ideje lejárt, és eljött a pillanat, amikor egyetlen embernek kellett kiadni a parancsot a rettenetes náci hadigépezet elleni rohamra.

Ez az ügy érdemes az áldozatra

A filmnek két csúcspontja van, olyan jelenetek, amelyek majdnem 80 évvel később, az Ukrajna elleni gyalázatos orosz támadás idején is nagyot szólnak. Az egyik csúcspont az, amikor az invázió nagyszabású terveit egy gyűlésen a brit királyi pár, Churchill miniszterelnök és a teljes szövetséges katonai főparancsnoki állomány előtt mutatta be Eisenhower és a különböző szárazföldi, vízi és légi fegyvernemek felelős tábornokai. Normandia részletes térképén elemezték a várható hadműveleteket és a nácik ellenlépéseire tervezett válaszokat. A végén Eisenhower az egybegyűltekhez fordult, hogy tegyék fel kérdéseiket. A király szólalt meg, lenyűgözőnek nevezte a haditervet, de a várható hatalmas veszteségekről kérdezte Eisenhowert. A tábornok erre úgy válaszolt, őt is állandóan nyomasztja ez a gondolat.

“Ifjú koromban reméltem, hogy minden amerikai fiatal láthatja majd Európát, saját országom gyökereit. Most százezreknek adatik meg, hogy britekkel, kanadaiakkal és az európai szövetségesekkel együtt Európában harcoljanak. Én nem ilyen látogatásra gondoltam… De ha ők most nem áldozzák életüket és vérüket, akkor mindannyian drágán fogunk fizetni. Ha meg is kell halniuk, ez az ügy érdemes rá.”

Az egybegyűltek megrendülve hallgatják ezt a hitvallást, aztán pár másodperces csend után felállva tapsolnak. Nemcsak Eisenhower tábornoknak szólt ez a taps, hanem az egész vállalkozásnak, amely Európa és a világ megmentésért indult…

10-ből 7-en belehalnak?

Amikor végleg eldöntötték, hogy minden kockázat, az időjárás rosszra fordulása és az összes kétség ellenére június 6-án megindul a hatalmas armada, Eisenhower kocsiba ült, és szárnysegédje kíséretében az elsőként induló amerikai ejtőernyősökhöz látogatott. A minden korábbinál nagyobb légi hadművelet elengedhetetlen volt a német partvédelem bénításához, az utánpótlás és erősítés akadályozásához, de Eisenhowert nyomasztották a parancsnoki becslések, amelyek iszonyú, 70 százalékos veszteséget jósoltak az ejtőernyősök között! Az az ember, aki kiadta ezt a parancsot, nem bújt el előlük, hanem a szemükbe akart nézni ezeknek a fiúknak, kezet rázni velük, és pár barátságos szóval biztosítani őket a főparancsnok nagyrabecsüléséről.
– Honnan jött, ernyős?
– Nebraskából! Kukoricát hántoltam.
– Rossz csapatba tévedt, barátom! – tréfál a tábornok, és végre oldódik a feszültség, az ejtőernyősök együtt nevetnek a főparancsnokkal.
– Kansasból is van itt valaki?

– Igen, uram!

– Kapjátok el őket, fiam!

– Úgy lesz! Nem félünk! Féljenek a káposztazabálók!

A látogatás után, távozóban Eisenhower még papírra veti nem szűnő dilemmáit, a partraszállás esetleges véres kudarca esetére írásban magára vállalja a teljes felelősséget.

Az Eisenhower emberi nagyságát érzékeltető film azonban ez után pár órával, a megkönnyebbülés szavaival zárul:

“Természetesen a hadművelet nem fulladt kudarcba. Hogy fulladt volna? Ennyi bátor fiatal férfi és nő, a világ minden sarkából, akik elszántan küzdenek, hogy megszabadítsák a világot egy őrülttől… Lesznek visszaesések, de lesznek kis győzelmek is, már az első néhány órában.”

Az első becslések a bátor ejtőernyősöknél is az eredetileg jósolt súlyos veszteségek töredékéről tudósítottak.

Biztatás

A második világháború története tanulság és biztatás lehet a mai napi hírek hallatán elkeseredésre hajlamos utókor számára is. A gátlástalan gonoszság ma is ugyanúgy tör előre, és arat eleinte sikereket, mint a történelemben annyiszor. A megtámadottak azonban erőt gyűjtenek, és sötét agresszor hatalmak kezdeti fölénye elenyészik.

Talán a tévécsatorna filmszerkesztői is erre gondoltak, amikor elővették ezt a torokszorító filmalkotást.

(Minden a háborúról!)