Koronavírus
Megvan a Budapesten kórházba szállított kínai pilóta vizsgálati eredménye
A Város Kurír elsők között számolt be arról, hogy kedden este magas lázzal szállították kórházba egy menetrend szerint a Liszt Ferenc reptérre érkező kínai járat pilótáját. Megszületett a vizsgálati eredmény.
A vizsgálat elsősorban a koronavírusra koncentrált
Az Emmi közleménye szerint már láztalan és panaszmentes az a kínai pilóta, akit kedd este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről szállítottak a László Kórházba, ahol a szigorú protokollnak megfelelően azonnal elkülönítették őt.
Azt írták: bár már az első vizsgálat is arra utalt, hogy a jó általános állapotban lévő kínai férfi nem az új koronavírustól betegedett meg, ettől függetlenül megfigyelésre és további vizsgálatok elvégzésére felvették őt a László Kórházba. Szerda reggelre már láztalan és panaszmentes lett. Nincs koronavírus-fertőzésre utaló jel a kínai pilótánál.
Egy kis ön-fényezés sose árt
A minisztérium egyúttal felszólította az ellenzéki pártokat, hogy „ne használják fel pártpolitikai céljaikra a Kínában zajló koronavírus-járványt, és fejezzék be a hangulatkeltést”.
„A sajtóban megjelent híresztelésekkel ellentétben a beteg nem volt eszméletlen a repülőtéren, lázas volt ugyan, de mindvégig járóképes maradt” – hangsúlyozták.
Az Emmi szerint ez az eset is igazolja, hogy jól működik a magyar járványügyi rendszer. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kijelölt intézményben azonnal izolálták a beteget, és megkezdték a vizsgálatát. A mintát szerdán már az NNK laborjában vizsgálták, várhatóan délután lesz meg az eredmény, amiről azonnal tájékoztatást adnak.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-járványt, a nemzetközi jelentéseket és ajánlásokat, és szükség esetén megteszi a további intézkedéseket.
Szerző
Friss
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek
- Összeütközött egy menetrendszerinti repülőgép és egy kiképzésen lévő katonai helikopter nem tudni hány halott van
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?
- Képzelje, mennyit spórolnánk, ha a miniszterelnök lenne az összes ‘funkci’ – Nyírbogáton fut a próbaverzió
- 23 igen – 10 fideszes nem = a főváros él az elővásárlási jogával Rákosrendező kapcsán
- Ujabb magyar focista igazolt a top-ligába
- Recseg-ropog az Orbán-rendszer – Ilyen még nem volt: tüntetést szerveznek a bírók
- Szia Uramék nem tolonganak a megvehető ezredesi rangért – Konkrétan: nincs rá fizetőképes kereslet
- A Megafon bekebelezi az Origo-t? – Nem lenne nagy változás, de mégis…..
- Tiszta őrület: Trump, akárcsak Orbán, az ország legnagyobb gondjai között tartja számon a gyerekek nemváltását