Connect with us

Kerítésen innen

Lázasan landolt Budapesten a Kínából érkező gép pilótája

Rendkívüli! Marsi Anikó beismerte: hazudtak reggel, délben, meg este!
Megosztás

A Magyar Hangnak egy, a repülőtéren dolgozó munkatárs árulta el, hogy kedden egy Saghajból érkezett gép, a Shanghai Airlines-nak a 2B Terminálon 19:37-kor landolt járatának pilótáját a leszállást követően mentő szállította el.

A repülőgéppilóta a szemtanú állítása szerint lázas, eszméletlen volt, hordágyon vitték el

A Magyar Hang újságírója kedden késő este megkereste a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs osztályát, amely megerősítette az értesülésünket, hangsúlyozták ugyanakkor, hogy

semmi jel nem utal koronavírusra.

„A ma este Sanghaiból Budapestre érkező járat személyzete előzetesen jelentette, hogy az elsőtiszt lázas. A tisztet leszálláskor már helyszínen orvos várta és azonnal megvizsgálta, de koronavírus gyanúja nem merült fel. Az elsőtisztet a láz miatt további megfigyelésre az OMSZ a Szent László Kórházba szállította, a gépet pedig a Budapest Airport Kényszerhelyzeti Készültségi szolgálata a légitársaság kérésére fertőtlenítette. Mivel fertőzés gyanúja nem merült fel, az utasok speciális intézkedés nélkül elhagyhatták a repülőgépet.” – írta a portál.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. parepcsi

    2020.01.28 23:06 at 23:06

    Világvége elnapolva.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük