Kerítésen innen
Megy a suskus, hogy mi az okosság az alig két hónapos kormány-cég, az Air Hungary Zrt. körül
Papíron légi szállítóeszköz kölcsönzés a főtevékenysége a pár hete, október 13-án bejegyzett állami cégnek, az Air Hungary Szolgáltató Zrt.-nek, de ennél komolyabb tervei is lehetnek vele a kormányzatnak, bár erről a két illetékes tárca, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium egyike sem hajlandó érdemi információt elárulni.
Pedig jó lenne tisztán látni, mivel
az új céggel kapcsolatba hozható jogszabály-tervezetek és előzmények több lehetséges kormányzati célt, tevékenységet is kijelölhetnek az Air Hungary számára, vagy akár ezek kombinációját is.
„A kormányrendelet tervezetének a célja az Air Hungary Zrt. közszolgáltatási feladatainak meghatározása”
– áll annak a hétfőn megjelent rendelettervezetnek a tartalmi összefoglalójában, amit társadalmi egyeztetésre írtak ki december másodikán, nyolcnapos határidővel, és amiről egy kicsit részletesebben is írnak ennél egy másik fájlban. Az Air Hungary Szolgáltató Zrt.-t 2023-ban hozták létre, elsőként azt egy gazdaságfejlesztési miniszteri rendelettervezet említette, amely a Külgazdasági és Külügyminisztériumot jelölte meg az Air Hungary Szolgáltató Zrt. tulajdonosi joggyakorlójaként. Az Air Hungary Szolgáltató Zrt. valóban a külügy szolgálatában állna, ezt írja ugyanis a társadalmi egyeztetésre kiírt rendeletszöveg:
„A külgazdasági és külügyminiszter (…) meghatározott felelőssége keretében egyes feladatait az Air Hungary Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) útján vagy annak közreműködésével látja el a (2) bekezdésben foglaltak szerint.”
Találgatás
Felvetődhet, hogy az új állami cég talán részt vehet a Rolls-Royce céggel kutatás-fejlesztési projektekben is. Szijjártó Péter júniusban jelentette ugyanis be, hogy a Rolls-Royce 1,7 milliárd forintos állami támogatást kapott a teljesen elektromos és hibrid-elektromos légi közlekedéssel kapcsolatos kutatásaira. Még érdekesebb lehet, ha az újonnan létrehozott állami cég valamilyen szerepet kaphat az Orbán-kormány által az év végére lezárni tervezett repülőtér-visszavásárlásban, vagy a Budapest Airport visszavásárlása után a repülőtér üzemeltetésében. Erre enged következtetni egy közben már az Országgyűlés elé került törvényjavaslat, eszerint
a repülőtér működtetését átengedheti a kormány állami érdekeltségbe tartozó gazdasági társaságnak.
Ne feledjük:
minél több az áttét, annál nagyon a sumákoláslehetőség-faktor.
Bábák közt a gyerek, aki elvész…?
A hvg.hu információja szerint ami az új állami céget illeti, annak vezérigazgatója Borbély Tibor Péter, aki már 2016 óta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kötelékében dolgozik. Eddig a kereskedőházak romjain létrehozott CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. igazgatója volt. Az Air Hungary Zrt. háromfős felügyelőbizottságában pedig ott ül Kiss Parciu Péter helyettes államtitkár is.
Friss
- Bolond lyukból: Trump bekebelezné Kanadát is
- Orbán Viktor és Bese atya nélkül, de megszentelve a Karmelita kolostor arra érdemes helységei
- Magyar Péter azt bizonygatta az ATV-ben, hogy vége az ‘egyszemélyes zenekar’ korszaknak
- Indiai karma-horoszkóp, egy eddig ismeretlen, furmányos megközelítés
- Ez az új kedvenc mémoldalunk! – kommentelték Nagy Márton -aki ugye nem humorista- matekját
- Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
- Egy teljes éves kampánnyal igyekszik rendbe hozni megtépázott tekintélyét a Református Egyház
- Magyar György: „Színház az egész világ” – Magyar Péter pedig kétségkívül az egyik főszereplő
- Szuverenitást Németországnak!
- Ezt keresem Indiában… – Orbán üzent, ha már ‘lebukott’