Connect with us

Kerítésen innen

Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni

Menczer-matek: nem 999, nem 1001, pontosan ezer ember keccsöl Brüsszelben Ukrajna gyorsított uniós felvételén
Megosztás

Sokszor gondoltuk már, hogy ez mindennek az alja, de mint eddig mindig, most is tévedtünk, van lejjebb. Menczer Tamás, a regnáló kommunikációs igazgatója (!) kontraproduktivitás versenyszámban aranyérmes versenyzője a Fidesznek. Persze a valóság az, hogy mi, mindannyian szégyellhetjük magunkat, hiszen mint munkaadói, nem rúgjuk ki azonnali hatállyal sem őt, sem küldőit.


A sztori: Menczer ante portas….

Arról már beszámoltunk, hogy Magyar Péter, a Tisza párt elnöke országot jár, melynek keretében szándéka szerint a gyermekvédelem, a gyermekotthonok állapotának visszásságait szándékozik bemutatni. A Fidesz közszolgái erre sebtiben kitiltották az EU-képviselői mandátumával felvértezett Magyart.

Pécsen egy intézmény jelezte, hogy mégis beengedné a pártelnököt és elfogadnák a gyerekeknek szánt mikulás-ajándékát, amit feltehetően fentről érkezett ukázra visszamondott. Ezek után a kapuban megjelent Menczer Tamás, a kereszténységére és a gyermekek védelmére oly büszke Fidesz kommunikációs igazgatója, akit azért utaztatott oda az általunk vásárolt autóval, benzinnel, hogy kiprovokáljon egy jó nagy maflást Magyar Pétertől, amivel aztán hetekig lehet etetni a közt.

A legalja alatt….

„Te beszélsz a gyermekvédelemről, te, aki a saját feleségedet megtámadtad”

– vágta Magyar fejéhez a fideszes politikus, majd állandóan egymás szavába vágva próbáltak nagyobbnál nagyobbakat mondani. Az elejétől a végéig kellemetlen interakció egy pontján Magyar elkezdte énekelni A börtön ablakában című dalt, majd azt mondta Menczernek, hogy büdös a szája, és hogy ne ordibáljon az intézmény előtt, mert kisgyerekek vannak bent. Menczer végig „kicsinek” szólította Magyart –

„Vége van, kicsi!”

-, és azt mondta neki, hogy elárulta és megtámadta a gyerekeit, valamint hogy egy gazember, akinek minden szava hazugság. A jelenet itt nézhető végig, az 5. perctől a 20. percig:

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Magyar-reakció

„Ma mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát. Egy túlzsúfolt gyermekvédelmi otthon előtt követett el garázdaságot Orbán Viktor kommunikációs igazgatója. Olyan épület előtt üvöltözött habzó szájjal, magából kikelve, trágáran 20 percen keresztül, ahol 3 éves súlyosan traumatizált gyerekek élnek. Ehhez nem szükséges külön kommentár.”

A fenti hír „Origoul

képernyőkép

Megafon

Budai, a „vicces srác” – bár őt is mi fizetjük havi rendszerességgel

Forrás: Facebook

Egy vélemény

Azt hiszem, értem, hogy mi lehetett a Fidesz célja

– kommentálta Török Gábor Facebook-oldalán Magyar Péter és Menczer Tamás keddi találkozását.  A politikai elemző szerint a Fidesz célja ezzel a következő lehetett:

Provokálni Magyar Pétert, esetleg hibázásra kényszeríteni, de mindenképpen lehúzni a sárba.

Hozzátette:

„politikatörténeti pillanat lett belőle, ilyen kocsmai szintű, »gyere ki a hóra« fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”.

Ráadásul nem is akárki és nem is akárkivel: a Fidesz kommunikációs igazgatója a legerősebb ellenzéki párt vezetőjével. Mintha Szigetvári Viktor kicsizte volna le Orbán Viktort közel húsz évvel ezelőtt

– fogalmazott Török, aki szerint

„azok alapján, amit a választói ízlésekről, elvárásokról korábban megtanulhattunk (hogy milyennek szeretik látni a politikusokat az emberek), azt kellene mondani, hogy ez bizony hatalmas öngól volt, túljátszás, túlszereplés, alulmúlás”.

…és még egy….

„Valahol az Európai Unió egyik erős, keresztény kultúrájára büszke tagállamában (megjegyzem, a Fidesz megérkezett a büdösprolizmus szintjére):

– Rám figyelj, láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál – kezdte az államtitkár.
– Ő Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója, egy volt sportriporter – fűzte közbe Magyar Péter.
– Te pedig már most reszketsz – folytatta Menczer Tamás.

A „beszélgetés” hosszú perceken keresztül tartott, gyakran egymás szavába vágtak és egyszerre mondták el mindketten a mondanivalójukat. Magyar Péter rendre azt hangsúlyozta, hogy ő a gyerekekhez érkezett, ajándékot hozott nekik, míg Menczer Tamás azt ismételgette, hogy az ellenzéki politikus elárulta a gyerekeit, elárulta a családját. Egy ponton Magyar Péter és a vele szimpatizálók elkezdték énekelni a „Börtön ablakában” kezdetű dalt, de az államtitkárt ez nem tartotta vissza, folyamatosan beszélt politikai ellenfeléhez, akit egyébként tegezett és rendre „kicsinek” nevezett. A beszélgetés egy pontján Magyar Péter azzal vágott vissza, hogy az államtitkárnak büdös a szája, ezt többször is megismételte és jelezte, hogy majd küldenek neki fogkefét. A fideszes politikus pedig azt ismételgette, hogy „hazug gazember vagy, kicsi”.” (Dévényi István)

Nézőpont nézőpont

Talabér Krisztián, aki a Nézőpont elemzőjeként van a fizetési listán:

„Néhány gondolat a mai Menczer-Magyar csörtéről.

1. Menczer Tamás megállította Magyar Péter verbális ámokfutását. A magyarok túlnyomó többsége hosszú ideje várta már, hogy valaki egyszer szembeszálljon a Tisza Párt elnökének elfogadhatatlan kirohanásaival.
2. Már rég itt volt az ideje, hogy valaki élőben is szembesítse Magyar Pétert mindennel, amit a féléves politikai pályafutása alatt elkövetett. Jól láthatóan Magyar Péter nem tudta kezelni a számára kellemetlen helyzetet, így az sem meglepő, hogy a szembeállása kudarcba fulladt. Az pedig nonszensz, hogy pont az a Magyar Péter kéri számon a stílust, aki újságírókról, párttársairól, saját képviselőiről és szavazóiról, de még volt párjáról és három gyermekének édesanyjáról is ordenáré hangnemben beszél….”

Szerző