Budapesti hétköznapok
Menekülnek a politikus a fővárosi tisztségekből? Bősz Anett és Horváth Csaba után Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is lelépett
Ahogy arról beszámoltunk, az első „fecske” Bősz Anett volt, aki köszönte, de nem folytatja tovább a főpolgármester melletti munkát. A következő Horváth Csaba volt, aki közleményben jelezte: „lezárom több mint két évtizedes politikai pályafutásomat.” Hétfő estére kiderült, hogy Tüttő Kata, volt budapesti alpolgármester és Mirkóczki Ádám, korábbi egri polgármester is távozik posztjáról.
„Viszlát, és kösz a halakat!”
Tüttő Kata nem vitte túlzásba a búcsút, ugyanis az Instagramra pusztán annyit írt ki, hogy
a fővárosi politika hangulatához illeszkedve Douglas Adams szavaival búcsúzom: Viszlát, és kösz a halakat!
„…elérkezett a nap…”
Mirkóczki Ádám azt írta, hogy
„elérkezett a nap, amikor életem egy meghatározó szakaszának végére értem. Hogy végleges-e a búcsú, azt ma még nem tudom, de most távozom a közéletből.”
Majd a volt polgármester úgy folytatta, hogy:
Nem maradt más hátra, mint hogy köszönetet mondjak családtagjaimnak, barátaimnak és minden munkatársamnak, akik ebben a nagyon kemény, rögös és olykor kíméletlen politikai munkában segítettek. Külön köszönet azoknak, akik mindvégig kitartottak mellettem és bíztak bennem. Hálás vagyok nekik, mert nélkülük még ennyire sem ment volna. Hosszú, sokszor kegyetlen volt ez a másfél évtized, a parlamenti tíz esztendő és az elmúlt öt év egyaránt. Köszönet mindenkinek, aki szavazatával, munkájával, vagy egyszerűen csak együttérzésével, jókívánságaival volt mellettem.
Posztját úgy zárta, hogy
az új városvezetésnek és képviselő-testületnek sikeres és eredményes munkát, és Eger érdekében egy sokkal nyugalmasabb, békésebb közéletet kívánok.
Karácsony Gergely: köszönöm!
„….A politikusok pályafutása a választók akaratából néha vargabetűket ír le. Emiatt jelenleg úgy tűnik, egyikük sem fogja így folytatni ezt a munkát. Én azonban végtelenül hálás vagyok a munkájukért! Kata, Anett, Ambrus, Gábor: köszönöm!…”
Szerző
Friss
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!