Bulvár
Mentve a haza, Orbán Viktor nyugodtan dőlhet hátra! – Gáspár Győző életét és vérét áldozná érte…..
Úgy tűnik, Gáspár Győző a róla elnevezett híres-hírhedt reality-show lecsengése után más kifizetődő ajánlatot nem kapva gondolt egy nagyot és beállt Orbán-hívőnek. Bizonyítandó tetőtől-talpig elhivatottságát, a békemenetelés után most pacekba mondta az őt hallgatóknak: éljen és virágozzék a magyar miniszterelnök.
Úgy tűnik, Gáspár Győző a róla elnevezett híres-hírhedt reality-show lecsengése után más kifizetődő ajánlatot nem kapva gondolt egy nagyot és beállt Orbán-hívőnek. Bizonyítandó tetőtől-talpig elhivatottságát, a békemenetelés után most pacekba mondta az őt hallgatóknak: éljen és virágozzék a magyar miniszterelnök.
Új megélhetési orbánista született….?
Már sejthető volt, hogy Gáspár Győzőnek -és a regnálónak- a Békemenet első sorában villogást követően közük van -volt-lesz- egymáshoz. Nem kellett sokat várni, büszkén jelentette közösségi oldalán, hogy “bevégeztetett” a nagy mű…..
„Mától hivatalosan is! köszönöm szépen dr. Budai Gyula képviselő úrnak”
– ezzel osztotta meg azokat a képeket Gáspár Győző, amiken a külső piacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztos kitölti neki a Fidesz tagfelvételi lapját.
… ha ez nem lett volna egyértelmű, vagy nagyon is az volt….?
Az egykori showman saját alapítványt hozott létre, ami a kisebbségi jogok felzárkóztatásáért felel.
Úgy gondoltam, hogy azt a munkát, amit 23 év alatt elvégeztem, szeretném kamatoztatni, ezért létrehoztam egy alapítványt. A neve az, hogy „Mi is létezünk”. Az a célja, hogy azok az emberek, akik vidéken meg szeretnének szólalni, azok meg tudjanak szólalni. Ezeket az üzeneteket az alapítványon keresztül eljuttatom Orbán Viktornak, ugyanis szeretnék segíteni
Elmondta azt is, hogy a Győzike-show-ban annak idején egy szerepet játszott, és ha ezért bocsánatot kell kérnie az ország előtt, akkor legyen, bár nem érti, hiszen ez csupán egy műsor volt. Senki nem olvasta el a főcím alatt pici betűvel, hogy reality-komédia, mindenki csak játszott benne, nem a valóságon alapult. Az elmúlt 23 év alatt az ország nem ismerte meg a komolyabb oldalát, csupán azt láthatták, hogy a televízióban bohóckodik. Szeretné megmutatni, hogy ő is létezik. Amikor politikailag coming outolt, számos kritika érte őt, ám ezt cseppet sem bánja. Orbán Viktorért még az életét is feláldozná – fogalmazott egyértelműen.
„Rengetegen támadnak, de ez a jó az egészben.
Akik ismernek, tudják, hogy mit akarok ezzel elérni. Akik támadnak, azok nyugodtan támadjanak! Ha kell, még a véremet is adom a miniszterelnök úrért! Ha azon múlik, akkor odaadom a véremet! Lőjenek le a miniszerelnök úrért! Képes lennék háborúba menni érte! Beletettem mindent abba, hogy ez az egész egy egységet alkosson. Mikor egy vidéki cigánygyerekként feljöttem Budapestre 1999-ben, akkor mindenki kinevetett. Könyörgöm!
– mesélte Győző, aki teljesen levetkőzte a régi énjét. Úgy véli, hogy Orbán Viktor semmi rosszat nem tett az országgal. Annyi sok beteg ember van, akiknek a véleménye már nem tudja őt érdekelni. Ha már csak öt embernek tud segíteni, az már megérte, ha pedig támadják őt, akkor annak áll elébe – foglalta össze az újdonsült nemzeti gondolkodó mondandóját a Blikk.
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Brutálisan forró nyár lesz 2025-ben is
Szerző
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik