Blogbazár
Mese a (nem) választó polgárról…

Az alábbiak a 2014-es választáskor született, de hála a magyar mentalitásnak, ma is szóról szóra érvényes. Nem változott semmi, vagy ha mégis, az a negatív tartományban mérhető. Foglalják el a megszokott, kiült fotelt, csukják be a szemüket és próbáljanak túlélni!

Hol volt, hol nem volt volt egyszer egy ország, amit Magyarországnak hívtak.
Persze hívták máshogy is, leginkább Abszurdisztánnak, mivel itt minden unortodox módon működött, még a választás is. Ebben a csodálatos országban, amit a Kárpátok büszke vonulata védett, ahol Dunának, Tiszának egy volt a hangja, itten laktak a magorok, hunok, besenyők, tótok, németek,törökök, lengyelek, osztrákok, cigányok, zsidók, pirézek, irokézek, dakoták, svábok, szlovákok, románok, és még ki tudja hány nép keveredéséből kialakult népcsoport, nemzet, az vala magyarok. Mivel sokféle népekből állt a magyar nép ezért semmiben soha nem tudtak megegyezni és állandóan egymást szekálták, soha nem volt semmi megfelelő, egy dologban tudtak megegyezni…, igaz abban sem!
A történet valamikor a 2014-es évek elején játszódik, főnöse magyar, polgár és átlag.
Háza van, de nem az övé, hanem a banké, autója van, de nem az övé hanem a banké, élete van de nem az övé, hanem a banké, adóhatóságé, televízió műsoroké, a szomszédasszonyé, a „tetves”kutyáé, a hideg söré, és néha a családé. Hősünknek neve is van, böcsületes magyar név, István, de 45 éve csak Pista. Pista szombaton még úgy gondolta, hogy másnap elmegy szavazni és leváltja ezt a mocskos Fidesz bandát, de közbe jött a vasárnap. Reggel ugye későn kelt, mert legalább egy rohadt nap legyen a héten, amikor az ember kipiheni magát! Igaz, Pista másnapokon is későn kelt, mert mióta megszűnt a Té. eSZ , azóta, hol volt munka hol nem, és Pista, az utóbbi sok évben kivezette magát a munka világából. Igaz, ezt szögezzük le, nem is hiányoztak egymásnak!
Pista mindig tudta, kire kell szavazni,
erre büszke is volt, páratlan képessége volt a győztest megnevezni, ezt az egész kisvárosban elismerték. Pista lelkes tüntetővé vált az elmúlt 8 + 4 év alatt, mert mindig volt olyan párt illetve érdekcsoport, aki megfogalmazta Pista vágyait.
Igaz az utóbbi időben az a szégyen is megesett vele, hogy Békemenetes táblával ment kormányt váltani, de volt Ő Békemenetes is, MSZP-s kabátban. Pista született ellenálló és megalkuvó volt egyben, igazi fotelforradalmár. Ami nem zárta ki Pista politikai aktivitását, ami leginkább a megszerezhető relikviák gyűjtése köré korlátozódott. Volt közös képe az összes politikussal, dedikálva, sőt büszkén őrzött 2006-ból egy gumi lövedéket is. Most legújabb szerzeményében, egy Jobbikos pólóban állt délelőtt az utcán, és integetett az ismerősöknek. Később választási vita alakult ki a kapuban több szomszéddal együtt, akikkel megbeszélték, hogy rohadjon meg a Fidesz, el kell menni, le kell váltani, ezt a rezsimet, közben elkészült az ebéd.
Ebéd után Pista szunyókált egy kicsit,
majd délután határozottan elindult szavazni, de útközben bement a haverokhoz a kocsmába, ahol megbeszélték, hogy a szociknak harmatgyenge volt a kampánya, Mesterházy szart se ér, és úgyis a Fidesz fog győzni, mert elcsalják a választást. Közben Piri a pultos lány bekapcsolta a tévét, ahol éppen Arsenal meccs ment, és Pistának csak akkor jutott eszébe a választás, amikor este 7-kor átkapcsolta Piroska a királyi adóra a tévét. Pista eleinte egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, hogy nem ment el szavazni, de amikor látszott, hogy Fidesz győzelem lesz, akkor felkiáltott.
– Na, ezé nem mentem el szavazni, mert tudtam, hogy a Fidesz győz!
Büszkén nézett körbe és a többiek szeméből látta a mélységes egyetértést, hiszen Ők sem voltak, mert minek. A kisember az mindig csak szívni fog, mit számít azaz egy szavazat? Így is, úgy is Orbán maradt volna, akkor meg teljesen felesleges szavazni!
Pista elégedetten ment haza a 42.számú italboltból,
ami jelenleg Romantic bárként funkcionál. Az asszony homlokára nyomott egy sörgőzös puszit, unottan kinyitotta a hűtőt, majd a gyereket elküldte tanulni. Később elégedetten nézte az éjszakai égboltot a teraszról, miközben a Jobbikos póló alatt a hasát vakarta. A kutya odasunnyogott a lábához, amit Pista egy halk böffenéssel honorált, majd azzal a jóleső érzéssel indult aludni, hogy ma sem hiába csinált semmit.
Vendégszerző: Füzesy Alex
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára