Connect with us

Kultúra

Mészáros, akit köztudottan az asztal körül kergettek kiskorában, ha ……

Mészáros, akit köztudottan az asztal körül kergettek kiskorában, ha ......
Megosztás

Nagy dolog ez Mészáros Lőrinc életében! Luxusjacht motorja dübörög alig hallhatóan, míg a munkában megfáradt oligarcha a fedélzeten múlatja kevéske szabadidejét. Ez a nap is elérkezett! Megdolgozott és teszi ezt folyamatosan érte. Nem kevés, amit cserébe adott.

A hajót egy hétre 35 millió forintért lehet kibérelni

Az olaszországi Porto di Ischia-i kikötőben, egy Lady M nevű jacht fedélzetén kapta lencsevégre Mészáros Lőrincet a Mérce olvasója.

A kikötőben sétáltunk, láttuk hogy a szokásos jachtok között van egy még nagyobb. Álltak előtte jó páran, nézelődők meg egy pár fős személyzet. Azt hittük valami Beyoncé-kaliberű celeb, közelebb mentünk, és láttuk, hogy ott ül a „pénztáros”. Lefotóztam, takargatta magát, aztán dühödten lekiabált nekünk, hogy ne fotózzunk

A hajót egy hétre 35 millió forintért lehet kibérelni

egy szakportál szerint. A Lady M nevű hajót három szóval jellemzi: luxus, komfort, hírnév. A hajón van jacuzzi, gourmet konyha és egy pazar étkező is, összesen 10 főt tud elszállásolni 5 kabinban. Hozzátették, a hajó a jólétet és a kényelmet testesíti meg, stílusát az A Wall Street farkasa című film vizuális világához hasonlították.

Az olasz Benetti által gyártott 42 méteres jachton hétfős személyzet szolgál, a szalonban 3D-s tévé is van, illetve külön díszterem is helyet kapott.

(forrás: hirtv.hu)

Segítsünk szegény Mészáros-Tiborczné duónak, hátha nem tudnak „izlandiul”!

Mészáros Lőrinc gázszerelőként 95 ezer évig dolgozhatott volna a tavalyi keresetéért

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük