Kiemelt hírek
Mészáros Lőrinc lányának, Beatrixnak ministrált a pénzügyminiszter
Új gyáregységet avatott az Opus tűzhelygyár Salgótarjánban. A megnyitón beszédet mondott többek között dr. Mészáros Beatrix, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke mellett Varga Mihály pénzügyminiszter is.
Ne féljetek a robotoktól!
Ekkora beruházás – 3.6 milliárd – a gyár elmúlt 125 éves történetében még nem volt. A beruházás felét a kormány állta a nagyvállalati beruházási program keretében, de még így is komoly summát tettek bele a részvényesek.
„Az ünnepélyes gyáravatón Mészáros Beatrix, Mészáros Lőrinc lánya beszélt az Opus nevében, a kormányt pedig Varga Mihály képviselte. A pénzügyminiszter arról tartott beszédet, hogy „a magyar kormány foglalkoztatáspolitikája világos, egy olyan munkaalapú társadalom létrehozását célozza meg, amelyben mindenki, aki tud és akar, dolgozhat”, Mészáros pedig arról, hogy a robotok csak a hiányszakmákban váltanák ki az élőmunkát.”
Mit mutat a tőzsde?
A 2019. június 30. napján az Opus Global Nyrt.-be beolvadt Konzum Nyrt. 2019 első félévéről adta ki az utolsó tőzsdei időközi jelentését, a zárónapon a 153 milliárdos mérlegfőösszegű társaság saját tőkéje közel 77,7 milliárd Ft volt. A IFRS szerinti beszámolóban a konszolidált üzemi eredmény (EBIT) 1,1 milliárd forint, a társaság EBITDA-ja 2,2 milliárd, míg adózott eredménye 2,9 milliárd forint volt.
Vissza az avatáshoz
„Az épületet úgy tervezték, és alakították ki, hogy a kandallógyártás teljes technológiai folyamatát házon belül tarthassa a Wamsler SE. A lemezdarabokat nagy teljesítményű, automatizált berendezések vágják ki, a megmunkálást is – a méretre hajlítást, a hegesztést és a csiszolást – robotok végzik. A festés előtt 3 fejes szemcseszóró géppel megtisztítják a munkadarabokat, amelyeket automatizált, robotizált vagy kézi festősoron fényeznek. A kandallókat 3 gyártósoron szerelik össze, majd a kész terméket csomagolják.”
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is