Kiemelt hírek
Brazíliában bevethetik a hadsereget a sztrájkoló kamionosok ellen
Michel Temer brazil elnök engedélyezte a hadsereg bevetését az úttorlaszok felszámolására, ha a dízeláremelés miatt öt napja sztrájkoló kamionsofőrök nem vetnek véget akciójuknak – közölte pénteken egy nevének elhallgatását kérő kormányilletékes.
A kormány csütörtök este megállapodott ugyan több szakszervezettel, hogy két hétre beszüntetik a tiltakozó akciót. Előzőleg a kormány megígérte, hogy eltörli a dízelre kiszabott egyik adót, támogatni és stabilizálni fogja a dízelárakat, ami idén akár 5 milliárd reálos (373 milliárd forint) többletkiadást okozhat a költségvetésben. A sztrájkot kezdeményező, állítása szerint mintegy 600 ezer teherautósofőrt tömörítő Abcam szakmai szövetség nem volt az aláírók között. A megállapodás ellenére pénteken a legtöbb szövetségi államban még álltak az úttorlaszok.
Temer Brazíliavárosban elmondott pénteki televíziós üzenetében közölte, hogy a kamionsofőrök „radikális kisebbsége” folytatja az országok főközlekedési útvonalainak eltorlaszolását. Megerősítette, hogy felhatalmazta a hadsereget és az autópálya-rendőrséget, hogy szükség esetén erővel tisztítsák meg az utakat.
Sao Paulo város polgármestere rendkívüli állapotot vezetett be. Az intézkedés lehetővé teszi egyebek mellett a töltőállomásokon tárolt üzemanyag elkobzását.
A hadsereg bevetése miatt az Abcam az utak torlaszolásának befejezését kérte
A szakmai szövetség ezt azzal indokolta, hogy félti a kamionosok biztonságát. Az Abcam felszólítása ellenére a kamionosok fenntartják az úttorlaszokat Sao Paolo államban.
Káosz Brazíliában
A dízeláremelés miatt indított országos tiltakozás miatt valóságos káosz alakult ki az országban, ahogy gyakorlatilag nincsen vasúti közlekedés és az áruszállítás 60 százaléka közúton történik: a sztrájkoló kamionsofőrök létfontosságú útvonalakon, így az olajfinomítókhoz, a benzinkutak többségéhez vezető utakon alakítottak ki torlaszokat. Pénteken már több repülőjáratot – közöttük két nemzetközi járatot – is törölni kellett Brazíliaváros repülőterén, mert kimerültek a kerozinkészletek. Több vidéki repülőtéren is válságos volt helyzet. Latin-Amerika legnagyobb gazdaságának több ágazata bénult meg az üzemanyaghiány miatt. A sztrájkolók nem engedték be Latin-Amerika legnagyobb kikötőjébe, Santosba a teherautókat, az Abiove élelmiszeripari cég közölte, hogy szombaton leáll a szójaexport, ha a teherautókat továbbra sem engedik be a fontosabb kikötőkbe.
A sztrájk súlyosan érintette az ország kivitelét, az autóipar teljesen leállt: nem kapják meg szükséges alkatrészeket és nem tudják elszállítani a kész járműveket.
Az ABPA húsipari vállalat közölte, hogy 152 baromfi- és sertésfeldolgozója bizonytalan időre felfüggesztette a termelést. Az élelemszállítás hiánya szárnyasok és sertések millióinak életét fenyegeti. Országszerte kiürültek a töltőállomások, az ország egyes részeiben a vásárlók pánikszerűen lerohanták a zöldségüzleteket. Országszerte korlátozták, vagy le is állították a közösségi közlekedést és a szemétszállítást.
Amennyiben a tiltakozó mozgalom folytatódik, a gazdasági következmények katasztrofálisak lehetnek az ország számára, amely alig lábalt ki a 2015-16-os történelmi recesszióból – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.
A dízel a kőolaj világpiaci árának emelkedése és Petrobras állami kőolajipari vállalatnak a nemzetközi árfolyamokhoz alkalmazkodó új árpolitikája miatt drágult meg jelentősen Brazíliában – már 300 forintnak felel meg…
Temert előre figyelmeztették a sztrájk lehetőségére, de nem törődött vele
„Képzelje el, milyen lesz Brazília ha egy hétig nincs közlekedés” – írták az O Globo című lap szerint az elnöknek a figyelmen kívül hagyott feljegyzésben.
(Forrás: MTI, O Globo)
Szerző
Friss
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm
- OTP számlatulajdonosok figyelem, leállás lesz a hétvégén a banknál
- Jó hír érkezett a koronavírus frontról
- Gábor György elővezetésében: Lehel kürtjétől a sófárig, avagy Augsburgtól a zsidó újévig
- Futball-péntek: Fradi-MTK örökrangadó 225.-ször
- A horoszkóp időben figyelmeztet, készülj a karácsonyra
- Elon Musk-ot a Szaharov-díjra! – Orbán és a Patrióták értékítélete
- Tuzson Bence, a virtigli közszolga a gáton
- Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
- Jó hír a motorsport szerelmeseinek: MotoGP futam lesz a Balaton mellett