Városi kurír
A napi fontos.

Miért épp az értelmiség?

0 86

Azon töpreng az ország töprengeni képes és olykor (mind ritkábban) még hajlandó része: ugyan mi a jófene lehet az oka annak, hogy Orbanisztánban előbb a filozófusokból, majd a csak „Soros Egyetemként” emlegetett CEU-ból, most meg a Magyar Tudományos Akadémiából (MTA) faragtat közellenséget Végvár nemzeti illiberális rendszerura.

[mnky_ads id=”10551″]

Erdogan kebelbarátja

Találgatnak és a találgatásokban persze van igazság is. Az egyik tipp szerint azt nem tudja elviselni Erdogan híve és kebelbarátja, hogy ő valakinek (bárki is legyen az), ne láthasson és ne matathasson bele a lapjaiba; hogy az illető „okosabb”, szakemberebb legyen őnála és bármikor meglepetés-lapot dobhasson az ő (!) játszmája közben.

[mnky_ads id=”10552″]

Ellenségképző vonulat

A másik nagyon is reális verzióval Lendvai Ildikó állt elő: az csípi igazán a centrális erőtér centrumában időző országló szemét, ha bárkiben többen bíznak, mint őbenne – márpedig a MTA ilyen.

Az ellenségképző vonulat állomásait látva, azért feltűnő: a rendszer fő ellenfele nem ám valamiféle párt, nem is más ellenzéki erő, amely mögött tömegek sorakozhatnak fel, ha „a helyzet fokozódik”. A főcsapás célpontja egy viszonylag szűk és nem is egységes társadalmi réteg: a magyarországi értelmiség. Igaz, annak lassan még az írmagja is eltűnik.

Valamiből élni kell

Az értelmiség már a Bibó-kollégiumos idők előtt sem volt igazán jól értékelhető és kezelhető az akkoriban dívó marxista-leninista osztályszempontok alapján; olyasmiket tanítottak róla, hogy csak a mindenkori uralkodó osztályt szolgálja ki, és nincs semmiféle egységes, saját ideológiája.

Amiben van is igazság, mert egy nagy hányada egyrészt valóban abból élt, él, és fog élni – ha nem hülye és nem akar éhen veszni –, hogy kiszolgálja a mindenkori hatalmat, pályáz a pénzeire. Más része (és mily meglepő, hogy gyakran még az iménti is), ám mindig másrészt nem a megélhetést tartja vezérlő csillagának: szolgálat helyett inkább olyasmit próbál kiismerni, olyasmin töpreng, olyasmit vizsgál és elemez, kutat, tanul és tanít, ami finoman szólva „nyitott kérdés” vagy „problémás” – kevésbé finoman: „rendszerhiba”.

… és mégis mozog!

A harmadrészt-ről már nem is beszélve! Harmadrészt ugyanis nincs az a pénz, amin az egész értelmiség egy tételben, kilóra, és maradéktalanul felvásárolható lenne. S nincs a megfélemlítésnek, meg a „hűségnek” sem az a foka, amin ne lennének néhányan, akik egy morális vagy szakmai határt már nem hajlandóak átlépni, és ne kerülnének ki közülük a már felismert (vagy a valahára beismert) igazságokhoz ragaszkodó „köpönyegforgatók”, „árulók” és „renegátok”, akik toppantanak és dacosan közlik, akár a Szent Inkvizícióval is, hogy „…és mégis mozog”… Az is meglepő, hogy a párt- és politikai kötődéseiktől szinte (na jó, nem mindig, de azért eléggé gyakran) függetlenül.

Tán csak nem demokratikus?!

És bár lehet, hogy az értelmiségieknek nincs egységes, saját ideológiájuk – ahogy a művészeknek sincs –, ám a mindenkori, és a status quohoz makacsul ragaszkodó hatalom szempontjából azért valami ilyesmi mégiscsak lenni látszik: onnan nézvést ugyanis ez az egész értelmiségi katyvasz – így, együtt – valamiféle istentelen – tán csak nem demokratikus ?!? – anarchizmusnak látszik.

A központi hatalmon alapuló rend halála

Az pedig ugyebár maga az erjedés! Az a rend – minden átmenetileg stabilnak tűnő, erős, központi hatalmon alapuló rend – halála. Épp úgy, mint Orbán Viktor Mihálynak a pocakos katonatiszt, meg a tetovált főzsaru. Azután, mert biz’ ilyen ez a világ, és kétszer nem lehet ugyanabba a panta rheibe lépni, egyszer csak ő maga is pocakot ereszt. Kínos. És tán egyszer egy diszkrét kis tetkót is varrat az öklére, hogy aszongya: ÜSS!

Sic transit gloria mundi.

*

A falánk Kisgömböc

A Kisgömböc, amilyen mohó, hamm, bekapja most a kovászt is. Erre mindaz, amit felfalt, s ami már a bendőjében van, kezd újra erjedni, kelni, fortyogva nőni, dagadni… És a falánk Kisgömböc egyáltalán nem érti mitől, de egyszer csak durr – kipukkad.

A fránya tojásfejűek

Noha sokszor és rendkívül alaposan feldolgozott, mondhatni „örök” témája ez az értelmiségnek – a tudománynak, a művészetnek –, ezek a fránya tojásfejűek mégis tovább töprengenek majd rajta. (Abból is meg lehet élni, szo-szo). Aprólékosan, fizikai, kémiai, biológiai, orvosi szempontok szerint, statisztikai módszerekkel, sok ábrával, grafikonnal elemzik, részletesen leírják a Nagy Narancsszínű Pukkanáshoz vezető folyamatot; bemutatják társadalmi-gazdasági okait, feltételeit és a speciális körülményeket; pukkadásmatematikai modellek készülnek, kimutatják, hogy az eseményt a déli félteke szeizmológiai műszerei is jelezték, kiadják az újmagyar gömböcnyelv szókincsét és kifejezéseit taglaló kötetet. És persze grafikák, festmények, szobrok, költemények, katartikus drámák, novellák, nagyívű regények, szatírikus filmek sora mutatja majd be a publikumnak e különös korszakot.

Majd ezt írják a jövő történészei

Mert ez már korszak, éra. Olyan éra – írják, és mondják majd –, amikor már megint nem volt jó itt szabadon, kritikusan gondolkodó értelmiséginek, alkotó művésznek, de még pedagógusnak és diáknak lenni sem. És bizony-bizony sokan el is hagyták emiatt akkoriban ezt a gyönyörű, ma már alig ötmillió lakosú agrárországot…

 

 

Leírás

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ