Kiemelt hírek
Miért kussol a kereszténység mellett szinte óránként lándzsát törő magyar kormány most, amikor irtják a Jézus-hitűeket Hegyi-Karabahban?
Vallásomat tekintve nem vagyok se keresztény, se zsidó, se egyéb. Ateista vagyok, azaz hiszem és vallom a “Teremtő” nélküli univerzumot, nem így a magyar kormány.
Vallás, mint háborús ok!
Örömmel elfogadom azonban, hogy a különböző vallások a világ kulturális fejlődésének fantasztikus segítői, jóllehet – értelmezésemben – legfőképp arra kerestek, keresnek magyarázatokat, ami az emberek mindenkori tudása szerint megmagyarázhatatlan volt, vagy még ma is az. A mai “mainstream” vallások eredeti “problémáinak” döntő hányadára immár van tudományos igényű magyarázat, ám a létrehozott kulturális értékek, főleg a művészi szépség, káprázatos része az emberi hagyományoknak. Vegyük ide, hogy a moralitás terén a vallásoknak ugyancsak kulcsszerepük volt/van, bár az eltérő erkölcsi tételek igencsak tudnak ütközni, sőt, akár háborúkat előidézni.
Ha mélyebben belegondolunk, a történelemben feljegyzett háborúknak a végső okai rendszerint ezek a vallásokban mutatkozó eltérések voltak, s még a szimplán területszerző támadások is rendre kaptak valamilyen vallási színezetet, ürügyet. A különböző államszövetségek is legtöbbször vallási töltetet hordoznak, például a “keresztény nyugati világ”, miközben pont ez a konglomerátum ötvözi többé-kevésbé sikeresen a legkülönbözőbb hiteket.
Természetesen lehet aggódni és szörnyűködni a Nyugaton sokszor felpattanó terrorisztikus szikrákon, ám mik ezek azokhoz a genocídiumba torkolló, borzalmas műveletekhez képest, amelyek során milliószámra ölik a különböző népek lányait és fiait – vallási jeligékre.
Miért hallgat a magyar kormány?
A vallási értékekről és érdekekről szóló mesék azonban jobbára csak a pórnépnek hintett maszlagok, amikor jönnek a gazdagok érdekei.
A kereszténység mellett szinte óránként lándzsát törő magyar kormánynak ugyanis egy halovány szava sincs, amikor most éppen a 10 millió lakosú muszlim Azerbajdzsán teli erővel nekirontott a picinyke, 150 ezer lelket számláló keresztény Hegyi-Karabahnak, az ő nyelvükön Arcahnak.
Most nem fogok semmilyen területi hovatartozási kérdésbe belefogni, csak annyit említek, hogy Arcah a világ egyik legrégebbi keresztény térsége, mondhatni bölcsője, amely Örményországgal együtt sokkal többet dacolt a nem-keresztény külvilággal, mint amennyit Magyarország valaha is képes lenne felfesteni magára. Igen, történelmi léptékben és gyakorta szenvedték meg a népirtást, ám kitartottak vallásuk és egyéb értékeik mellett.
Nos, a kereszténységében ultra nagy pofájú magyar kormány most meg se nyikkan. Mert neki sokkal fontosabb a magyar emberektől elszedett, s egyebek közt Azerbajdzsánba kimenekített vagyona, mint a pórnépnek hintett vallási handabandának akár látszólagos tisztelete. Egy vakkantásnyi diplomácia üzenet sem hangzik el az Adrián ringó, s hátterüket illetően ugyancsak ‘lopott” jachtokról vagy a hazai vadászkastélyokból, illetve magyar ‘bunkokrácia’ egyéb bunkeriből.
Szomorú vagyok
Én jártam már Arcahban, s láttam az ottani “hegyi” emberek őszinte és elszánt tekintetét, hallottam gyönyörű nyelvüket, zenéjüket, s fejet hajtottam mindaz előtt, amire ők oly büszkék. Beléphettem a közel kétezer éves keresztény szentélyeikbe, ehettem csodás ételeiket, de állhattam azon a hegytetőn is, ahonnan elődeik tízezreit lőtték, vagy lökték körös-körül a több száz méteres szakadékokba.
Mi egy keresztény emberről, az egyébként német Gellért püspökről neveztünk el egy kisebb hegyet a vértanúsága emlékére. Most pedig hallgat a magyar kormány, s ellenzéke egyaránt.
Arcahban leginkább hegyek vannak…
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Bartha László
2020.10.04 11:54 at 11:54
Nem tudom, hogy miért kell cirkuszolni a vallások miatt. Az a kormány, amelyiknek a középkori berendezkedést követi, nem lehet elvárni, hogy reálisan fogja fel a helyzetet. A führer legalább ebben az egy dologban működik következetesen.
Pingback: Kövér beszélt a "türk nyelvi és kulturális rokonságról", de a baltát meg sem említette! - Városi Kurír